Történetek

Tóni, úgy érezte, hogy ruhái iszonyatosan szűkek, és testét dörzsölő durva szövetté válnak. Eddig még sosem volt ilyen érzékeny a bőre; nem tudta elviselni ezt a rengeteg kínt. Ezért, ledobálta magáról szegényes gönceit, és anyaszült meztelenül a vízhez vonszolta magát. Nem értette, miért cselekszik így. Talán azt hitte: hogy, terhe, ott akar megszületni. A tengerbe fog világra jönni az, az új szirén, akiért akaratlanul, a saját létét fogja áldozni...

Sok felesleges érzés. Vívódás olyan dolgokon, amelyeknek nem kellett volna megtörténnie, vagy épp kellett volna, de elmaradtak. Fájdalom. Könnyek. Zörej, amely a még pislákoló lámpa fényénél nem is hangzik olyan rémisztőnek. Emberek. Érzések. Szívek. Mind-mind várva, hogy megtalálják azt az egyet. Az igazit, azt, aki majd pótolhatatlan lesz. Aztán rózsaszín ködfelhő. Hazugság. Hamis ábrándok...

Steve Force a HK stúdió és lemezkiadó menedzsere volt. Ryu Yan - a HK elnöke - megbízására kezelésbe vette a Dream nevű zenekart. Az együttes remek sikereket ért el, ám Steve még ennél is többet akart. El akarta érni, hogy az együttes csak és kizárólag a munkával foglalkozzon. Most azonban, hogy Eiden fellázadt máshogy kell véget vetnie Eiden és Cloe kapcsolatának, s mindezt úgy, hogy Eiden ne hagyja ott a zenekart. Szörnyű bosszút forralt...

Egy korábbi miniszterünknek volt ez a „középső” neve, nem véletlenül. Ezt mintegy elöljáróban jegyzem meg, mint ahogy azt is, hogy a bármilyen sérülés okozására alkalmatlan, pólót-felső hámréteget sem felsértő flóberteket is betiltották, illetve úgy gondolták, hogy horror összegekért kell engedélyeztetni ezeket a játékokat. Siralmas...

Tizenhat éves voltam, amikor úgy döntöttem végleg ott hagyom az intézményt. Mindenki örült a távozásomnak, és senki sem próbált meggátolni elhatározásomban. Akkor felkerestem szüleim házát, és végeztem anyámmal és apámmal. Igen megöltem szüleimet. Akkor öltem életemben először embert. A harag és a düh keveredett bennem a gyilkolás közben. Meg akartam bosszulni azt, hogy ott hagytak az intézményben....

Mély levegőt vett, és elkezdett egy lágy és szerelmes dalt játszani a nők örömére. A zongoramű felénél járhatott, amikor hallani lehetett egy apró elhaló felszisszenést. Homlokán apró verítékpatak csordult le. Hangja egy oktávnyit sem változott, suttogva énekelte a szerelmes dalt. A darab végén egy szaporább dallamsor volt, de Jérémie ezt kihagyta és lelassította. Imára kulcsoltam a kezem, a többiekben mellettem megfagyott a vér...

Az istenek mosolyogtak, bár ezen a gyűlésen senkinek sem volt kedve igazán mosolyogni. Komor és rideg volt ez a gyűlés, és ezt a kis kitérőt leszámítva az is maradt. Mikor véget ért a tanácskozás, az ifjú harcos úgy érezte, mintha két órán keresztül egy végtelenül hosszú gyászbeszédet hallgatott volna végig. Borzalmasan érezte magát, ezért úgy döntött, sétál egyet, és megpróbál felejteni...

Idegesen beletúrt hajába és fejét rázva hátrált a lábnyomoktól. Ekkor ismét meghallotta a szuszogó hangot, és mielőtt megfordulhatott volna, valaki vasmarokkal megragadta kezét.
Sandy ijedt nyögéssel oldalra kapta fejét, de a szeme elé táruló borzalomtól ennél is jobban megrémült...

- Ebből most már elég! - üvöltötte dühösen Kai. - Démon támadj újra! - kiáltotta, majd ismét kőzápor hullt a két fiúra. Aian pajzsot vont maguk köré és próbálta visszatartani a záport. Közben Kai újabb igébe kezdett. Majd a földből hatalmas láncok törtek elő, lerántva ezzel Sheichit a földre. A fiú égető fájdalmat érzett ott, ahol a lánc hozzáért.
- Reflektálj! - kiáltotta Aian, majd a kőzápor visszahullt a démonra ezzel megsemmisítve őt.
- Sárkány! Lávagömb! - indította el...

1930. Budapest. Árpád-híd.
Ott találkoztam először a lélekgyűjtővel. Ma már tudom azon az estén a Sátán járt köztünk. Bár én sohasem hittem efféle históriákban, hogy az ördög fog várni a pokol kapujában, és hogy tüzes vassal fogja kínozni a lelkemet addig, amíg hamu nem válik belőlem...