Történetek

Atyaúristen, ki ez, kik ezek? - kérdeztem magamtól úgy egy hónapja, amikor a szórakozóhelyen ahol dolgozok, megláttam Őt és a barátait. Világéletemben a vékony, gyerekes fiúk tetszettek, minden eddigi férfi az életemben már-már kórosan sovány volt.
Meg a jó fiúk érdekeltek, legyen munkahelye, ne piázzon, ne töltsön minden estét a haverjaival... kb. ilyen igényeim voltak...

Én ártatlan vagyok, mégis bűnös az emberek, különösen a rendőrség szemében. A nő fiatal volt, kisgyermeke ott játszott nem messze, amikor rátört a gyalázatos! Csak azt éreztem, meg kell mentenem az anyát, aki zokogva fetrengett a homokban, a férfi leteperte, és a törékeny test reszketve, jajgatva tárta fel testét az erőszaknak. Odarohantam, de már késő volt! Egy karót fogtam, és a kielégülés mámorát látva, egy erőteljes ütést mértem a gazember fejére. A nő sikoltozni kezdett, amint észre...

Elgondolkozott-e azon valaha is, hogy miért ülünk a buszon az ablak mellé, vagy hogy miért kapaszkodunk a korlátba, miért nézünk hátra, amikor tudjuk jól, hogy senki sincsen mögöttünk? Minden eszköz, mely tudatos, vagy automatikus mind egy cél szolgál, a biztonságot. De mi a biztonság valójában. Ha kérdezném Önt, hogyan fogalmazná meg?

Aztán lassan hetente változtak a fiúk, volt, akit megutáltam, volt, aki újra palettára került. Egy idő után aztán ezt is meg lehet unni. Az adott srác nem tudott rólam semmit, és egy idő után meguntam. Végül is annyira elegem lett ebből, hogy nem is foglalkoztam vele többet, és a tanulásra koncentráltam. Amikor nyitott szemmel jártam, már észre kellett vennem, amit nem akartam észrevenni. Például, hogy egyes kedvencek született ősbunkók, ez végleg elvette a kedvem a nézelődéstől. Ezek...

A fenevadak megérezték a félelem szagát, és lázba jöttek tőle. Keserves, mélyről jövő morgások szakadtak fel a rémítő torkokból. Éhes lények kínzó sikolyai.
Az utolsó mászott fel éppen a többiek hátán. Rám pillantott a „torony” tetején egyensúlyozva, majd elrúgta magát, és az egyik alsó ágon termett. Elégedett sziszegés tört fel a négy vadászból, miközben a létra szétesett, az utolsó pedig elindult felfelé. Felém...

Csukott szemmel éreztem a kényeztetést, amikor megéreztem Roli kezét. Elhúzott Zolitól - aki szinte azonnal megszabadult pulcsijától és pólójától egyszerre - hátulról átölelt, kezeit azonnal melleimre tette, és gyengéden masszírozni kezdte őket, miközben nyakamat és vállaimat csókolgatta. Lehunytam a szemem, és úgy élveztem a kényeztetést...

Utálok féltékeny lenni, mert nagyon jól tudom, hogy ilyenkor olyan vagyok, mint egy házsártos, kielégítetlen, jól konzervált 45 éves háziasszony, de egyszerűen nem tudok más lenni. Nem tudom eljátszani, hogy nem érdekel, főleg, hogy azzal a nővel találkozik, akit a legjobban utálok, szimplán irigységből. Gyűlölök belegondolni abba, hogy neki mennyivel több jutott, mint nekem...

Tovább vihorásztunk, nem tudom észrevették-e a szándékomat. De nem is érdekelt. Ha egyszer a célegyenesben vagyok, majd akkor ráérnek dönteni, mit akarnak. Jó lett volna mindkét lányt megkapni, és tudtam, hogy vagy meglesz mindkettő, vagy egyik sem...

Lassan felállok. Nem érzem kezem, se bármely testrészem, teljesen átfagyott mindenem. Sötét van, csak a lámpák világítanak. Senki sincs az utcán kihalt és üres. A velem szemben lévő hídhoz sétálok, megfogom a hideg, vas korlátot. Hideg és csúszós. Egy percre becsukom szemem, és látom mindazt, amit itt hagyok. Már senki sem sír értem, senki sem hiányol, és senki sem aggódik. Arcomon a könnycseppek megszaporodtak. Már nincs bennem félelem senki, se bánthat. Itt befejeződik minden...

Nem változtattam semmit, valami mégis megváltozott. Érzem. Éreztem akkor is, és tudtam, hogy ő is érzi. Hihettem valaha is azt, hogy amit tettem, az következmények nélkül marad? Mindegy, hogy mit teszünk jót vagy rosszat. A következmények ellen nem tehetünk semmit, csak sodródunk az árral…