Fiktív interjú Milne-vel

Interjú Alan Alexander Milne-vel

Valószínűleg sok gyermekben és felnőttben egyaránt megfogalmazódik a kérdés, hogy vajon milyen ember volt Micimackó, Malacka, Tigris, Füles és a Százholdas Pagony többi lakójának szülőatyja?
A minap Londonban jártam, ahol előre megbeszélt interjút készíthettem a 126 évvel ezelőtt, január 18-án született Alan Alexander Milne-vel.

- Kevés az az ember, aki ne olvasta volna a szinte már klasszikus regénynek számító Micimackót, ami valóban kultuszszámba menő remek műalkotássá nőtte ki magát. Írónak születni kell?
- Igazából már gyerekkoromban megadatott, hogy kiváló körökben, tehetséges írók és költők társaságában mozogjak. Édesapám jó nevű magániskolát vezetett, a Henley House-t, talán hallottál már róla. Tehát itt többek között olyan tanároktól tanulhattam, mint h. g. Wells. Neki például sokat köszönhetek, sőt, ha belegondolok, voltaképp mindent.
- Wells lelkileg vagy inkább szellemileg nyújtott támogatást?
- Mondhatni, hogy minden tekintetben. Tudod, az iskolai éveim alatt szoros barátság alakult ki köztünk. Bár már akkoriban is sok igaz barátot tudhattam magam mellett, csupán ő volt az, aki felismerte a tehetségemet, az irodalom és a költészet felé próbált terelgetni.
- Akkor gondolom, innen már egyenes út vezetett az írói pályára.
- Nos, a dolgok nem egészen így alakultak. Noha imádtam írni és állítólag tudtam is, a szüleim legnagyobb örömére az írás helyett Cambridge felé vettem az irányt, ahol matematikát és sok más halálosan unalmas reáltantárgyakat tanultam. Igazság szerint alig vártam a diplomaosztót, hogy végre a saját utamat járhassam.
- És járhattad?
- Bár nem minden úgy sült el, ahogy szerettem volna, nem panaszkodhatok. Az ez időben történtet rossz oldaláról ugyanis én magam tehetek, mert- ahogy apám mondaná-, kissé elszaladt velem a ló. A hirtelen jött dicsőség a fejembe látszott szállni, és ez nem tett jót sem nekem, sem a pénztárcámnak, ezért is kezdtem el írni olyan helyi lapoknál, mint a Punch vagy a Jame’s gazette.

- Szóval csak a kényszer vitt az újságírás pályája felé?
- Nos, valahol szégyen bevallanom, de minek is tagadjam, igen. Viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a munka segített abban, hogy kiteljesedjek, mint író. Sorról sorra jelentek meg az esszéim, verseim, meg még sok más művem.
- Ezek után egy másik jelentős esemény következett. Elmondanád, hogy ki az a Dorothy?
- Hát persze! Dorothy de Selincourt életem szerelme és egyetlen fiam édesanyja. 1913-ban esküdtünk, ám kereken 7 évet kellett várnunk Christopher Robin megszületésére. Igazából neki szántam az 1926-ban megjelent mesekönyvet, amelyről akkor magam sem gondoltam, hogy egy napon túlszárnyalja minden más irodalmi művemet.
- Sokak szerint valójában a háború elől menekültél ebbe a „játékvilágba”. Igaz ez?
- Van benne valami. A valóság nem mindenki számára elviselhető, sőt, a háború idején mindenki oda menekült, ahova tudott, így én a Százholdas Pagonyba. Szerintem ezzel nincs semmi baj.
- Christopher is írt egy könyvet saját magáról és rólad. Olvastad az írását?
- Igen, persze, olvastam. Christopher szerint az apaság felelőségének terhei késztettek arra, hogy tollat ragadjak és megírjam a Micimackót.
Sosem tudtam igazán mély kapcsolatot kialakítani a fiammal, aki mondhatni, elég nehezen dolgozta fel az engem övező dicsőséget. Christopher egész életében egy családszerető apa után sóvárgott, aki néha focizni, biciklizni viszi, és ez, hogy valljam be, nem én vagyok.

- Mivel foglalkoztál a hétköznapokban és a hétvégéken a fiad helyett?
- Alkotókészségem teljében voltam. Számos regényt és drámát írtam, utóbbiból a kilencvenes években film is készült, Tökéletes alibi címen.
45 éves koromra elértem azt, amiről a kortársaim csak álmodozhattak, de egyáltalán nem éreztem magam teljes embernek.
- Erről a Christopher és a közted lévő szakadék tehet?
- Leginkább. A kiadóm és a barátaim unszolására megírtam a fiamnak a Hatévesek lettünk című kötetet, majd a következő évben a Micimackó kuckóját. Gyerekek ezrei olvasták és szerették, gyerekek ezreinek szólt, csak Christophert nem tudtam soha boldoggá tenni.
- Mit gondolsz, hogy emlékeznek rád az emberek?
- Vígjáték-, mese-, drámaíró, költő, publicista, mert azért mégis alkottam. Nevemet remélem, örökre megőrzi az utókor, a Százholdas Pagony lakói, továbbá a Róbert Gida emlékei című könyv Christopher Robin tollából; az apáról, aki megközelíthetetlen.


Lendvainé számára.. :)