Történetek

Eddig is levelezgetett, csetelgetett sokakkal, hol a festészetről, hol másról beszéltek. De egyik alkalommal belépett Ő. Többször csak belekotyogott, néha mesélt az életéről a közösségnek, azonban esténként, mikor többen kiléptek, már csak ketten maradtak és beszéltek. Az utóbbi időben mindig gyorsabban dobogott a szíve, valahányszor szóba elegyedtek. Mesélt neki az alkalmi partnereiről, maga sem tudta miért, néha viszont a családjáról. Amikor egyszer napokig nem hallott az asszonyról,...

Egyik nap a kis Laurát megetette, majd elment dolgozni és otthon hagyta. A kicsi Laura nem viselte jól a több órás magányt és nemsokára üvöltő sírásba, bömbölésbe kezdett. A szomszédasszony meghallotta, és átment hozzájuk. Amikor meglátta az ablakon keresztül a kis bömbölő babát, perceken belül hívta a mentőket. A kicsi nagyon lefogyott, és rosszul fejlődött. Feljelentették Tomot, aki bár próbálkozhatott volna a kicsi megtartásával, de nem tette, így éheztetés, és rosszul bánás vádjával...

Az asztalokon pezsgő, bor, kis tálkákban kaviár, mellette sütemény, kicsit arrébb elegáns halmokban állt a por. Közelebb lépett, belemártotta az ujját, belekóstolt. Kokain, fintorodott el rögtön, nagy lépéssel eltávolodva az asztaltól. Habár körbenézve, voltak mások, akik máshogy gondolták, nagy élvezettel merültek el az élvezetek tengerében…

Csak néztelek, ahogy elmész... Nem fogtalak vissza. Utólag már bánom, de tudtam, hogy nem hallgatnál rám, és csak nehezíteném az elvállást. Integettem is, lehet, nem láttad már. Este azt mondtad, hogy visszajössz. Nem hittem neked, így próbáltalak magamba szívni, az utolsó éjszakán. Tudom, helytelen volt...

Mindketten gyötrődve vergődtek a Kamilla által szőtt szerelmi hálóban. A fiatalembernek örökösen sápadt volt az arca, de a megperzselt művészlélek elevenen izzott a szemében. A katonába kevés líraiság szorult, az ő bensőjében nemes, testi vágyak kavarogtak, ellenben amikor ez a folyton előtte repkedő pillangó megpihent a kezei között minden indulata ellenére sem szorította a markába, nehogy végleg elijessze. A költő sosem merte az eszményképet megérinteni, talán meg is halt volna a nő...

- Anya negyed kilenc van, azt akarod, hogy elkéssünk?! - förmedt rá. Sosem szokott szemtelenkedni, de tudta, hogy anyja csak így engedi el.
- Jó, jó rendben, de tudod mi a szabály: amikor elindultok Nelliékhez megcsörgetsz!
- Igen, tudom, na szia! - köszönt el és már rohant is le Nellihez, aki már az ajtóban toporgott. Nelli ugyanúgy 17 éves csinos lány volt. Szőke hajtincsei ki voltak vasalva, s egy-egy csattal ékesítette még őket. Egy haskidobós toppot és egy alig 20 centis...

Mikorra kigyönyörködtem magam a látvány okozta bódulatban, utána néztem a rajzoknak amiket beküldtem. Nem állítottak ki egyet sem, de nem is csoda, hiszen olyan mesteri munkák voltak helyezettesek, amiket még másolni sem tudnék. Egyik ámulatból a másikba, ahogy haladtam a felismerésekkel...

Papához tartunk. Illetve csak a lakásba. Ami üres, mert ő már nincs...Nincs? Nincs... A nagybátyámék már ott várnak. 80 km-ről jöttek, és ilyen gyorsan ideértek... A két testvér megöleli egymást, mindkettőről lerí, hogy nem tudják mitévők legyenek. De gyorsan elintéznek mindent... mindent, a temetést, a rokonok értesítését, a tort... mindent...

Fáradt szemekkel és fájdalomtól meghajló testtel, mosolyogva kell indulni minden nap, hogy magunknak be tudjuk bizonyítani, hogy érünk valamit.
Magunkért kell tennünk, hogy erősek legyünk, hogy az álmainkért tovább harcoljunk. A célok változnak. Vagy megváltoztatják őket. De az álmok maradnak. Mindig ugyanaz marad. Ezer hangon üzen felénk...

- Elmúltatok tizennyolc évesek. Biztosan akarjátok ezt a kulcsot? Felkészültetek?
Hallottam, ahogy az Andris hatalmas levegőt vett és nem hallottam kifújni a levegőt... Persze, hogy akarta. Már jó ideje noszogatott, hogy itt lenne az idő.... hogy ő már nagyon szeretné...