Két rózsa

1.

Nagy és kisvárosok meghitt helyszíne a park. Ezek a helyek akár botanikus kertek is lehetnének, hisz minden valamire való fa vagy virág, mely az ember szívének kedves, képviselteti magát. A zöld kis sziget természetes szépségű virágaival, szinte a Paradicsomot idézi fel, csak itt már okos és felvilágosult Évák és Ádámok teszik szerelmesen játszadozva egymás életét tönkre.

Egy park igen nagy tud lenni… és ez a darabka kis romantikus vadon oly sok titkos és csendes zugot kínál a pajkos szerelmi légyottokra és a magányos lelkek szomorkodására.
Kamilla is szívesen korzózott a park sétányain de nem egyedül, hanem leginkább társaságban. A fiatal nő sokat mosolygott. A szépsége mámoros bódulatba taszította a körülötte levő férfiakat, akik sose hagyták magára, akárcsak az ópium rabjai, szívták magukba a nő egész lényét s megtörten, de a vágytól hajtva követték, ezért a nő mindig boldog volt és büszke. Kamilla még leánynak számított, de már nem bakfisnak.
Ezen a délutánon két lovag kísérte a sétáján. Kamilla szinte fejedelmi pózban lépegetett és napernyőjét királynői pálcaként emelte kalapos feje fölé. Most igencsak hasonlított egy öntudatos grófnőre, bár inkább csak álmodozott afelől, hogy egyszer valóban azzá válik. Szorosan követte őt egy vézna, szomorkás fiatal költő és egy férfikora teljében levő jól megtermett katonatiszt.

Mindketten gyötrődve vergődtek a Kamilla által szőtt szerelmi hálóban. A fiatalembernek örökösen sápadt volt az arca, de a megperzselt művészlélek elevenen izzott a szemében. A katonába kevés líraiság szorult, az ő bensőjében nemes, testi vágyak kavarogtak, ellenben amikor ez a folyton előtte repkedő pillangó megpihent a kezei között minden indulata ellenére sem szorította a markába, nehogy végleg elijessze. A költő sosem merte az eszményképet megérinteni, talán meg is halt volna a nő karjai közt ekkora boldogságban, így verseket írt hozzá és bízott benne, ha testük nem is, de lelkük kapcsolatban áll egymással.
Ferencet megihlette a zöld környezet. A séta ideje alatt emelkedett hangnemben szólt Kamillához. Egy alkalommal letépett egy vörös rózsakelyhet, melynek tüskés szára véresre sebezte gyenge kezét:

- Tűzze csak a kalapjához, a többi selyemvirág mellé ezt az igazit. Hadd ékesítse, hadd vonja haldokolva is kellemes illatfelhőbe ez az élő rózsa. Látja, én a véremmel fizetek azért, hogy Ön szebb legyen -
A nő kegyesen elfogadta a virágot, bizsergető hangján még nevetett is.
- Jól esnek nekem kedves szavai, de bolondság volt miattam megsértenie magát –
- A szerelmes ember mindig bolond és egyben áldozat – válaszolt komolyan Ferenc.
Kamilla megint kacagott és ernyőjét kissé elnéző gesztussal megbillentette.
A katonaembert bosszantotta a saját művészi analfabétizmusa. Ő nem tudott érzelmes gondolatokat kitalálni. Gyűlölködve figyelte társa találékonyságának a sikerét. Rosszkedvűen, majdhogynem kullogva ment mellettük.
A park bejáratához érve Kamilla búcsúzkodni kezdett.
- Köszönöm Ferenc, hogy hajlandó volt szórakoztatni engem. Innentől Lajos úr kísér haza -
Ferenc alázatosan meghajolt, kezet csókolt de félelem nyilallt belé. Ez a rövidnek tűnő hazaút szétzilálhatja mindazt, amit sikerült most elérnie. Lajos azonban kimondhatatlanul örült magában, s már nyújtotta szolgálatkészen a karját.
Kamilla erősen kapaszkodott a férfibe. Olyan utcán jártak, ahol sok lányismerőse jött vele szembe. Mosolygós arcával egyszer sem feledkezett meg rájuk köszönni. Lajost csak még inkább feltüzelte kettejük közelsége. Szenvedett és mennyei boldogság járta át. A szülői ház előtt aztán szembefordult a lány a férfivel.
- Nagyon hálás vagyok, hogy ennyire foglalkozik velem, és mindenhova árnyként kísér -
- Ez életem legnagyobb kötelessége, hogy maga mellől sose hagyjam el a posztomat. Halálomig vigyázom minden léptét, és még azután is -
Lajos hangja szelíd volt és fülledt a bent tomboló forróságtól. Kamilla kicsit már fáradt volt a nevetéshez, ezért csak a fehér tenyerét helyezte a férfi vállára.
- Úgy legyen –mondta lebilincselő tekintete.
Az éjjel a magas bérház padlásszobájában sírva és keservesen nyöszörgött az ifjú poéta.
- Engem választ, lehetetlen, hogy ne engem válasszon. Nélküle a nyomorúságomat sem vagyok képes elviselni többé -
A városvégi kaszárnya sötét szobáinak egyikében Lajos szintén álmatlanul nézett a semmibe.
- Hitem és becsületem megtestesítője ez a nő. Ha megaláznak ebben, megbuktam, de a végsőkig harcolok érte –


2.

Nyár vége felé a város elöljárósága táncos estélyt rendezett a legelőkelőbb szállodában. A hatalmas, ragyogóan kivilágított teremben frakkos férfiak és estélyi ruhás hölgyek keringőztek meghitten. A nők finomszabású, lágy anyagból készült ruháikkal és magukra vett ékszerek csillogásától ragyogó tündértáncot lejtettek gavalléros párjuk oldalán.
Kisebb csoportokban más emberek beszélgettek vagy éppen pezsgővel koccintottak a távol maradottak egészségére, esetleg magukat köszöntötték fel.
Kamilla bíborszínben pompázó estélyiében az este koronázatlan királynője volt. A férfiak tekintélyes hányada körülrajongta, de ő továbbra is megkülönbözetett figyelemben részesítette Ferencet és Lajost. Ferenc nem öltött frakkot, mert nem volt neki. Szégyenlősen feszengett a társaságban. Egyszerű ruházatát némi jóindulattal mégis ünnepélyesnek lehetett mondani. Lajos katonai díszruhájában oldalán karddal tűnt ki a polgári öltözékek közül. Büszkén húzta ki magát a vetélytársak előtt.

A polgármester díszbeszédét illett minden úriembernek meghallgatnia, így a nőket kivéve mindenki átözönlött az épület halljába. Kamilla egyedül maradt unokahúgával, Ágnessel. Ágnes kevésbé volt olyan tündöklő jelenség, mint unokanővére. Kinézte kissé koravénnek mutatta, figyelme befelé, saját világa felé fordult. Nem törekedett szépnek mutatni magát, azonban belső érzékei és intelligenciája élesen fogták fel a körülötte nyüzsgő világot. Kamilla igyekezett némi jó tanáccsal ellátni a „kislányt”.
- Nézze kedves, itt megfelelő emberek között hasznos ismeretségeket köthet. Egy jól kialakított kapcsolat pedig akár az oltárig is elvezetheti –
- Szerintem az oltár előtt állók kapcsolatának kell megfelelőnek és jónak lennie. A közvetítő, ha egy kicsit is javamat akarja, szükséges hízelkedés nélkül elvezet a leendő férjemhez –
- Az emberek jóindulatára már régóta nem lehet alapozni. Nekünk, főleg nőknek adnunk kell, hogy kapjunk valamit -
- És ahogy az óhajtott dolog egyre grandiózusabb lesz, nekünk is egyre több és jelentőségteljesebb dolgot kell a célért feláldozni? -
- Nem feltétlenül. Igazán fontos eszményekért, azonban érdemes nagyobb áldozatokat hozni. Egy okos nő ésszel osztja a kegyeit, mértéket tart és osztályoz. Ez különbőzteti meg az úrinőt a cédától –
- Én úgy látom, ezzel a magatartással inkább feladja a lány önmagát. Félredobja az egyéniségét, csak hogy másoknak tessék. Öngyilkosságot követ el maga ellen, ez pedig bűn. Ami engem illet: józanésszel és akarattal, saját erőmből fogok magam köré családot teremteni.

Kamilla a fejét ingatta, látva a konok szembenállást. A terem közben újra megtelt férfivel. Kamilla szórakozni, ismerkedni küldte Ágnest. A lány kelletlenül lézengett a kortársai között. Sok idősebb nőt látott, aki idegen fiatalemberrel beszélt, rendszerint alaposabb tudakozódás után már átengedte a lányának a partnert. Az egész estély kezdett egy konvencióhajhász leányvásárrá alacsonyodni.

Egy félóra múlva, azonban már leplezetlenül örült, ha felkérték táncolni.
- Fiatal vagyok, élvezem hát az életet – gondolta.
Többször körültáncolta a termet, belülről áradó derűs jókedve ragyogóvá változtatta át arcát, de bókoló arany ifjakat mégsem tűrt meg a közelében. Kissé elpilledve ült egy karosszékbe. Látta a Kamilla körül legyeskedő költőt és a katonát. Látásból már ismerte őket. Hirtelen egy új vendég üdvözölte unokanővérét. Ágnes számára érthetőek voltak az ezután következő reakciók. Kamillát ideges izgalomba hozta a találkozás, miután távozott az újdonsült ismerős két hűséges udvarlóját is elküldte maga mellől. Átintett hozzá, hogy jöjjön gyorsan.
- Képzelje, Rosztics báró bemutatkozott nekem és ráadásul ez az előkelő ember táncolni akar velem! -
- Mi lesz az előző két úrral?-
- Á, ezekkel jó megjelenni és szórakoztatni magunkat. Ha szép szavakra vágyom, Ferencet hívom, ha pedig menni akarok valahová, akkor Lajosnak nyújtom a karom. De a jövőnkért magunknak kell megküzdeni, ahogy Ön mondta –
- Valóban, csak eszközöket nem válogatják meg mindig jól –felelte Ágnes.
Kamilla hangosan felkacagott de nevetése a másik, becsületes lélek tükrének tiszta de kemény pillantásától gyerekes vihorászásnak hatott. Megbabonázó mosolya idétlen vigyorrá görbült arcán.
- Kívánjon sok szerencsét! – kiáltotta, miközben a báróhoz igyekezett.


3.

Rosztics másnap délelőtt meglátogatta Kamillát a szüleinél, majd gyors elhatározással meghívta az adriai villájába. Két hétnél is többet voltak távol, a városban már megindult a pletyka, ekkor hirtelen újra feltűntek és ugyanezzel a lendülettel a férfi megkérte Kamilla kezét édesapjától. Esküvőjüket még véletlenül sem szándékozták az őszre hagyni. A ceremóniát gyönyörűen és gazdagon megtartották. Mennyasszony és vőlegény a mesék királyfia és királykisasszonyaként festett, csupán a boldog ara jelentette ki, hogy a csokrába a liliom helyett más virágot tegyenek, mert sose szerette és különben is, létezik helyette sokkal előkelőbb fehér virág. Nászút előtt még egy ideig a városban maradtak.
Ekkor történt, hogy Lajos szándékosan belekötött és megsértette Roszticsot. A párbajt reggelre tűzték ki. Lajos katonai egyenruhájában bátran nézett szembe a végzettel. Belül nyugodtságot érzett, akár győz, akár nem mindenképp nyugalom és béke várta. A szerencse a báróhoz pártolt, egyetlen szívlövéssel leterítette ellenfelét. A pázsiton feküdt, hüvelyknagyságú kis virágok között s holtában is kardját markolta.

Ferenc összeroppant, de megírta egy költeményét, mely talán a legszebben sikerült. Őrjítő szenvedély, igaz gyűlölet és fájdalom ordított ki a sorok mögül. A költő saját művészi énjét örökítette meg művében, ezért egyedisége miatt azonnal leközölték a helyi szépirodalmi lapban. Sikerét azonban nem érte meg, szobájában felakasztotta magát. Kamilla megsiratta a két halottat, de sötétebb ruhát már nem vett fel.
Ágnes még tovább ment. Egy nyárvégi zápor után kiballagott a temetőbe, megkereste a két boldogtalan sírját és friss virágot helyezett el rajtuk. Borongós, hűvös időjárás volt. A csúnya, sötét felhőréteget széles sávban kettéosztotta a lenyugvó nap által narancssárgára festett égbolt.
- Hamarosan véget érnek a lobogó szenvedélyek, színes enyészet járja át a világot, majd fehér, csendes nyugodalom- kezdte elmélkedését.
- Sok volt már az áldozat, most pihenésnek kell jönnie. Hosszú legyen, hogy tavasszal és nyáron, a szerelembe fulladt világban, erős legyek és boldogan szerethessek –
A temetőben néhány korán hajtó őszirózsa nyílt. Hazafelé menet letépett egyet és a hajába tűzte.