Történetek

Csőhülye voltam, amiért hagytam elúszni életem nagy lehetőségét, a pénzt, amiből talán még félre is tudtam volna rakni… És mindezt miért? Egy nagyszájú eleganciaimádó ficsúr miatt, akinek meg kellett mondanom a frankót. És a legrosszabb az egészben hogy még csak jól sem érzem magam...

Egyszer szóba jött az öngyilkosság. Mesélte, hogy már több búcsúlevelet is írt, és egyszer már tett kísérletet az öngyilkosságra. Aztán megnyugtatott, hogy soha többet.
Eltelt néhány hónap, mikorra Csaba egy új munkát kapott, ami miatt már ritkábban, úgy havonta egyszer tudtunk találkozni. Így még jobban örültünk egymásnak, és igyekeztünk minél több időt együtt tölteni. Együtt buliztunk, elvitt pecázni, kirándultunk, mindig jól éreztük magunkat...

Odin és a fiatal harcos egyszerre kiáltottak fel a rémülettől, mikor meglátták Tyr felsőtestét, mert azon több komolyabb sérülés maradványai, és friss vágásnyomok éktelenkedtek, a bordájánál, pedig egy hatalmas véraláfutás volt.
- Mi történt veled, Tyr? Ki tette ezt?- szólt sürgetően Antonia, és meg is rázta a férfit, aki erre ingerülten lerázta magáról a kezét, és még fel is mordult a nyomaték kedvéért...

Hogy az esőcseppek egyre vadabbul verik a palettákat, hogy a fel-felvillanó villámcsapások és a csattanó mennydörgések közt már tizedmásodpercek sem telnek el. Azonban bent mindez távolinak tűnik. A két test összefonódó egyenletes szuszogása, a két szív egyazon dobbanása elnyom minden zavaró hangot. Bent, a barna, kopott, füstös szőnyegen két tökéletes test, két ember tökéletes harmóniában, mint a jeges mámor és a tomboló nyugalom fekszik összesimulva...

- Meghagytam Lionelnek, hogy ameddig téged figyellek Londonban, mindig legyen friss rózsa a sírodon... - ekkor figyeltem fel, a száradt rózsákra, a borostyán szőnyeg alatt.
- Lionel, akkor is kint járt, amikor Thomas a sírodon ült, és éppen meghalni készült. Lionel, elbeszélgetett vele és érdemesnek látta, ha beöleli Őt.
- Értem... De min vesztetek össze?- ekkor az arca elsötétült és arcét a sötét felé tartotta.
- Igazából egy lányon... még mindig nem tudod pontosan ki...

- Sorsod a csillagokban vagyon megírva. Csak az tárul eléd, mit Ithaka földjén más is lát. Persephone hűen kitart, de a mohó trónbitorlók sora hosszú, s nincs ki gátja legyen kapzsiságuknak… Most is itt lebeg vak szemeim előtt régmúlt idők Ithakája… De imitt már keselyűk nyúzzák a halott hús tépett foszlányait…Nincs ki gátjává váljék gonosz kapzsiságuknak...

És most itt áll ez az új szív. Amely előtt csakis egy cél lebeg. A régi, tiszta, gyermeki szív álmának valóra váltása. Ezért a célért feladott mindent. Mindent, ami segíthet akkor, ha nem sikerül elérnie azt, amit oly rég óta akart. És mi történik, ha sikerül? Nincs több cél, nincs kivel örülni, mert eltaszított magától mindent, és mindenkit. Nincs, aki szeresse, nincs akit szeressen. Azt hazudja magának, hogy gyűlöli a szeretetet, és nem vágyik rá. Csak görcsösen ragaszkodik a régi álmához....

A semmiből – legalábbis, nekem akkor úgy tűnt – egy fehér rózsát vett elő, és felém nyújtotta. Megilletődve fogadtam el. Azt mondta, akárhányszor lát egy ilyen növényt, mindig én jutok róla eszébe, mert tisztasága rám emlékezteti. Mai napig emlékszem, mit mondott: „Ez a rózsa olyan, mint te: tiszta, ártatlan, fiatal, bimbózó. De mégsem olyan, mint te: neked nincsenek tüskéid.” És elmosolyodott. Ekkor kezdett bennem összeállni a kép, mivel előbukkantak megnyúlt szemfogai. „Te egy…?” „Igen....

- Sellők... sellőket láttam, Apám! - a fiú egyből felélénkült, amit a vízi lényekre gondolt; bár nem sokra emlékezett a találkozásukból, az a kevés, mégis mélyen megmaradt benne.
- Sellőket!? Az nem lehet... már a falu közelébe is bemerészkednek! - majd, mint aki szörnyű dolgot mondott volna, és félné, hogy ezért megbünteti a tenger istene, ujjával gyorsan magára rajzolta vallása egyszerű jelképeit.
- Miket beszél, apám? - értetlenkedett a zavarodott tekintetű fiú. Legbelül,...

- Védekezés! Jégpáncél! – kiáltotta, s egy jégburát vont maguk köré, amint a tűzet elnyelte a jégbúra szétrobbant. – Ügyes kezdés nem mondom, de akkor most én jövök…
- Lássuk mire vagy képes varázshasználó!
- Nincsen rózsa tövis nélkül, gyertek hát harcba hívásomra – mormolta s az apróra hullt jégdarabkák hegyes tüskékké meredtek – Támdás! – mondta majd milliónyi hegyes szilánk indult útjára – Villámok, csapjatok le! – erre az igére a semmiből három villám csapott le, egyenesen...