Az első csók

Fiatal vagyok és szertelen. Munkahelyeim valamilyen oknál fogva mind megbuknak. Vagy nekem tetszik, vagy nekik nem tetszem. Ezzel nincs is baj. Bármilyen árufeltöltői állást találhatok bármikor és ameddig várok az önmegvalósítás csodálatos képzetére, addig is keresek valami kis kenyérre valót. A magyar üdítőipar vezető cégénél kaptam állást, kezdetben mint utazó „mörcs”, utána egy hipert állandóra. Ezt a munkát végre szeretem csinálni és az elődöm, meg a rutinom álltam könnyen tudom is. Egy hátránya van csak, heti hét napot melózok.

Mit tesz egy magamfajta fiatal, ha egy új helyre kerül? Körbenéz és felméri a lehetőségeit. Továbbhaladás, seftelés, fiatal lányok, esetleg hostess hölgyek. A kínálat kiábrándító volt. Tele volt fiatalemberekkel és olyan már nem annyira fiatal hölgyekkel, akik már bírtak valakivel. Az első két hónapban csak komótosan végeztem munkának, amíg feltűnt egy fiatal hölgy, ki hasonló beosztásban dolgozik, mint én. Ottléte azért nem tűnt fel, mert én soha nem mentem túl az üdítő soron, ami a raktártól a harmadik, a tejosztály, pedig a hiper közepén volt. Egy alakalommal kollégám felhívta a figyelmemet egy „napi” akcióra. Lényege az volt, hogy valamiből túl sok lett berendelve és a szavatossági idő miatt el kellett sózni. Betájolták merre találom, de mivel nem ismertem az osztály, így soron belül is eltévedtem.

Ekkor feltűnt mögöttem egy hölgy. Amikor ránéztem megfagyott körülöttem a levegő, megfakultak a fények. Tudni tudtam ki Ő, de még sosem volt hozzá szerencsém. Segítségét kértem és Ő minden további nélkül segített, így én is részese lettem a „napi” akciónak. Hazafelé elgondolkoztam azon, miként kerülhette el figyelmem ottléte. Fiatalsága és szépsége vonzotta a figyelmet, de valamiért hozzám nem jutott el ittlétének híre. Nem ismerkedem könnyem, így további kontaktust nem tudtam teremteni. Kialakult egy kollégai „Szia”, „Szia” és ennyi. Legalábbis én azt hittem. A törvény igaz: mindig a nő választ. Pár nap múlva odajött hozzám és beszélgetést kezdeményezett egy újonnan piacra került termékemről. Nem tudtam bővebb felvilágosítást adni, mert bár tölteni töltöm, fogyasztani nem fogyasztom. Csak később értelmeztem a dolog valódi jelentőségét. Feldobott egy labdák, amit ott és akkor nem tudtam lecsapni.

Figyelni kezdem és érdeklődésemet rá koncentráltam. Pár napra rá beszámolt arról, hogy a termék számára nem hozta a várt hatást, így valószínűleg nem lesz az állandó fogyasztók között. Én mondtam neki, az azt követő héten lesz egy termék kóstoltatás az áruházon belül, így csak a kóstolás kedvéért költségekbe vernie magát. Váltott beosztásban volt, így amikor nem láttam már-már kezdett hiányozni. Érett a gondolat bennem, hogy belső félelmeimet leküzdve kezdeményezzek egy személyes találkozást. A keresztnevén kívül- amit szintén mástól kérdeztem meg- kívül semmit sem tudtam róla, így elég merész bukórepülésnek számított az akció. Eltelt pár nap és munkám közben szembementünk egymással. Szélyes mosoly ült ki az arcára.

De nem egyszerű emberi mosoly volt az, de nem ám. Mosolya meghazudtolósa a puszta szépnek. Ha a természet alkotott gyönyörűt, akkor azt a kollegina szájgörbületeim hozta az emberek közé. Az általános köszöngetésen túl közölte, hogy ismét van „napi” akció. Tettem vettem és lassan eljött az ebédidő. Két kollégámmal összejöttem egy közös evésre, de mivel nekem nem volt hazai, így vásárolnom kellett. Gondoltam megkeresem és a segítségét kérem. Ahol gondoltam, ott találtam munkavégzés közepette. Megmutatta melyik termék az amit én keresek. Akkor már csak olyan ízben volt, amit nekem nem akaródzott megvenni. Eldugva volt neki két csomag és az egyiket felajánlotta, mondván neki egy is elég. Az ismét egy nagy labda volt, de azt se tudtam lecsapni. Ismét hazafelé gondolkozva eszembe jutott, hogy tettem neki egy ígéretet - ha nagy leszek, meghálálom-, amiért megosztotta velem az akciót. Végül is Nagynak nagy vagyok, így minden adott, ahhoz, hogy ígéretem beváltsam. Legközelebbi találkozásunkkor magam kerestem fel. A mosolya adta az erőt, mert bár erős volt az elhatározás bennem, magam nem tudtam volna végigcsinálni. Nem tudom mit gondolt miközben elhívtam de elég érdekesnek tűnt számomra is az amit mondtam.
- Szia!
- Szia!
- A múltkori ígéretemhez hozzátartozik egy kis magyarázat.

Kérdő pillantása kissé megzavart, de már nem fordulhattam vissza büszkeségem feladása nélkül.
- Én már Nagy vagyok. Nagynak születtem és akként is fogok meghalni.
Sanda félmosoly váltotta fel az érdeklődét. Ha tudta teljes nevem akkor akár még szóviccnek is értelmezhette.
- Tehát ígéretemhez híven, szeretnélek meginvitálni, egy közös paradicsomlé, vagy mentes ásványvíz elfogyasztására.
Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával megtudtam, hogy csak efféle italokat vesz magához.
- És én nem szeretném, ha nem tudtád teljesíteni a felém tett ígéretedet. Rendben.

Továbbá megbeszéltünk egy találkozót másnapra, ami a főváros egy igen népszerű szigetén való sétát foglalt magába. Aznap csak mosolyogtunk, ha megláttuk egymást, de szót már nem váltottunk. Az én munkámban az pár perces kitérő is lemaradást okozott. Másnap igyekeztem hamar végezni és hazamenve emberi külsőt varázsolni magamra. Néhány alkalommal már volt szerencsém civilben látni, úgy komoly gondot okozott a „Mit vegyek fel?” kérdés. Végül egyszerű, de egymáshoz passzoló ruházat mellett döntöttem. A megbeszélt idő előtt pár perccel mát ott voltam a megbeszélt helyen. Hamarosan feltűnt. Azért nem azt mondom, hogy megjött, mert feltűnése vonzott minden gyönyörűre érzékeny létformát. Könnyed ruházata sokatmondó, de csak sejtető, kihívó, de nem merész.

Mikor meglátott, már mosolygott. Tökéletes kiegészítője volt megjelenésének. A nap szebben sütött, a madarak hangosabban csiripeltek és irigykedő, vagy elismerő pillantásokat kaptam a közelemben tartózkodó férfiaktól. Odalépve hozzám rögtön adott két puszit és csak utána köszöntött. Szemen lesütöttem és arcommal követtem a tekintetem, mert nem akartam kimutatni elpirulásom. Mintha kohók égetnék az arcomat, olyan forróság fogott el. Pár másodpercig, amíg nem lett volna zavaró viselkedésem húztam a dolgot, majd felnézve indítványoztam az indulást. Egymás mellett sétáltunk, de testének közelsége vonzotta a karomat. Szinte vissza kellett fognom, nehogy önkéntelenül illetlen mozdulatot tegyek. Nem érte volna meg, egy apró érintésért kihívni haragját. Könnyed beszélgetés folyt közöttünk. Volt szó munkáról családról, múltról és a közeljövőről. Több órai sétálgatás után már környékezett minket az szürkület. Vagy nem számított ilyen hosszú velem létre, vagy pusztán ezt is labdának szánta, de látszott hogy bőrét már kikezdi a hideg.
- Fázol?- kérdeztem, bár féltem, hogy ez magába foglalhatja az elválást.
- Csak egy kicsit. Majd otthon felmelegszem.
- Ezt nem engedhetem.

Minden bátorságomat összeszedve, mely az órák alatt nőttön nőtt átkaroltam a vállát és kicsit magamhoz szorítottam. Egy pillanatig féltem, hogy elhúzódik, de legmerészebb álmaimat váltotta valóra, amit ama találkozás alkalmával csak remélhettem, átkarolta derekam. Úgy mentünk tovább, mint egy pár. Dagadtam a büszkeségtől. Minden lépéssel éreztem, ahogyan csípője a csípőmhöz ér, ahogy ujjai puha érintéssel igazodnak a lépteinkhez. Ünnepélyes csend állt be kötünk, de nem tartott sokáig. Kissé zavarban voltam a kegy miatt, így azt beszéddel próbáltam leplezni. Szavaimban már nem volt se félelem, se kétség. Ő adta az erőt és én beszéltem beszéltem és csak beszéltem. Amikor rápillantottam Ő viszonozta pillantásom. Szeme úgy ragyogott, mint egy csillag a felhőtlen éjszakában. Ajkát néztem. Egy magasak voltunk, így még lehajolni se kellett volna, de azt már túl nagy merészségnek éreztem ott és akkor.

Hamarosan leültünk egy a partra. Közel és távol, nem láttunk senkit és a beszéd is csak értelmetlen foszlányokban jutott el hozzánk. Furcsa emlékeket idézett bennem. Olyanokat, amiket nem említhettem meg a pillanat varázsának megtörése nélkül. Én személy szerint szerettem nézni a vizet. Órákig el tudtam volna bámulni, ha magam vagyok, de nem úgy volt. Vállamra hajtotta a fejét és szabad kezével megfogtam az enyémet. Lenéztem rá és éreztem ahogyan szívem a torkomba szökik és ott vadul kalapálni kezd. Lassan ajkamhoz emeltem és puha csókot leheltem összefonódott kezünkre. Kissé megremegett, majd erősebben szorította, mintha bármi célzást tettem volna rá, hogy elhúzzam.

Rápillantottam. Elvesztettem a realitás tudatom és csak az vágyaim vezettek. Elengedtem a kezét, mely egy másodperccel korábban még szorításban volt, de most könnyen engedett. Ujjaimmal arcához értem. Kezem durvának tűnt az Ő bőréhez képest. Becsukta a szemét, és kissé oldalra döntötte a fejét. Lesiklattam ujjaimat a nyakára. További ereszkedéshez sem bátorságom, sem kompromittáló erőm nem lett volna. Ujjaimmal átkaroltam a nyakát. Odahajoltam hozzá és számat szájára tapasztottam. Szabad kezét az arcomra tette és ott is felejtette. Hosszú másodpercekig maradtunk úgy, mintha sose akarnánk elválni attól az összeforrt formától. Miután mégis elválasztottuk magunkat a másiktól, láttam, hogy Ő jött zavarba és Ő pirult el. Ismét odahajoltam hozzá...

Hamarosan: Az első éjszaka