Történetek

Az asszonynak alig volt ideje megfordulni, máris egy hatalmas tenyeret érzett ráncos arcához csapódni. Az erős férfikar leterítette lábáról, aminek következtében olyan gyorsan esett a falnak, hogy azt hitte, menten meghal. Jobb vállába belenyilallt a fájdalom, olyan fékezhetetlenül, mint amilyen fékezhetetlenül vágódik a sasmadár a fűben elterülő áldozatára...

A gondolatra vér tódult ágyékába. Újra közel férkőzött a nőhöz, aki kész volt, hogy megnyíljon neki, ám hiába várta a megváltást és hiába akarta magába segíteni Agatont, a bajnok csak éppen hogy súrolta érzékeny pontjait lüktető kígyójával. Lassan, érzékletesen masszírozta vele a fáraónő szeméremdombját...

Miután Harry utolsó, határozott válasza is elhangzott a terem feszült csöndjében, Caramel megemelte pálcáját, és egy bonyolult varázslatot kezdett kántálni, minek hatására vörös fényszalag fonta körül a két egymást méregető fiú kezét. Szinte hallották egymás szívverését, olyannyira néma volt a pince. Mindenki megdöbbenve vette tudomásul, hogy csodák pedig vannak...

Azt hitted, hogy csak úgy átadlak a halálnak? Azt hitted képes lennék egy ilyen szépséget odaadni a temető rothadó mélyének? Soha. Az enyém vagy. Mikor már érzem, hogy nem maradt benned csupán néhány csepp, gyorsan átharapom a saját csuklómat, és azt a vért, ami néhány perce még a tiéd volt, most sajátomként adom át neked...

Kindesné szúrós szemmel nézett Sanyira.
- Mi ez az egész? Követelem, hogy megmondd!
- Jól van – morogta Sanyi. – Arról van szó, hogy... nos... Szóval, Diáról van szó.
- Igen, gondoltam.
- A lánya... hát... nos... nem mondtuk meg, de... – Sanyi elmagyarázta, hogy Diát őrületbe kergette egy jaeli.
- Aztán.... sajnos, míg azt hittük, végleg vége a szenvedésének, pár hete kiderült, hogy megint hangokat hall. És... úgy tűnik, ezúttal... nem a jaeliek műve....

Vannak ilyen... dolgok. Furcsa, áttetsző, ragadós dolgok, amiket álmoknak hívunk, és amik valahogy a lélek balzsamozására szolgálnak. Vannak olyan álmok, amikben te vagy Jeanne d’Arc, olyanok, amikben egy óriás nyúl üldöz, szemében villogó dühvel, és akadnak olyanok is, amik a legbenső vágyaidat fejezik ki...

Négy óra az út Kölnig, ha minden jól megy. A Ferrariba ültem be. Nem szerettem volna késni. Ma nem. Olyan érzésem volt, mintha ezen múlna az életem. Szerencsére a forgalom nem volt nagy. Talán tudta, hogy mi van készülőben. Gyorsan kiértem Párizsból, s a Köln felé vezető autópályára kanyarodtam. Szívem a torkomban kalapált. Soha nem féltem ennyire. S nem volt hátraarc...

- Koncetrálj a dolgodra! – javasolta Dalma, mikor Sanyi megosztotta a lánnyal aggodalmait.
- Próbálok, próbálok, de mi van, ha beteg?
- Majd kiderül. Most a legfontosabb a mesteri cím.
- Nekem nem – jelentette ki Sanyi, de azért elindult a Fehér Toronyba. Ideges volt, persze, izgatott is, elvégre most, hogy befejezte tanulmányait, mester lehet...

Sokszor egymást ölelve ért minket a reggel és egymás karjaiban vártuk, hogy lemenjen a nap. Nem engedtünk a szorításból! Virrasztottunk egymás felett. Néztük, ahogyan a másik a fáradt szemeit emeli ránk. Nem szóltunk egy szót sem! Tudtuk, hogy minden együtt töltött perc ajándék... Így vártuk az éjszakát. Hogy eltűnjön a fény és elvigye magával azokat a dolgokat, amiket nem szerettünk volna látni! Gyermek módjára azt hittük, hogyha a sötétség beborítja őket, már nem is léteznek tovább....

De mi lett volna, ha Sanyi meghal a becsapódás következtében? Lito lerombolta az Élet Barlangját, és ha Sanyi végzetes sebe miatt nem tudták volna feléleszteni, most ugyanolyan halott lenne, mint volt pár hónappal ezelőtt! Diának talán ez fájt a legjobban. De vajon köze van-e Sanyi vakmerő tettének őhozzá? ...