Porszem vagyok. Nyomódom felfelé és zuhanok lefelé. Az új, ismeretlen világ összenyom és szétszakít. Kiáltani szeretnék vagy némaságba burkolózni egy pillanatra. Örökre? Reszketek és melegem van. Fáj mindenem, közben zsibbadok. Az ellentétek összemosódnak, mintha az élet csak egy rossz vicc lenne. A múltam most veszik el, a jövőm homályos, a jelenem nem létezik. Most hagyjuk el a Föld légkörét.
Az űrhajón 3 millióan vagyunk. Én és 2999999 ember, mégis végtelenül magányosnak érzem magam. Senkit sem ismerek közülük. A nyelvünk sem közös. Persze, ha rájuk néznék rögtön megértenének az új nyelvfordító agyolvasónak köszönhetően. De nem akarom, hogy tudják mit gondolok. Úgysem értenék meg úgy, ahogy azt én szeretném.
Mi vagyunk a Szaturnusz őslakosai. Ők bizakodnak, én üres vagyok. Egy fiú, egy elég helyes srác, egy csomag bioglükozíniumot nyom a kezembe. Undorodva nézem. Előveszem az utolsó csomag Orbitoma. Talán az összes földi rágógumi között ő Az utolsó. 3 éve tartogattam. Akkor közölték velünk, hogy a környezetszennyezést már nem lehet megállítani, és hogy megkezdik a Föld evakuálását. Fura. A Szaturnuszra el tudunk jutni, új életet tudunk kialakítani, a műanyagpoharak problémáját ne vagyunk képesek megoldani... Rágom a rágót. Finom. Rosszabb időkre tettem el, hogy majd erőt merítsek belőle. Most elhasználom. Mi lesz velem nélküle?!
Döccenünk egyet, és elfog a honvágy. 10 éve a buszon is így utaztam. Ott túró rudit majszoltam, kb. 50 ember vett körül, s miközben áthaladtunk egy alvó kis falun nem is tudtam, hogy milyen boldog vagyok. Tudtam hova tartozok.
Most a távolodó kék-zöld bolygót figyelem. Zsugorodik. Európa már alig látszik, pedig nemrég még kis hazám, Magyarország is hatalmasnak tűnt.
Porszem vagyok. Porszem az Univerzumban, mely céltalanul sodródik. Utazunk egy új élet, az újra kezdés reménye felé. 2020 éve Jézus leszállt közénk, most mi keressük őt.
Utazunk. Porszemek vagyunk. De ez a néhány milliárd kis porszem röpke 5 ezer év alatt tönkretette a Földet. Most következő céltáblaként vár minket a világegyetem.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-09-06
|
Történetek
Anna lassan lépett be a meleg, gyertyafényes szobába.<br />
A lágy zene, a levendula illata...
2025-08-23
|
Horror
A Szibülla Könyvének eltitkolt sorai és egy ősi, véres tőr a főhős családi múltjának legmélyebb,...
2025-08-21
|
Merengő
Zuhogott az eső és fújt a szél. Gini a vörös, rövid hajú nő egy késel a kezében kiment az...
2025-08-15
|
Horror
A Szibülla Könyve, egy ősi, görög írásokkal teli füzet nyitja meg a kaput a főhős múltjának...
2025-07-26
|
Történetek
Tavaly megtörtént lánybúcsú ami életem legextrémebb orgiájává vált.<br />
Néhany helyen kiszínezve,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Michel a következő hullám tetejéről vette észre a sziklát. Tudta, hogy vége van. A következő pillanatban a hajó pozdorjává tört alatta, ő pedig csuklóin a szétszakadt kötéllel elsüllyedt a hullámokban. Fuldokolni kezdett, de aztán rájött, hogy kap levegőt. - Biztosan valami légbuborékba kerültem - gondolta, de ekkor meglátta ismét a női arcot. Kék szemek, gyönyörű telt ajak, hullámos haj, mely egybefolyt a tengerrel lassan az alakja is kirajzolódott. Tökéletes keblek, lapos has vékony...
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Utazok…
Hozzászólások
:grinning: Van a történetedben valami irónikus, könnyed súlytalanság, mint a közegben, ahol jászódik.
Egy utolsó Orbitnyi boldogság?
Jópofa.
(amúgy miféle gigászi csotrogányba pakolnál 2999999 embert? Mekkora meghajtóerő kéne ahhoz, hogy akár egy pukkanásnyit is eltávolodjon a Földtől? Haha, itt ragadnánk és jól beszakadna a teteje, ahogy Murphey törvényei szerint illő)