Én, Peter Morrison 18.

Ment minden, ahogy azt elterveztem, a vírus tökéletesen bevált, se hőérzékelő, se kamera, semmi. Ennyit a csúcstechnikáról. Bementem az egyik irodába, és megpróbáltam megkeresni, vajon hol tarthatják a fontosabb iratokat. Az egyik szekrény felkeltette a figyelmem, mert három zár is volt rajta. Néhány sikertelen próbálkozás után végül sikerült kinyitnom, de a hőn áhított papírok helyett csak egy laptopot találtam benne. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, nem erre számítottam. Két lehetőségem volt, a másodikat választottam: Fogd a gépet és fuss! Ehhez a döntéshez hozzájárult az is, hogy kutyacsaholást, és az őrök lépteit hallottam közeledni. Zökkenőmentesen sikerült kijutnom a kerítésen túlra, de ott kellemetlen meglepetést ért. Isaacet éppen két őr tessékelte ki az autóból, AK-47esek segítségével, őszintén megvallom, meggyőző érv tud lenni egy kalasnyikov… Szerencsémre az autónál nem maradt őr, így a helyzetet mérlegelve úgy döntöttem, Isaacnek is jobb, ha nem kapnak el, mert így még talán tudok rajta segíteni. Beültem, indítottam, nagy gáz és lámpa nélkül kilőttem, mielőtt még eszükbe jutott volna utánam lőni, ami köztudottan gyomorbántalmakat is tud okozni.
A régi rejtekhelyem már nem volt biztonságos, mert valószínűleg a vallatások során kiderítik; ha még nem tették meg; hogy merre rejtőzködtünk eddig. Nem tehettem mást, álnéven egy olcsó motelben vettem ki szobát, és imádkoztam, hogy legalább a Jack Teren névre szóló igazolványom nem tudják lenyomozni. Kétségek között őrlődtem, a társam elkapták, a doboz egy bank széfjében pihen, a pillanatnyi lépéselőnyöm hátránnyá változott, és ekkor arra lettem figyelmes, hogy valamit gépiesen szorongatok a hónom alatt. A laptop volt az! Erről teljesen meg is feledkeztem.