ráncos történet

Egyszer volt, hol nem volt. A messziség végtelen hosszú poros, törött útján túl. A Szirup kezdete település tábla után… ott. Ott volt. Ott volt egy csodálatos leányzó! Egy angyal! A természetes boldogság, és a természetfeletti szépség megvalósult tüneménye. Viszont a kerek, dombos világ másik végén volt egy fiú. Talán egy herceg?! Talán egy gyilkos farkas?! Talán az angyal életének egyetlen egy értelme?!

A leány úgy döntött, hogy szabad idejét – még a fiút nem ismerve – nem pazarolja el… táncolni fog! Teltek az évek és a két ember egymásról álmodva - bár nem tudva, hogy ki kicsoda - élték a saját kis unalmas, koszos életüket. Egyszer a fiú úgy döntött, hogy elmegy és próbára teszi tudását. Lám… Ö neki is táncolni támadt kedve. És milyen meglepő?! A két fiatal egy helyen táncolt. Minta az életek nagykönyvében így lenne megírva a szakadt lapokon halvány ceruzával. De mégis senki sem változtatott ezen. Ezt így akarták! A két emberke szépen, lassan, félve de mégis határozottan közeledett egymáshoz. Ismerkedtek! Minden egyes beszélgetés után mind a ketten boldogabbak voltak. Napról napra egyre szebben sütött rájuk a forró, sárga golyó.

Egyszer, úgy döntöttek mind a ketten, hogy elmennek egy tánctáborba. Hogy ez mind a kettejüknek nagyon jó lesz! Vagy külön, vagy együtt, ismerkedve, vagy egymást elfelejtve, de jó lesz! Jó is volt! És meglepő módon… együtt voltak, így volt szép! Ahogy teltek az idők, a gyerekkort nem meghazudtolva a tánc mellett egy másik szórakozásuk is volt… üvegezés. Folyamatosan egymásra pörgettek! Nem véletlenül. Ez a két ifjú nagyon is jól érezte magát a másik mellett. Így volt csodálatos az életük! Úgy döntöttek, hogy a barátságról komolyabbra fordulhatna az Ö kapcsolatuk. Fordult is! Elkezdtek járni… mindez ebben a táborban alakult ki! Szerelmes párhoz hasonlóan úgy is viselkedtek. Puszik, kézen fogva járni szerelmi sétát a rájuk mosolygó, fényesen ragyogó Hold alatt. A partra úgy kimenni 4 kerekű vassal, hogy az angyal mosolyogva ült a gyilkos farkas ölébe… mosolyogva, bizalommal, szeretve! Leírhatatlan! Így teltek a hónapok. Így, hogy Ők boldogan verekedték át magukat a világ hideg, rejtett fájdalmán! Hogy Őket nem érintette meg a téli fagy, hogy az Ö szemükben folytonosan csak nyár lapult.

Kilenc fagymentes hónapon túl az Angyal hirtelen ördöggé vált. Nála megváltozott minden, mi eddig ragyogott! Úgy döntött, hogy ez a kaland véget ért, hogy ezen az úton már kopásig járta saras cipőjét. Neki nem kell a fiú. Váratlanul érte ez a hír a farkast. Itt derült ki igazán, hogy ez a farkas, ez a vicsorító, vérben forgó szemű, gyilkos állat mi is igazán. Lelkében megépült torony összeomlott, csupán porban fuldokló téglákat látott bármerre nézett. Pánik uralta egész testét… pánik, kétségbeesés, félelem, elhalt remény és szerelem! Futott a vad, csak futott de nem tudta, hogy hova… remélte, hogy a története elejére, de sajnos csak távolabb került a Gyönyörtől. És annak ellenére, hogy messze volt az Angyaltól - ki ezzel nem törődve élte tovább boldogan életét – még meg is botlott, és szilánkosra törte lábát. Nem bírt felkelni. Az arcára mosolyt csaló fájdalom napról napra erősebbé tette izmait és elfelejtette a bánatot a fiatal szemében. Végleg megszűnt az összetartozás. A fiú, különböző okokból kifolyólag elhagyta az idejét lekötő sportot. Nem táncolt többé. Ilyenkor már tudni lehetett… az utolsó szál fényt adó gyertya is kialudt. Nem beszéltek a fiatalok, nem találkoztak, nem keresték egymás társaságát… elfelejtették egymást!

Múltak az évek, hol külön, de talán szívük legmélyén mégis együtt voltak! Ám négy hosszú év után újra csak egymásba botlottak! A herceg érezte, hogy újra rálelt arra, kiért nyelvét kivágva ordított volna, hogy KELLESZ! A múltat nem felhánytorgatva ismerkedni kezdtek újra! És kiderültek arcra mosolyt csaló dolgok. Több zenét kedvelnek mind a ketten, ugyan azt a stílust! Itt történt, hogy a fiú rádöbbent, hogy látni akarja a Királylányt! Hogy ebből mi lett?! Ezt nem lehet tudni! Ismerkedtek és egy hideg, sötét nap, szóba került a múlt. Az együtt töltött hónapok. Hogy mind a két emberkének vannak még közös emlékek, vannak még a másik féltől kapott tárgyak elrakva a szív mélyében! És kiderült egy nagyon fontos dolog, minek a farkas megörült és akkor épült fel igazán a rohanásban szerzett sérüléseiből. AZ ANGYAL MEGBÁNTA ŐRDŐGGÉ VÁLÁSÁT!! Teljes megkönnyebbülés, boldogság, jó érzés uralta a fiú kopott, törött szívét! De nem érti: ha nem tudta, hogy mit tesz… és ha megbánta… milyért nem próbált változtatni?! Milyért nem próbálta jóvátenni a dolgokat úgy, hogy az mindkét félnek megfelelő legyen? Lehet nem lett volna értelme? Vagy lehet, hogy nem lett volna olyan, hogy mind a kettőjüknek jó legyen? Ez az örök rejtély!

Hát itt tart a történet. Itt… sehol! Ott, hogy tudják, mind a ketten, hogy mi volt a szép, hogy tudják, hogy mi volt a rossz… és sejtésem szerint ott, hogy mind a ketten tudják, hogy mi lenne újra jó. De így, egymást idegennek tekintve nem lehet változtatni a könyvön. Lehet együtt, újra fel kéne lapozni a poros oldalakat, a hibákat kihúzva változtatni a múlton és a hibákat elfelejtve belefutni a jövő ketté tárt karjába! De majd kiderül, hogy ki hogyan lép. Hogyan?! Merre?! Mennyit?! Kivel?! A leányzó érzéseit sajnos nem tudom, de azt tudom, hogy a fiút nagyon megragadta az angyalka meséje, és percről percre több dolog jut eszébe a múltról, az együtt töltött időről… a szépről! Most már csak vár! Vár, hogy az Angyal mit reagál. Levágva szárnyait elvegyül a hétköznapokban, vagy elrepül a múltat szépé tett Herceg palotájában.