Vampire Heart - IV. rész Baj

Igencsak fújt a szél, és az arcomba fújta a szemét bűzét. Kezdtem fázni, ám a fiúk semmi jelét nem mutatta, hogy kényelmetlenül éreznék magukat, tehát én is maradtam inkább néma kussban. Elgondolkoztam. Mi lesz ezután? A családomhoz biztosan nem engednek vissza, de nem is mehetnék. A Katiéknál történteknek pedig már biztosan híre ment a faluban. Szóval úgy tűnik, minden esélyem ez a hármas. Mintha csak mondanám a gondolataimat, engem néztek.

Idáig jutottam a gondolataimmal, amikor hatalmasat dördült az ég és elkezdett szakadni az eső. Fájt a tarkóm, mert a dördüléskor megijedtem, és bevertem a falba. Hatalmasat sóhajtottam. Ránéztem a fiúkra. Úgy néztek rám, mint akik most látnak engem először. Nem bírtam tovább. Kiterjesztettem szárnyaimat. Daniel és David hátrahőköltek, Drac viszont beburkolózott köpenyébe és föllebbent. A másik kettő követte. Én is. Pillanatok alatt mellettük termettem. Egy tisztás felé vettük az irányt, melynek végén egy hatalmas, fekete vár állt. A megdöbbenéstől kihagytam két szárnycsapást, minek következtében két métert zuhantam, és alig sikerült kikerülnöm egy hatalmas kéményt. A jobb szárnyamon le is tört a legnagyobb karom. Siettem tovább, nehogy lemaradjak. A fiúk már a várkapu előtt álltak és nézdegéltek, hol lehetek. Belehúztam, nehogy elmenjenek. Drac rámmutatott, elég rémült arccal. Attól tartottam, hogy súlyos a körmöm. Amikor a másik két srác is befosva nézett rám, kezdtem dühbe jönni. És akkor egy erős ütést éreztem a szárnyamnál, és zuhantam lefelé. Nagyon megijedtem, ráadásul a támadómnak, akit még csak nem is láttam, ez nem volt elég, mert még a bőrlebenyt is erősen megkarmolta, pluszba pedig végigszántotta a hátamat. Nagyon fájt, meg amúgy is féltem, elájultam.

Aztán felébredtem. Drac karjaiban voltam, még mindig kinn. Dan és Dave egy fekete árnnyal harcoltak. Az árny megállt egy pillanatra és felénk tekintett. Drac letett, és védőállásba helyezkedett. A rejtély megtestesítője elsuhant mellettünk, égő, hideg nyomot hagyva a karomon. Egy, vagy több éles késsel megvághatta. Ez most már tényleg kezdett elviselhetetlenné válni, ordítani tudtam volna, de amikor megláttam, milyen a karom...
Négy éles bevágás, amiből nem ömlik, de azért folyik rendesen a vér, és a csontot is lehetett itt-ott látni, vagy sejteni. A vért megkívántam, de elájultam a fájdalomtól. Hanyatt landoltam a sáros füvön, és mint megannyi apró tűszúrást, éreztem az arcomon az esőcseppeket.
-Dez, jól vagy? – ennyit hallottam, ennyit érzékeltem a világból, semmi többet.