A hadistennő 8

VIII.
Az új családtag

Antoniának hatalmas szerencséje volt. A leves, és a meleg ágy megtette a hatását, így nem lett semmi baja. Mivel úgy érezte, hogy nem győzött az Odinnal folytatott párharcban, másnap új viadalt javasolt az öregembernek.
- Én ezt másképp látom, lányom!- mondta a főisten, mikor előállt a kérésével.
- Én nem! Nem győztem, mivel a természet közbeszólt. Próbáljuk meg még egyszer, ám most itt, Azgardon.
- Nem! A magam részéről lezártnak tekintem a kérdést.
- Csak nem inadba szállt a bátorságod?- kérdezte csúfosan.
- Mit beszélsz? Meg akarsz sérteni?
- Nem! Állj ki velem még egyszer, és akkor, ha tisztességesen megharcolunk egymással, akkor úgy érzem, méltó leszek arra, hogy az unokádnak tekints. Ha nem, akkor visszamegyek a saját világomba!

- Na de miért?
- Mert sértésnek fogom venni, és úgy fogom érezni, nem vagyok méltó az Áz névre!
- Jól van, na! Egye fene, megteszem, de csak azért, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásod!
- Remek! A holnapi nap megfelel?
- Tökéletesen, de nem akarsz gyakorolni még egy kicsit?
- Nem, úgy gondolom, eleget tudok!
- Akkor rendben! Mikor legyen a viadal.
- Tíz órakor, ha neked is megfelel.
- Meg.
A lány elégedetten távozott. Kifelé menet összetalálkozott Tyr-rel.
- Jó reggelt, Tyr!
- Jó reggelt! Csak nem meglátogattad a nagyapádat?
- A leendő nagyapámat, Tyr kedves!
- Úgy tudtam ezt a kérdést lezártnak tartja az öreg!- ráncolta a szemöldökét a férfi, és gyanakodva hallgatta a leányt.
- De én nem! Megállapodtam vele még egy párbajban.
- Megint szeretnéd, ha beszakadna alattad a jég?- kérdezte vigyorogva a hadisten.
- Nem az emberek világában lesz a helyszín, hanem itt!- jelentette ki Antonia.
- Hogyan?
- Az öregúr is beleegyezett.
- Na, akkor rendben, én megyek, mert gyűlésünk lesz megint.
- Menj csak, nem tartalak fel, szia, jó tanácskozást!
- Meg lesz!
A másnap hamar elérkezett, és a leány egyszer csak ott állt ismét a Hadúr előtt.
- Nos, remélem, felkészültél.
- Igen, fel! Mire várunk még?

Odin mosolyogva bólintott, majd támadásba lendült. Antonia nagyon jól tudta, hogy sem az öregnél, sem Tyr-nél nem lehet stratégiázni, hiszen már megtapasztalta. Pusztán a saját élni akarása mentheti meg a kudarctól, na meg a Teiwaz hatalma. Ha cseleken törné a fejét, és alkalmazná, azt a főisten hamar észrevenné, és a hiányosságokat kihasználva megölné. Nem szabad hibáznia, hisz akkor semmi esélye az életben maradásra. Nem, ezt az örömöt nem fogja neki megszerezni, nem adja olyan könnyen az életét! Kikapcsolta az agyát, és hagyta, hogy az ösztönei, és a megérzései vezessék a győzelem felé. Nagyon jól tudta, hogy sem Tyr-nél sem pedig Odinnál nem tud stratégiázni. Ismertek már mindeféle cselt és trükköt, tehát ezzel nem menne semmire. Eleve halott vállalkozás lenne, mivel azonnal megölné az öreg, hiszen ismeri a trükkök gyengéit, és ezeket kihasználva gyorsan legyőzné.
Odin is megérezte, hogy valami nem stimmel a lánnyal. Nem értette, miért nem kezd el taktikázni. Tapasztalatai szerint a fiatalok a tapasztalatlanságukat cselekkel igyekeznek leplezni. Nem értette, miért támad ilyen nyíltan. Úgy viselkedett, mintha már volna harci tapasztalata, és nem félne semmitől. Mikor először összeakaszkodtak, megérezte, hogy milyen nyers az erő, és milyen bárdolatlan a stílus, amivel támadják.
Tyr is elégedetten figyelte tanítványát, és ezt gondolta:
„Ügyes! Nem gondolkodik semmiféle cselen, csak a puszta élni akarás hajtja, és ez jó! Megtanulta a kölyök a leckét!”
Antonia és Odin közt egyenlő harc bontakozott ki. A lány érezte, hogy ha így folytatja, sehogy se fog előrébb jutni.
„Az ördögbe! Ha így megy tovább, ebben a harcban fogok megőszülni. Gyorsan ki kell találnom valamit!”

Az öreg ekkor vadul ellökte magától, és a lány néhány méteres repülés után az egyik fiatal gesztenyefa törzsének csapódott. Felkiáltott fájdalmában, és úgy érezte, mindjárt kettétörik a gerince. Féltérdre esett, és felkapta a fejét. Vadul villant a szeme Odin felé, majd a tőle néhány méterre álló Tyr felé fordult. A férfi látványától felizzott a homlokán a Teiwaz, és a szeme elfeketedett.
- Kapd el!- mondta félhangosan Tyr, ám a lány kiélesedett érzékszerveinek ez felért egy kiáltással.
Felugrott, majd habozás nélkül Odinra vetette magát. A főisten igen csak meglepődött, mikor látta, hogy Antonia teljesen megváltozott. A lány egy hidegvérű gyilkossá vált, aki nem fél semmitől és senkitől. Az istenek atyja megrémült, és a csapásokat is csak nagy nehezen tudta kivédeni, és néhány komolyabb sérülést is beszerzett. Talán elvágták volna a torkát is, ám Tyr közbeavatkozott. A lány homlokáról eltűnt a jel, és a szeme is kitisztult. Odin ekkor odalépett hozzá.
- Ügyes voltál, remek harcos vagy! Feladom a küzdelmet, nyertél.
- Nem én nyertem, hanem a Teiwaz.- suttogta maga elé a lány megsemmisülten.
- Te nyertél, a Teiwaz csak segített ebben. Remekül harcoltál, és így része lettél mostmár az Áz családnak.
- Köszönöm.
Az istennek megtapsolták, és éljeneztek neki, ám a lány, csak Tyr-t figyelte, aki rámosolygott, és bólintott, s elindult felé.
- Ügyes voltál! Remek volt, elégedett vagyok veled!
Antonia tudta, hogy ez a legnagyobb dicséret a hadistentől. Az istenek ekkor már körül állták őket, és nézték, ahogy i mélyen egymás szemébe néztek. Sokáig álltak így, némán, majd a háború istene kinyújtotta a karját, végigsimított leendő testvére arcán, majd magához ölelte.
- Nagyon büszke vagyok rád!- suttogta, majd felemelte a fejét a többiekre nézett.
- Örülök.- súgta vissza a fiatal harcos.
- Gratulálunk, Antonia, szép volt!- kiáltották egyszerre az istenek. A lány ekkor az őt ünneplő tömeg felé fordult, és szerényen mosolyogva bólintott.
- Gyertek, ezt meg kell ünnepelni!- javasolta ekkor az istenek királynője, Frigg.
- Ez a beszéd! Gyerünk, mire várunk!- szólalt meg Freyr is.
- Várjatok egy kicsit!- szólt közbe Tyr.- Antonia fáradt, így inkább csak este legyen a buli, hadd pihenjen, azon kívül, pedig megsérült.
- Ez igaz.- morogta Frigg, szinte bűnbánóan.

A leendő testvér nem szólt egy szót sem, csak fáradtan leült a fűbe, és figyelte, ahogy megbeszélik a testvérré avatás szertartását. Borzasztóan fáradtnak érezte magát, pedig mindössze egy órát harcolt Odinnal. Úgy érezte, hogy ez nem egy óra, hanem egy évezred volt. El kellett ismernie az öreg remek harcos volt, és sokat tanult ebből az egy órai harcból is. A támadásai mindig halálpontosak voltak, és sose hibázta el a célpontját, vagy csak nagyon kevésszer, ezt bizonyította a sok seb, amiket begyűjtött a fiatal amazon. Félelmetes volt Odin technikája, és a stílusa is. Úgy érezte, mikor összecsapott a főistennel, hogy csak egy kezdő, és nem nagyon bízott a sikerben. Ha nem szól közbe a Teiwaz, akkor talán már meghalt volna, vagy legalábbis súlyosan megsérül. Hiába harcolt úgy, mintha az élete lett volna a tét, ahogy Tyr tanította neki, tudta, hogy ide ez nagyon kevés, és nagyon gyenge próbálkozás. Hiába mondja a harc istene, hogy minden csatát úgy kell megvívni, hogy ott az életével fizethet, valamikor ez nem teljesen igaz. Valamikor nem elég az életösztön, hanem kifinomult stílus és érzék is kell, ahhoz, hogy győzedelmeskedjen az ellenfele fölött. Neki, pedig ez lesz a következő lépése. Megkéri Tyr-t, hogy képezze tovább őt harcmodor terén. Rövidesen Tyr-rel ebédelve elemezték a csatát. Belemelegedtek az öreg támadásainak boncolgatásába, mikor a lány előállt a kéréssel.

- Figyelj csak, Tyr! Szeretném, ha minél több ilyen stílust és harcmodort tanítanál meg nekem.
- Miért?
- Mert rájöttem a harc közben, hogy nem elég, ha az ösztöneimre támaszkodom. Kell, hogy legyen néhány csel és trükk a tarsolyomba, amit végső esetben bevethetek.
- Lehetséges. Rendben, tanítok neked néhány trükköt, de előbb a lányommá fogadlak.
- Tessék?
- Mivel Odin az unokájának akar fogadni, így kell, hogy legyen egy apád is. Én, pedig elég régóta ismerlek, bár nekem nincs gyermekem, de te megtanítottál, milyen jó érzés apának lenni.
- Megtisztelsz a bizalmaddal, nagyon hálás vagyok!
- Ne hálálkodj, mert megérdemled! Te a legjobb tanítványom vagy, és ideje, hogy valamivel megjutalmazzam az eddigi munkádat!
- Mégis, én akkor is hálás vagyok neked! Ha te nem tanítottál volna, akkor most nem lennék itt, és nem volnék méltó arra, hogy Odin az unokájának, te meg a lányoddá fogadj!
Tyr nem szólt semmit, csak megsimogatta a lány arcát, aki szinten elmosolyodott. Ebben a simogatásban minden benne volt, amit nem lehetett szavakkal elmondani. Az isten nem volt költő, és valljuk be őszintén nem is akart az lenni, így a mondani valóját, amit csak a költők fennkölt szavaival lehetett volna kifejezni, egy simogatással helyettesítette, de ez is ékesen beszélt helyette.

Az este hamar eljött, és Tyr leendő lányával együtt belépett a Walhalla palotába, ahol megtartották az örökbefogadási szertartást, és hivatalosan az ázgardi harcosok sorába emelkedik Antonia. Mikor beléptek, az istenek felálltak, és tisztelettel utat nyitottak az újdonsült családtagnak. Tyr előre engedte a lányt, kicsit még követte, majd Freyr mellé állt, de odasúgta a lánynak:
- Ügyes légy!
- Meglesz!- súgta vissza a másik.
Egyedül ment egyenesen a trónja előtt álló Odin elé, és csak a szeme árulta el, hogy nyugtalan. Ide- oda röpködött a tekintete, de az arcáról nem lehetett semmit leolvasni. Odin kezében ott volt a kardja. Mikor a lány megállt, ennyit mondott neki.
- Térdelj le, lányom!
Az ifjú harcos letérdelt, Odin pedig a fejére helyezte a kardját.
- Te, aki most itt térdelsz, kiérdemelted, hogy befogadjunk körünkbe, és ékesen bizonyítottad, hogy kiváló harcos vagy, aki megérdemelten kerülsz a legkiválóbb leány harcosok, a valkűrök közé. Feladatod mától a harc, s vele együtt a mi segítésünk. Mától nem csak harcos vagy, hanem az istenek testvére, az én unokám, és Tyr hadisten lánya. S hogy a szerződés, amit ma kötsz velünk érvényes legyen, kelj fel, s add a jobbod!
A leány felállt, s jobbját az öreg felé nyújtotta, aki felhasította a tenyerét, majd a sajátját is. Odin megfogta a lány kezét, és ezt mondta:
- Az unokám vagy, és mától fogva a neved Stormande, vagyis Viharos!
- Köszönöm, ígérem nem fogok szégyent hozni sem rád, sem az új nevemre, méltó leszek hozzá!

Frigg következett, aki szintén elismerte az unokájának, majd Tyr, aki a lányának, és végül a többi isten, akik testvérüknek fogadták a lányt. Antoniának ez a nap felülmúlta a legvadabb álmát is, boldognak érezte magát, hogy sikerült teljes jogú családtaggá válnia. A valkűrök, akik szintén ott voltak, elismerték harcostársuknak a legújabb családtagot. Vezetőjük, odalépett a lányhoz, és egy gyönyörű, fekete színű ruhát ajándékozott a lánynak, majd egy fekete lovat vezettek oda a társai. Kapott még egy ezüstből készült kardot, és egy pajzsot.
- Mától a legfiatalabb húgunk vagy, és kérlek, fogadd szívesen ajándékunkat, és használd, amikor csak lehet. Kérlek, hozz nekünk szerencsét, segíts minket, és az isteneket a csatában, hozz minél több harcost ide, Walhallába, akiről úgy gondolod, érdemesek arra, hogy erősítsék a harcosok kiváló seregét.
- Köszönöm, az ajándékokat, és ígérem bármi is történjék, nem tagadlak meg titeket, és a kötelességemet teljesítem!

A vezető majd a többi valkűr sorra megölelte a lányt, az istenek pedig tapsoltak és éljeneztek.
Ezt az ünnepélyes szertartást egy hajnalig tartó ünnepséggel egybekötött lakomával koronázták meg. Az ifjú harcos és Tyr csak hajnalban mentek haza, és mindketten halálos fáradtsággal aludtak el.