Győzd meg és akkor a tiéd!

5. fejezet: Győzd meg és akkor a tiéd!

Egy héttel később már lezajlottak a lényharcok, most következtek az uralkodók, hadvezérek és más vezetők. Izgalmas időknek nézünk elébe!
A nap első csatáját Tamika és Zydar, az Inferno királya vívja majd. A szokottnál is több lény ült a lelátókon, már most tapsoltak és mulatoztak, pedig még el sem kezdődött semmi.
Tamika hűvös nyugalommal lépett ki a sátorból. Harci ruházata egy fekete, bőrből készült kezeslábas volt, ami csak a fejét hagyta szabadon. Haját összekötötte, hogy ne zavarja harc közben. Kezében már ott pihent kardja. Markolata ezüstből készült, néhol zafírokkal kidíszítve. Imádta az ezüstöt és a zafírt is.
Hirtelen megpillantotta Rion közeledő alakját és elvigyorodott. Az éjféli látogatása óta nem beszéltek egymással csak a szokásos felszíneskedést, amit a többiek előtt kellett mutatni. Azonban remélte hamarosan újra kettesben lehetnek.
- Csak jöttem szerencsét kívánni – állt meg viszonylag tisztes távolságban a hadvezér.
- Milyen kedves! – mosolygott a lány és közelebb lépdelt a férfihoz.
- Bár, amilyen nyugodt és vidám vagy, úgy veszem ki, tudod mi lesz a csata vége. – mondta.

Közben elindultak a harctér felé.
- Egy látomás nem mindig válik valóra. Sosem tudhatod biztosan megtörténik-e. Ami még nem történt meg azt meglehet változtatni – közölte Tamika.
- Akkor Christiannak sem kell meghalnia? - csillant fel a remény Rion szemében.
- Majd az idő eldönti – hangzott a válasz.
Megszólalt a harc kezdetét jelző kürt, így a beszélgetést félbe kellett hagyniuk. A férfi még kezet csókolt a királynőnek, majd elindult előkészülni a „meccs” közvetítéséhez.
- Hölgyeim és Uraim! Ma kezdetét veszi az uralkodók és a nemesek csatája! Az ellenfelek varázslatban vagy fegyverekkel mérhetik össze erejüket! Első küzdőink Tamika, a Nekropolisz királynője és Zydar, az Inferno királya! – közölte a nézőkkel.
Tamika már előkészítette kardját. A fegyvert választották. Vagyis inkább csak Zydar választotta. Így nagyobb esélye volt arra, hogy megnyerje a mérkőzést. Bár a lány erősen kételkedett benne, hogy az ördög képes lenne legyőzni őt.

Zydar is belépett a harctérre. Az Inferno királya vicsorogva közelített ellenfeléhez. Csak egy fekete nadrágot viselt, felső testét szabadon hagyta, hogy az öltözet ne zavarhassa a harcban. Két szarva már egész nagyra nőtt fején. Sárga szemei csak úgy szikráztak a dühtől. Piros testén már begyógyultak a sebek, amit legutóbb Tamika okozott neki. Ugyanis a Bajnokok Csatája előtt volt egy kis nézeteltérésük. Most vissza akarta szerezni dicsőségét. Nem hagyhatta, hogy egy húszéves csitri legyőzze…megint.
Rion felszólította őket a kezdésre. A lelátókon mindenki elhallgatott. Feszült figyelemmel kísérték a pályán zajló eseményeket.
Zydar rögtön akcióba is lépett. Lángoló kardjával Tamika felé csapott, ám a lány könnyedén hárította. Az ördög vészes gyorsasággal, teljes erőből próbálta megsebezni ellenfelét. A királynő egyre nehezebben bírta kivédeni a támadásokat. Már az ő kardja is kezdett életre kelni. A zafírok felizzottak és a penge körül fekete füst keringett. A másik kardja pedig már hatalmas lángokból állt.

A király megelégelte az ütlegelést, és egy tűzgolyót lőtt ki pofájából, ami eltalálta Tamika bal vállát. A lány felszisszent, és miközben a sebére fordította figyelmét, Zydar leteperte a földre, és éppen arra készült, hogy belehelyezze égő kardját. Megszólalt a vészharang fejében, és a gyilkos csapás ellen ügyesen elgurult. Kardja kiesett a kezéből, így azzal nem tudott támadást indítani, de úgy gondolta ideje bevetnie vámpír képességeit. Azok nem számítottak tiltottnak a küzdelemben, mivel azt nem tanulta, hanem vele született képessége volt. Mielőtt Zydar kiszedte volna a földből fegyverét, Tamika felemelkedett és a levegőből jól hátsón rúgta a férfit, aki ennek következtében arcával felszántotta a földet. A tömeg hurrogott egyet. Az ördög azonban gyorsan felpattant és karmaival a másik felé csapott. Egy ideig csak karmolták egymást, mind a ketten több helyen is megsebesültek. Aztán végül Tamika az ördög mellkasába mélyesztette karmait, mélyen beleszántott a vörös húsba, amitől Zydar hatalmasat üvöltött. Gyorsan kirántotta, majd úgy pofán csapta ellenfelét, hogy az több métert szállva meg sem állt a korlátig. Az Inferno királya erőtlenül görnyedt össze a falnál. A lány felvette kardját és odasétált ellenfeléhez, a fegyvert a nyakához tartva.
- Látod Zydar. Megint vesztettél. Lásd be végre, hogy én vagyok a jobb – sziszegte Tamika vérző szájjal.
- A Győztes Tamika, a Nekropolisz királynője! – hirdette ki az eredményt Rion. Elindult a két uralkodó felé.
- Jók voltatok - szólt elismerően. A lány elvigyorodott, ám Zydar csak gonoszul vicsorgott a királynőre.
- Kösz – mondta a győztes és elsétált a Castle hadvezére mellett. A sebei miatt nem aggódott, pár óra és teljesen begyógyulnak. De muszáj volt lemosdania, mert csak úgy ragadt az alvadt vértől. Ez az egyetlen hátránya a harcnak. Mindig undorító trutyiban végzed…

Aznap még megküzdöttek páran, igen látványos csatákat láthattak Erathia lakói.
Este, szokásosan, egy közös vacsorára összegyűltek. Tamika már pár napja a szobájában evett, de ma úgy gondolta lemegy a többiekhez. Mikor belépett a terembe, éppen Lord Haart mesélt valami vicceset. Legalábbis biztosan az volt, mert a körülötte ülők majd lefordultak a székről, nevetés közben.
A lány helyet foglalt az asztalnál és nem sokára apja is csatlakozott hozzá.
- Gratulálok lányom! – szólt mosolyogva a szerzetes.
- Köszönöm. Nem volt egyszerű – mondta Tamika.
- Azt meghiszem. Zydar nem az a pipogya alak. Rendesen odatette magát. Nem jössz le velem a kolostorba? Ez a tömeg, meg a zaj már kissé idegesít. – vallotta be Ingham.
- Miért ne? Menjünk – örömmel ment a kolostorba. Legalább megnézi, hol is töltötte életének első hónapjait.

A Hold sápadtan világította be a tájat. A köves járda mellett fáklyákat helyeztek ki, hogy jobban lehessen látni. A kolostor előtt egy templomszerűség állt. Inkább nézett ki egy erődnek a lőrésnyi ablakaival, zömök falaival. Belülről sem volt túldíszített. A padlót piros szőnyeg borította, a mennyezetről hatalmas, kör alakú gyertyatartó lógott a padok fölé.
- Nem olyan monumentális, mint a ti templomaitok, de otthonos – motyogta a szerzetes.
- Hát, tényleg nem olyan szép, de barátságos – biztatta édesapját Tamika. Az oltár melletti két oldalon egy-egy folyosó vezetett a kolostorba. A bal oldalin indultak el a másik épület felé. Kis idő múlva egy udvarra értek, ami teli volt növényekkel, szökőkutakkal. Igazán békés látványt nyújtott, még így, éjszaka is. A kikövezett járdán haladtak tovább. Az udvaron még néhány szerzetes sétálgatott, de ennek ellenére csöndes volt.
Elérték a kolostor kétszárnyú ajtaját. Az épület nem volt túl magas, olyan kövekből épült, mint maga a vár. Belülről nagyon meglátszott, hogy kik is lakják. A falakat szent emberek, események képei díszítették, az asztalok teli voltak különböző méretű és anyagú feszületekkel. Az aula után balra kanyarodtak, majd a folyosó végénél lévő ajtóhoz mentek.
- Ez lenne a szobám – szólalt meg Ingham.
Csak egy kis ablak szolgáltatott némi fényt a szobának. Az ajtóval szembeni falnál plafonig érő könyvespolcok sorakoztak, tele mindenféle színű, vastagságú könyvekkel. Balra egy egyszerű ágy volt a falhoz rakva, mellette egy éjjeli szekrénnyel. A könyvespolcok előtt hatalmas íróasztal roskadozott a könyvektől és a pergamenektől.
A lány rögtön letámadta a könyveket. Sorra végignézte a címeket, hátha talál valami számára érdekes dolgot is. Mondjuk a Grálról.
- Itt nem találod meg azt a könyvet, amelyiket szeretnéd – mosolygott édesapja.
- Honnan tudod, hogy mit keresek? – kíváncsiskodott Tamika.
- Nem te vagy az első, aki itt kutakodik – hajtotta le fejét a férfi.
- Valaki betört hozzád? – hökkent meg a királynő.
- Nem is egy valaki. De Rion feltett nekem többféle bűbájt, amivel könnyebben rajtaüthetünk az enyveskezűeken.
- Értem. De akkor tudnál olyan könyvet mutatni, ami engem érdekel? – kérdezte a lány. Bizakodva tekintett édesapjára. Biztos, hogy volt valami a birtokában, ami nagyban segíthetné a Grál megtalálásában.
- Tudnék. De kétlem, hogy helyes lenne – szabadkozott Tamikának.
- Tudom, hogy engedély nélkül nem adhatsz ki könyvet senkinek. Főleg nem egy másik birodalomnak. De, ha Riont megfűzöm, ideadod, ami kell nekem? – próbálkozott.
- Igen – mondta nagy sóhaj kíséretében Ingham.
- Rendben! Akkor majd jönni fog – tájékoztatta apját és már indult is kifelé, ám Ingham még megállította.
- Nehéz lesz rávenni Riont, hogy lépjetek szövetségre. De, miért vele akarsz szövetkezni? Nem is ő a király! – értetlenkedett a szerzetes.
- Majd idővel megtudod. És ne aggódj, meg fogom fűzni – mosolygott a lány és vidáman hagyta el édesapja szobáját. Remélte, hogy sikerül tennie a férfinak egy jó ajánlatot.