Anonymus nagyapja - 1. fejezet - Szökés

Szomorúság uralta az egész országot. Szegény embereket raboltak, kápolnákat fosztottak, és lovagokat öltek meg. Ez volt akkoriban a magyar nép célja. Németországban már feladták a reményt.
Egy szegény ember, akit elraboltak, kiszőtt egy tervet.
- Holnap este megszökünk. Kihallgatjuk őket, hogy mire készülnek, és aztán gyorsan. – szólt elrabolt társaihoz. Beleegyeztek a többiek.
- Szóval az a terv, hogy miközben őrváltás lesz, elmennek, és akkor hirtelen a rabság fele elfut. A többiek megvárják, amíg utánuk nem szaladnak. Ők észreveszik, és utánunk futnak. Van itt közel egy erdő, ahol elrejtőzhetünk. Az első csoport odamenjen, én ott leszek. Az első csoportban. A másodikban, édes bátyám, Perke lesz a vezető. Perke kiváló vívó, és harcos. Lovagnak szeretne tanulni, de mivel szegény emberek vagyunk, ezért nem valósítható meg. Tudtok futni, igaz? Akkor mindent vegyetek el ebből a táborból, élelmet, ivóvizet, mindent, és egy útmutatót is, ha lehet. Perke! Ahogy tudsz, csöndesen, és lopózva menjetek, nehogy észrevegyenek titeket ezek a hunok, vagy magyarok. És te hozzál az erdőbe több élelmiszert!

A többiek beleegyeztek, és Dave, Julle, Kef, Gee és Loe Perke csapatába kerültek, mert kicsit gyengén futnak. A többiek, Pete, Kate, Vurd és persze Getie, a főnök a gyorsak közé került.
Várták a virradatot, és felkelt a nap, és nem a megszokott módon keltek. A madarak csicseregtek, és lám, mit láttak?
- Van élelmünk! A magyarok gondoskodnak a rabjaikról! - kiált Dave.
- És milyen bőséges!- jegyezte meg Julle, az öregasszony.
- Igen. Látod milyen boldogok? - szólt testvéréhez Perke.
- De holnap már nem itt leszünk - sajnálta Getie.
Minden rosszban van valami jó. A szegénységben a szerénység, a rabságban a reggel. Csak a reggel, a délután már nem.
- Jaj, ne! Ettől tartottam! Most mi lesz? Elvisznek szolgának.

Jull alig tudott járni már, olyan öreg volt. Otthon hagyták egy őrrel a magyarok. Csodás a napsütés, de a magyarok reggeli jósága rögtön szertefoszlott. Lovaik után húzták-vonták, vagy pedig hátulról bökdösték, amelyik lemaradt, elfáradt, vagy pedig visszafordult. Mentek az erdőhöz. Fát kellett nekik vágni, és Dave-t megjutalmazták; odadobtak elé egy kis elemózsiát, a reggeli maradékból. Kef is jól csinálta, bár lány, és ezt a magyarok szem előtt tartották, és ő is kapott jutalmat. Egy csontból vájt poharat adtak félig teli borral.
- Ebbe az erdőbe menekülünk majd. Kár, hogy Julle nincs itt, mert ő lassan fut, és így végképp nem ismeri ezt a helyet.
- Kókóri!- szólt az egyik magyar, és ez azt jelentheti, hogy DOLGOZNI!
Bólintottak, és vágták tovább a fát. Egy könnyen kivágtak délutánra néhány fát, mert a szegény ember dolgozik-dolgozik.
- Bezzeg a német urak- itt nyögött Kef, mert nehéz a favágás- nem adnak ennyi jutalmat. ennyi munkáért.
- Örülj, hogy kapsz, mert én még nem kaptam - szólt megvetően Loe.
- Mindenki kapott, csak te nem?
- De, csak én rossz jutalmat. Ütöttek.
- Nézzétek elmentek! - suttogott Vurd.
- Kiszőhetjük a tervet, hogy hova, mikor, és milyen helyre menekülünk.

Megbeszélték, és egy nagy, hatalmas fában egyeztek meg, mert az olyan feltűnő volt. Jöttek a magyar járőrök, és megnézték őket, mit csinálnak.
- Kipróviché? Vandu kikokokokivo! Vandu dudede! Vandu, juh.
- Ki az a Vandu?- kérdezte Kate-t Dave.
- Nem tudom, de szerintem a nagy főnök.
- Nem, az Álmos. Kihallgattam. És ugyanígy beszéltek róla is, mint most Vanduról. Vajon ki lehet?
- Pikóka kutji. Vandu ferrrezzzek.

Mikor hazafelé vették a magyarok a rabokkal együtt útjaikat, közben Perke és Getie jeleket tett ki az útra. A hátsó őröket nagyon érdekelte, miért szórnak az útra annyi farönk darabot. Végül odajutottak, hogy szomorúak, azért.
Mikor hazaérkeztek, még maradt farönk darabjuk, és elrakták azokat. Faggatták közben Julle-t:
- Mi történt itthon?
- Semmi. Láttam az őrön egy kis ibolya félét, és azt hiszem, hogy egy feleség tette oda.
- Úgy érted…?
- Úgy. Minden magyar nős.
- És még mi történt?
- Hát, tudjátok, voltak itt lovasok. Egy csomó. És szerintem elmentek portyázni. Mert még most sem jöttek vissza. Tudom mi a taktikájuk. Elmennek, és mikor kevés lovas maradt, vagy gyalogos, akkor- itt köhögött- visszafordulnak, menekülnek, és jön utána, üldözik őket, és a magyarok meg hátrafelé nyilaznak. Így a magyarok nyernek. És a „munkahelynél” mi volt?
- Szerintünk vagy Vandu, vagy Álmos a vezérük.
- Miből gondoljátok?
- Elkezdett magyarázni egy magyar, hogy Vandu így, Vandu úgy, és Dave meg hallotta tegnap késő este, hogy Álmos így, Álmos úgy.
- Álmos a vezérük.
- Honnan veszed?
- Mert úgy mondták az ő nevét itt, mintha isten lenne, de mégse. Tehát…

Későre járt. A magyarok hoztak be vacsora félét, aztán nyugovóra tértek.
- Na, most! - szólt halkan Getie.
- Oké, itt az idő!
De a szökésből nem lett semmi, mert észrevették őket, és- mintha nem is történt volna semmi - visszaterelték.
Így másnapra halasztották. Másnap a rétre mentek, legeltetni. Este van, és nem vették észre őket.