Történetek

Tyr azonban éjfélkor felébredt, mert ő nem aludta soha még végig az éjszakákat. Úgy nevelték, hogy az élete az éberségétől függött, hisz egy ellenséges világban csak így lehetett túlélni, hát megszokta. Az ő élete a harc és a veszély volt. Néhány órás alvás elegendő volt, hogy kipihenje a nap fáradalmát. Hajnalban felkelt, és kiment a teraszra, ahol Freyja várta...

Meglepődve tapasztalta, hogy egy halom ismeretlen képet lát. Bár mindegyik összefügg a szentekkel, mégis egy teljesen más, teljesen új képet ad róluk. Ahogy sorra vette a képeket, s ismét az elsőhöz indult, észrevette, hogy az bizony kicserélődött, s aztán vele együtt az összes többi. Olyan volt, mintha a képek egy történetet mesélnének el, de korántsem azt, amit az emberek eddig megszoktak. Egy sokkal pontosabb történetet, megfűszerezve különös kiegészítésekkel. Olyan volt, mintha csakis...

Mindenki elborzadva nézett rám. Ben csak üresen bámult maga elé. Ő többet tudott a /mostmár/ fajtámról. Kezdtem félni tőle. Pedig ő volt az, aki soha nem bántott volna. Ahogy most sem. Kati anyukája hirtelen előrántott egy kis ezüstkeresztet, és rohant vele felénk...

Aztán felébredtem. Drac karjaiban voltam, még mindig kinn. Dan és Dave egy fekete árnnyal harcoltak. Az árny megállt egy pillanatra és felénk tekintett. Drac letett, és védőállásba helyezkedett. A rejtély megtestesítője elsuhant mellettünk, égő, hideg nyomot hagyva a karomon...

- Az élet tele van meglepetésekkel! Nagyon rosszkor voltál nagyon rossz helyen. De úgy gondolom, hogy mielőtt véget érne, udvariasan társalogjunk egy kicsit. - Ekkor egy kicsit megállt, mintha gondolkodna a továbbiakon, majd folytatta: - Az én nevem Hokins, a tied? ...

Teljes megkönnyebbülés, boldogság, jó érzés uralta a fiú kopott, törött szívét! De nem érti: ha nem tudta, hogy mit tesz… és ha megbánta… milyért nem próbált változtatni?! Milyért nem próbálta jóvátenni a dolgokat úgy, hogy az mindkét félnek megfelelő legyen? Lehet nem lett volna értelme? Vagy lehet, hogy nem lett volna olyan, hogy mind a kettőjüknek jó legyen? Ez az örök rejtély! ...

Az út szélét figyeltem, mert már csak az volt a támpont. Miért nem támaszkodtam soha senkire? Miért utasítottam el minden kedves kezet, drága vállat? Nyilvánvalónak és kézekfekvőnek vetted, hogy egy vállrándítással elintézettnek nyilvánítottad az ügyet. Kezdtem kétségbe esni. Kétség, micsoda briliáns szó...

Volt néhány üres szekrény. Gondoltam, belepakolhatnám a cuccaimat. Megnéztem őket közelebbről. Tiszták és gondozottak voltak, mintha laknának itt. Belepakoltam. Annak, aki ezeket a ruhákat birtokolta, gazdagnak kellett, hogy legyen. De semmiképpen sem egy szegény jobbágycsaládtól származnak. Mire kész lettem, pirkadt. A nap erősen szúrta a szemem...

Vére keserű volt, émelyítő ízű. Körbenéztem. A vér szinte tejesen beborította a sikátort. Az öreg férfi üvege széttört a földön. Felvettem egy nagyobb szilánkot, és néhány vágást ejtettem mindkettejük nyakán. Aztán kihátráltam. Amikor megfordultam, hogy elfussak, valaki az utamat állta. Megragadtam a nyakát, de Drac erősebbnek bizonyult…

Nos… kinek a pap, kinek a papné. Azu legalábbis így gondolja, nem szokott a falulakókkal törődni. Vörösesszőke, már- már narancsos haja derekáig ér. Enyhén rózsaszín, telt ajkai szomorúan ívelnek, és zöld szemei is ugyanezt a bánatot sugározzák magukból.
Csak bámulja a messzeséget, a falut, a sírokat. Minden egy helyen… közben azon jár az agya, hogy talán utoljára látja ezt a helyet, így jól az emlékezetbe kéne vésnie… bár nem lesz nehéz, hiszen tizenkilenc nyomorúságos évnek volt...