Történetek

A cifra leány csak kis idő múlva veszi észre a legénykét. Eleinte bosszantja a jelenléte, idegesen kapja ide-oda a fejét Laci érdeklődő pillantása elől. Egyszer mégis találkozik a két szempár. Végigméri a kis embert. A nő arca hirtelen már szenvedő, szemei könyörögve majd könnyben ázva merednek Lacira. Laci nem érti. Miért kell valakinek sírni, mert drága ruhát hordhat? Tovább sétál...

Gwynn sajgó fejjel ébredt, de nem az odúban. Valaki kihozta onnan, és valami büdös dolgot kent a sebeire, ami csípett. Észrevette, hogy be is vannak kötözve a horzsolások, azonban még mindig fájtak. Egy kis kunyhóban volt, ami fából épült...

Amint egyre kevésbé jutottál eszembe, annál inkább szabad tudattal rendelkeztem és szórakoztattam. Tévedtem! Hittem eljön a kegy, mikor karjaimba zárhatlak, és szinte fáj a tudat, hogy ennyire semmibe vetted őszinte vallomásom. Tévedtem! Emlék vagy csupán, egy fantom! ...

A felejtés sosem egyszerű dolog, főleg, ha belénk ivódott minden érzelem, mozdulat, kedves pillantás. Az illatok, az emlékek, és a legelső percek, mikor a kezünkben tarthattuk a kicsiny kis teremtéseket. Mikor legelőször bújt hozzánk, mikor átvirrasztottunk egy éjszakát, mert mintha sírt volna, és mi segíteni szerettünk volna, majd teltek múltak az évek, és egyre több dologra kellett oda figyelni, és ők valahogy mindig kimaradtak…

Egyszer, egy szegény vadkacsa szedte fel a horgomat, remélem, nem ismétlődik meg. Már egész közel van, forog a víz, de nem olyan nagy az örvénylés, mint ahogy én azt szeretném. Feszülten tekerem az orsót, és egyszer csak, végre megpillantom.
A méreg a fülembe szaladt, éreztem, hogy elvörösödik az arcom, mert egy óvodás, középső csoportosnak mondható keszeg forgolódott, és csinálta a rumlit. Kiszabadítottam a horog hegyét a szájából, szerencsére, csak a szélébe akadt...

Arra gondoltam, hogy vajon mielőtt a villám lecsap és romból, tudja –e előre, hogy kit és mit sújt erejével? Tudja –e, hogy mekkora kárt okoz? Mert, ha van sors, akkor tudnia kell.
Sokat olvasok mostanában. Főleg azokat a könyveket kedvelem, amik az élet bölcsességét kutatják. Én is keresem az életutam, de mikor azt hiszem, hogy megtaláltam, jön egy vihar, és a por a sár betemeti még a legkisebb ösvényt is...

Tudta, mire megy haza, mivel egy-két óra nem változtathatta meg a helyzetet, a borgőz ennyi idő alatt nem tűnik el a szervezetből. Valószínűleg hajnalra elszáll a párja mámora, de félt a reggeltől, mert holnap egy másik nap következik, talán, újabb fájdalommal.
Most viszont ismét erősnek érezte magát, erősnek a gyermekeiért...

Odaadta a levelet a pad alatt. Nórának szemlátomást nagyon tetszett. De ez az óra annyira szerencsétlen volt, hogy Ilona néni odajött hozzájuk és szó szerint kitépte a levelet Nóra karmai közül. Kiosztotta büntetésfeladatot a lányoknak. Azt kellett tenniük, hogy ki kellett menniük a szégyenpadra, és mint az óvodásoknak hangosan olvasniuk kellett egy mesekönyvből. Miközben az osztály már a hasát fogta a nevetéstől Timi és Nóra miatt, a tanárnő elkezdte olvasni a levelet...

Az egyik szekrény felkeltette a figyelmem, mert három zár is volt rajta. Néhány sikertelen próbálkozás után végül sikerült kinyitnom, de a hőn áhított papírok helyett csak egy laptopot találtam benne. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, nem erre számítottam. Két lehetőségem volt, a másodikat választottam...

- Milyen szép vörösen izzó szemed van, és gyönyörű, ahogy érzem a dühödet. - ekkor emberfeletti erővel téptem le magamról a bilincseket és a földre terítettem. Hirtelen feleszméltem és az ellenségem karjában voltam. Éreztem, felemel és elsuhanunk valahova, egy ház volt az, régi omladozó öreg, gótikus ház. Egyre jobban eluralkodott rajtam a félelem...