Sajnálom, hogy haraggal váltunk el. Nem ez volt a célom. Persze, ha belegondolok, törvényszerű volt kapcsolatunk bukása. Hiszen a sorsunkat magunk írjuk, te írtad a sajátodat, és keresztezte az én utamat. Én már a kezdetektől tudtam mi vár rám, hogy te sejtetted-e mindazt, amit mindketten görgetve hagytunk magunk mögött, nem tudom. Én vállaltam a nehéz feladatot, amelyet hol elhittél, hogy megteszem, hol próbára tetted. Az biztos, hogy nagyon ügyetlenül csináltam, azelőtt sohasem volt hasonlóban részem. Sokan tiltottak tőled, féltettek, hogy meg fogok sérülni. Lehet, nekik volt igazuk.
Hittem, hogy képes vagyok arra, hogy újra a világ felé fordítsalak. Hogy régen vett csalódásaidat, könnyűszerrel értékesítem a lejárt szavatosságú érzelmek piacán. Hittem, ha én leszek az, akin kiélheted vélt sérelmeid levezetéseit, akkor helyreáll benned az egyensúly. Tudtam, erre képes vagyok. Nem tudom mi játszódott le benned, akkor, régen. Szerettem az együtt töltött perceket, hiszen olyan dogokról beszélhettünk, amelyet kevesen értettek. Azt értékeltem igazán, hogy egyenlőnek éreztem magam veled, s igyekeztem mindig kínosan ügyelni arra, hogy meg ne bántsalak. Mindig tiszteltem benned az embert, a nőt, de leginkább téged. Talán ez késztetett arra, hogy végigcsináljam.
Tudtam, hogy az első férfi, aki utadba kerül, kamatostul megfizet mindenért. Ezt sem bántam. Ha sikerül egyszer újra szeretned, már megérte. A depresszió úgy rád telepedett, mintha veled született beidegződés lenne. Angyalok voltunk, csak mindketten a másik oldalon néztük életünk görbe tükrét. Mindent megtettem azért, hogy ellenem fordulj. Hogy rám zúdíts mindent, amit érzel. Próbáltam kedves lenni, gondoskodó, de nem kértél belőle. Aztán később csak figyeltelek, és láttam ahogy emészt a múlt, aztán ha együtt voltunk szótlanul magadba fojtottad mindazt ami csak belül létezett. Többször próbálkoztam, hátha elmondod egyszer az álmaidat, vágyaidat, érzéseidet, félelmeidet. Elmondtad, mindig másnak. Bennem nem tudtál megbízni. Utólag mindig kiderültek a dolgok, de sohasem említettem mit tudtam meg. Talán attól féltél, hogy én is megsérülök, talán mégsem az volt a fontos, hogy leródd a számlát. Mégis mikor elváltunk, mindketten köszönés nélkül fizettünk.
Remélem, azóta változott a helyzet, s magadra találtál, mit elvesztettél, meglelted másban.
Remélem önbizalmat adott a nagy utazás. Remélem, téged is megcsapott a változás szele, és hagytad, hogy magával sodorjon.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-07-24
|
Történetek
Sokáig szótlanul mentünk, miközben a kamion falta a kilométereket. Addi provákáltam egy isőután,...
2025-07-20
|
Fantasy
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
2025-07-16
|
Történetek
Egy fiatal lány, aki keresi mitől lesz igazán jó neki.
2025-07-06
|
Fantasy
A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha...
Friss hozzászólások
rpeter:
Köszönöm a segítséget, ehhez m...
2025-07-17 15:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Csöngettek!
Kinéztem az ablakon és látom, hogy a fényes nyúlványokkal érkező ismerősöm ott ácsorog az ajtó előtt gúnyos mosollyal a szája szegletén. Mit tehetnék, beengedem és hagyom, hogy megtegye, amiért jött. Az ajtó kinyílik és belép rajta Ő...
Kinéztem az ablakon és látom, hogy a fényes nyúlványokkal érkező ismerősöm ott ácsorog az ajtó előtt gúnyos mosollyal a szája szegletén. Mit tehetnék, beengedem és hagyom, hogy megtegye, amiért jött. Az ajtó kinyílik és belép rajta Ő...
Hozzászólások