Történetek

Téli éjszakán ballagok csak úgy céltalanul. Most nincsen rohanás, nincsenek zajok. A szellő is halkan suttog, mintha csak úgy unalomból fújna. Ilyenkor, kihalt utcavéget fürkészve, fejemben ezernyi gondolat kavarog. Miért születtem? Van-e valami célja, vagy csak véletlen a létezésem, s nyomtalanul tűnök majd el? ...

Kedves olvasó, látott már maga repülni egy spagetti szörnyet? Nem? Hát akkor ebben a könyvben sem ezt fogom magának leírni. Remélem, nem bántom meg, ha nem egy mókás történetet vetek papírra, még ha gépelek is...

Hittem, hogy képes vagyok arra, hogy újra a világ felé fordítsalak. Hogy régen vett csalódásaidat, könnyűszerrel értékesítem a lejárt szavatosságú érzelmek piacán. Hittem, ha én leszek az, akin kiélheted vélt sérelmeid levezetéseit, akkor helyreáll benned az egyensúly. Tudtam, erre képes vagyok...

Tekintete szomorú volt. Benéztem a válla felett, de tudtam, hogy nem kellett volna. Az ágy üres volt, a nővér most húzott új lepedőt. Elment… örökre…
A nővér elsiklott mellettem, de én csak tovább álltam az ajtóban. Az ablak nyitva volt, a kislány illatát akarta ellopni a szél. Egy hang se jött ki a torkomon. A dolgai eltűntek a szekrényről, semmi jele nem volt annak, hogy tegnap még itt volt. A szoba üres volt...

Jobb napokat is megélt már ez az érzés. Már megint barátkozni akartam. Sokadszorra.
Ma este viszont fogalmam sincsen arról, mikor is kezdtem el ezt a projectet, és azt sem tudom, vajon melyik napon mondtam le róla… lehet, hogy le sem mondtam. Elkopott.
Csak eltereltem valami kicsiny aprósággal a figyelmemet. Ez a kicsiny apróság nem egyéb, mint a sokkal erősebb érzelmi kötelék...

Karácson? Szeretet? Nálunk?
Soha… Hogy miről szól a karácsony? Nálam egy reggeli sms-el, amiben a szokásos karácsonyi szöveget küldi egy barát Boldog Karácsonyt kívánva, s ezzel elintézve a dolgot. Hát talán egy kiadós, forró fürdő helyre rázna, de miközben a hajamat mosom, elmegy a melegvíz. Habos fejjel üvöltök egy sort apámmal miközben a fejemhez vágja, hogy már megint az összes melegvíz elfogyott, és nem csinálja meg. Anyu sajnál meg, és a konyhából egy lavórban hoz melegvizet...

Ön talán sejti, hogy minden holdtöltekor a Szükség Szobájában egy gyűlés folyik, ahová csak a kiváltságosok kerülnek be. Itt tanuljuk meg, és gyakoroljuk a fekete mágia legsötétebb varázslatait, így ha majd kikerülünk az iskolából, már kiképezve állunk a Sötét Nagyúr elé, aki már most a halálfalói sorába emelt minket...

Feltámad a vihar a csókja, lágy a teste szinte súlytalan, parfümje, édes illata egészen a szívemig hatol. Megnyugtatom, hogy minden rendben lesz, megmentem, nincs mitől félnie, messzire viszem innen... elmondom, hogy szeretem.
A hangtompító csak egy suttogást hallat a sötétben...

Elindultam visszafelé, de a lépcső alján megtorpantam. Mi lesz, ha kinevet, vagy rossz néven veszi? – futott át az agyamon. Esetleg jelenetet rendez? Mit szólnak az emberek?
Lábam a legalsó lépcsőfokon volt, de még tétováztam. Aztán mégis elindultam. Bizonytalanul közelítettem feléje. Még mindig ugyanúgy ült ott, arcát a fény felé tartva.
Leültem mellé. Nem mozdult. Mintha észre sem vett volna...

Tétova lépést teszek oldalra és lehet, hogy ott ájulok el, ha nem kapcsol időben az agyam.
A fiók kihúzva tátong, Gabriel ölében üres, üveg fecskendőtű fekszik, a hegyén még ott vöröslik egyetlen csepp vér. Bal karján, közvetlenül az ütőér mellett szúrt seb lüktet és pulzál fel magából skarlátbíbor nedűt, melynek keserédes illata úgy hullámzik a levegőbe, akár maga a szellő. Megszédít, s már elbódított, az eszemet előhívni alig tudom...