Összetörhetetlen tükör

Darabokra törted az álmaimat.
Tudom, hogy már semmi sem lesz ugyanúgy, ahogy régen volt. Nekünk voltak terveink. Voltak dolgok, amiket együtt akartunk véghezvinni. Együtt akartunk először lógni a suliból, először buliba menni, először elszívni egy szál cigarettát, először látni a tengert.
Együtt.
Tulajdonképpen mit is jelent ez a szó, együtt? Azt, hogy te és én örökkön örökké barátok maradunk? Együtt érettségizünk, együtt járunk főiskolára, egyszerre leszünk szerelmesek, és ha itt a vég együtt halunk meg? És mit is jelent az, hogy örökké? Hogy egymás kezét fogva állunk öregen és megtörten a hajdani férjünk sírja felett és elsiratjuk egy szebb egy jobb élet elmúlt napjait? Vagy az örökké csak annyit jelent, azt a pár évet, amíg fiatalok vagyunk egy városban lakunk, egy suliba járunk? Régen készek voltunk mindent megosztani egymással, jó és rosszat egyaránt. Régen együtt nevettünk, sírtunk, hittünk egymásban, az álmainkban, a terveinkben.
Voltak álmaink…
De te darabokra törted ezeket az álmokat. Elmentél, és itt hagytál engem egyedül. Nem találom a helyem a világban, nem tudom, hogy merre forduljak a sarkon, hogy hazaérkezzek. Csak árnyéka vagyok magamnak, mióta elhagytál. Bizonyára nem is tudod mit jelentett nekem a barátságunk. Mindig őszintén megmondtad, amit gondoltál. A barátságunk számomra mindig is elpusztíthatatlannak tűnt. Te voltál számomra az összetörhetetlen tükör. Ebbe a tükörbe, ha belenéztem, azt láttam, amit látni szerettem volna, vidám és boldog embereket, barátságot, szeretetet, jókedvet és életet.
Voltak álmaim…

Tudom, hogy ő is érzi a veszteséget, amit te okoztál nekünk, neki is éppúgy fáj, ahogy nekem. Talán ő erősebb, mint. Emlékszem egy meleg nyári estén történt kinn ültünk a teraszon és a lemenő napot néztük csend volt ő lassan kifújta a füstöt, és azt mondta: egyszer el fog menni tőlünk. Akármit teszünk is a szíve mindig is vissza fogja húzni oda ahonnan jött és el fog hagyni minket. Akkor még nem hittem neki azt hittem ezt csak az elfogyasztott bor mondatja vele. Nem hittem volna, hogy ez valaha is megtörténhet. Csak most, évekkel később értem meg, hogy ő előre tudott mindent tudta, hogy te nem vagy közénk való. Én voltam az egyetlen a sok közül, aki komolyan hitt benned.
Sajnálom, hogy már nem vagy része az álmaimnak.
Sajnálom, hogy már nem vagy velem.
Sajnálom a döntésedet, hogy itt hagytál.
Sajnálom, hogy már nem fáj az árulásod.
Sajnálom, hogy már nélküled is tudok nevetni.
Sajnálom, hogy már nem rezzenek össze minden elsuhanó aranybarna foltra reménykedve, hogy a hajadat láttam.
Sajnálom, hogy már nem fáj az árulásod.
Voltak álmaink…
Voltak álmaim…