Történetek

- Terhes vagyok, de azt egy szóval sem mondtam, hogy meg akarok szabadulni a gyerekemtől. Az én testem, az én gyerekemről beszélünk, akit vállalok. Nem akarok abortuszt! – Tamás elgondolkodva nézte a harciasan fellépő lányt.
- Azt hittem, hogy meg akartok szabadulni a gyerektől.
- Nem! – kiáltott föl a lány. – Nem akarok megszabadulni tőle. Az én gyerekem, az én picim. Szeretem és vállalom veletek vagy nélkületek, de vállalom – a szeméből könnyek potyogtak, bár nem akarta...

- Miért, nem érsz rá? Különben meg, nekem nem olyan fontos... Hol az oboloszod, anélkül nem vihetlek át.
- Itt a kezemben, csak… tudod nem biztos, hogy eleget tettem odafenn. Látok még… vannak még megoldatlan problémák, és most határozottan visszamennék, hogy segítsek…
- Persze, mind ezt mondja, azonban erre sajnos nincs mód. Én döntök itt ezekről a dolgokról, mindamellett vannak szabályok, amiket nekem is be kell tartanom… Ezért, ha nem sietsz, itt hagylak, és csak a folyó...

- S mi járatban Vancouverbe? – kérdezte érdeklődve.
- Ahová te. Az olimpiára – válaszoltam még mindig a döbbenet hatása alatt.
- Talán versenyző vagy? Nem ismerős az arcod…
- Mert nem vagyok. Riporter vagyok. Engem küldtek a Stade2-től műkorcsolyát közvetíteni. Tehát egészen biztosan látjuk még majd egymást. – mondtam mosolyogva. – Remélem, megtisztelsz majd egy interjúval...

Zsolti széttárta a lány lábait, és ügyetlenkedve, de szilárd elhatározással bevágta a farkát a punciba. Andi gyönyörtől nyögve emelgetni kezdte a csípőjét, és a fiú vállába kapaszkodott. Ajkai elnyíltak, a szájából bűzös lehelet csapott ki. Odakinn az ég hatalmasat dördült, és az eső szakadni kezdett.
- Tömjél… ez az… - hörögte a lány öregasszonyos hangon.
Zsolti érezte, hogy valami nem stimmel. A farka idáig meleg, simogató üregben csúszkált, de most valami csípni kezdte....

Tudni kell, hogy Hadrianában, a városban, ahol voltaképpen az egész életemet töltöttem, amióta csak az eszemet tudom, az utóbbi kétszáz, ne adj Isten kétszázötven évben, szokatlanabbnál szokatlanabb dolgok történnek. Az ok, mondhatni roppant egyszerű, csak, ha az ember a mai világban, ahol az Internet, a televízió, és ezzel együtt a realista világszemlélet adja meg a mindennapi élet alapvető ritmusát, valljuk be, egyenesen röhejesen hangzik az igazság: ezen a helyen elszabadultak a démonok......

Mi van, ha már nem találom meg? Hagytam, hogy kisétáljon az életemből. Futottam, pedig a lábaim megállt parancsoltak. De nem lehetett. Előbb megálltam, mikor futnom kellett volna, most futok, mikor meg kéne állni. És már olyan reménytelen volt, de még mindig reménykedtem, hogy utolérem. Naivan kapaszkodtam abba, hogy elérem, mikor ésszerűbb lett volna megállni. Már egyre nehezebben vettem levegőt, mikor megláttam magam előtt. Ekkor új erőre kaptam, és kezdtem utol érni," várj"...

Más vágy, más gondolat nincs már bennem (látni akarom szemed, mely mély és sötét, mint az anyaföld, mihez jó lesz visszatérned, hallani akarom elfojtott nyögésed, és érezni akarom tested görcsös remegését. Szeretlek. Kívánlak. Vágyom látni a bőrödről száradó lágy verítékréteg párolgását, érezni tested elrejtett zugainak mámoros mákonyát és véred zamatát, véred állagát, véred színét) irántad. Tudod, az idő lassan eloltja (felizzítja, feléleszti a szunnyadó) tüzeket és szikrákat...

Újabb doboz cigi. Csak történtek az események. Este Brian újra bejelentkezett. Beszélgettünk. Felületes, semmitmondó dolgokról. S közben szenvedtem. Fájt minden porcikám a gondolattól. Az elmúlt egy hét. A tökéletes, idilli boldogság. S most… Istenem...

Porszem vagyok. Nyomódom felfelé és zuhanok lefelé. Az új, ismeretlen világ összenyom és szétszakít. Kiáltani szeretnék vagy némaságba burkolózni egy pillanatra. Örökre? Reszketek és melegem van. Fáj mindenem, közben zsibbadok. Az ellentétek összemosódnak, mintha az élet csak egy rossz vicc lenne. A múltam most veszik el, a jövőm homályos, a jelenem nem létezik. Most hagyjuk el a Föld légkörét...

- Jaaajj. X úr!Ez teljesen megszokott eljárás borsodban. Nem kap segélyt.
- Igazából a Kilgoretrouth bolygóról származom!
- Van erről igazolása?
- Nincs.
- Hahhh
- - Viszooont, két fejem van!
- Mmmm. Én csak egyet látok.
- A másikat otthon hagytam...