Történetek

Felvidultam, hogy végre emberi lényekre leltem. Ennek a párocskának az összetevői voltak az első humanoidok, akikre ebben a különös utcácskában leltem. A nyulakkal zsúfolt héder óta eltelt jó néhány órában, napban vagy tíz városnyi nagyságú épületet jártam be, és egyikben sem bukkantam semmire. Nemhogy emberre, élőlényre sem: sőt, néhány 1982-as Newsweeken kívül, amelynek címlapja Margaret Thatcher és egy szobaboy közti afféron csámcsogott, semmire sem...

Nekem most olyan jó volt, egy lánnyal - szeretkeztem. Legalábbis egy pillanatra úgy tűnt, mintha érzések jönnének ki belőle. Szűz volt, 21 évesen, ilyen testtel, beszarás, én meg csak átmentem hozzá - megdugni... Ehelyett, egyből gondolta, hogy mi van, feszengett nagyon, épp a konyhában volt, sütött valamit, mondta nehezen, szaggatottan, hogy ne, kérlek, óvatosan, mert én... most... én most először... érted...

Némelyik szobor humanoidokat formált, még mások számukra eddig ismeretlen kreatúrákat. A nyomokból ítélve itt valamikor egy közösség élhetett, több romépületre is találtak. De élőlény nem bukkant fel sehol. A dzsungel, ahogy a bolygó is, túl hatalmas volt ahhoz, hogy egy ilyen kis csapat csak úgy felszerelés és megfelelő védelem nélkül itt maradjon, és kutatásokat végezzen. Az ő dolguk csak az űr feltérképezése volt...

A közönség már akkor tombolt, mikor Stephane a pályára lépett. Hatalmas ováció köszöntötte a világbajnokot a lelátó mind a négy oldaláról, vakuk ezrei villantak fel minden pillanatban. A svájci szurkolói klub tagjai egy emberként pattantak fel helyükről, fejük fölé emelték katicával és Stephane képmásával díszített zászlóikat és transzparenseiket. És ugráltak, boldogan éltették bajnokukat, a lányok sikoltoztak és előkészítették ajándékaikat. Stephane végig őket nézte, meghatódva integetett...

Tudod Balázs… Van, amikor egy ember olyan vonzalmat ébreszt bennünk, hogy amikor csak beszélünk vele, elgyengülünk, és az eszünk harcol ellene, de a tagjainkban érezzük azt a mérhetetlen vágyat, ami elől hiába menekülnénk, mert a szívünk diktál. Én hittem a szívemnek, ezer csalódás után is...

- Nem érdekel! - ordította Tom. - a maga ikertestvére fekszik ott ki tudja mennyi méreggel a szervezetében, vagy az enyém? Maga látta az esetleges elkövetőt, cinkostársat, vagy én? - alig kapott már levegőt.
- Nyugalom, Herr Kaulitz - mondta zavartan a rendőr, és ránézet a másik háromra. Nemhogy nem kapott egy bocsánatkérő pillantást, ha a tekintettel ölni lehetett volna, akkor Hangát lecsukták volna hatóság elleni erőszakért és egy nyomozó megölésével. - El tudom képzelni, milyen...

- Bill, én nem a hírnevedet szeretem, hanem téged, és nagyon rosszul esett, hogy nem bízol bennem! Miért? Senkiben nem tudsz bízni?
- De, tudok, csak volt már egy- két olyan csajom, akinek csak a hírnevem meg a pénzem kellett.
- De én nem olyan vagyok! Ha olyan lennék, akkor itt lennék, szerinted? Pátyolgattam volna a tesódat? Ha olyan lennék, lelépnék, ahogy botrány érződik a levegőbe. Ha nekem TH Bill kellene, most nem lennék itt, de mivel nekem Bill Kaulitz kell, ezért itt...

De mindeközben távol ettől a háztól, valahol az erdő mélyén a Déroldok királyi kastélyában, az ifjú herceget apja és anyja szidja, amiért egy kis hóbort miatt megszegte a törvényt, ami az emberi fajjal való kapcsolatlétesítését szabályozta. A következőket foglalja magába: 1. Saját alakban megjelenni előttük Tilos! 2. Varázsige segítségével emberi nyelven kell velük beszélni! 3. A barátság és a kapcsolattartás engedélyezett, de Tilos a Velük kötendő szerelem, házasság és gyerekvállalás....

- Mit kerestél ott, he?- fordult felé ismét Jimmy. Halántékán szaporán lüktetni kezdett egy kidagadó ér. Albert figyelmét is felkeltette.
- Mozog a halántékod.
- Kuss, arra felelj, amit kérdeztem!
- Mit is?- vigyorodott el. Foghíjas. Jimmy az égre emelte tekintetét, mintha türelemért fohászkodna az égiekhez.
- Ha ilyen gyengeelméjű vagy, jönnek érted a pszichiátriáról. Ott aztán gondolkozhatsz a gumiszobában.
- Ne fenyegessé’ Jámbor Jimmy - böffentette unottan...

Pár nap múlva szinte a semmiből egy hatalmas zavargás támadt az utcákon. Mindenki dobálózott, szitkozódott, rohangált és kendővel takarta arcát. Szokásomhoz híven sétáltam haza és belekerültem a sűrűjébe. Egy fekete kendővel arcát takaró fiú rám támadt, és olyanokat vágott a fejemhez, amikről hirtelen azt se tudtam, hogy micsoda...