Történetek

Seholsepusztai lány vagyok, nem kifejezetten kívánatos, de a suliban mindenki meg akart dugni, meg a postán is, és a kocsmában is, ahol táncolok. Ugye, iskola után. Valaki gyorsétteremben süti a húspogácsát, valaki szórólapozik, én meg ketrectáncos vagyok, hát nem tökéletesen realisztikus? De persze még szűz vagyok. Az igazi nagy-nagy szerelmemmel akarom elveszteni az ifjúság világát jelképező, betonkemény, zsákvászonvastag szűzhártyámat. Hja. Hát nem romantikus?...

- Gyilkos! – üvöltötte magából kikelve, mire Matthias úgy ugrott föl helyéből, mintha tűzbe ült volna. Amint hátranézett, Zoe sáros arcát és dühtől parázsló szemeit látta meg. A lány vicsorgott, de hallgatott.
- Zoe, mióta vagy itt?
- Te gyilkos! Mindent láttam! Igen, tudd meg, hogy nem mertem idejönni, de láttam mindent, és mindenkinek el fogom mondani az egész világon, hogy kioltottad a legjobb barátnőm életét, hidegvérrel, esélyt sem adtál neki! Mit ártott ő? Mi...

- Arra gondoltam, hogy keresek egy bábát, de nincs egy fillérem sem, az angyalcsinálás meg drága, meg aztán félek is tőle.
- Azt nagyon jól teszi Mancika. Még csak az hiányzik, hogy egy ilyen sarlatán kése alá feküdjön. Még hogy bábák, tudatlan öregasszonyok, közönséges hentesek koszos, mocskos műszerekkel, lepusztult józsefvárosi bérkaszárnyák poloskáktól hemzsegő hátsó traktusaiban. Ha nem vérzik el a kaparás közben, akkor utána vérmérgezésben, görcsök között hal meg. Eszébe se...

A lány felébredt, de nem az ágyában találta magát. Arcát különös, sós víz mosta. Egy parton volt. Körülnézett, a látvány elszomorította, úgy érezte, mintha a saját érzelmeit tükrözné a táj. Már vagy egy órája lehetett ezen a különös, borzalmas helyen, amikor egy ösvény felé vette az irányt, nem érdekelte, bármilyen sötét is az...

A lelkész nyugtalan, felszínes álomból riadt fel azon a márciusi éjszakán. A paplak ablakát ónos eső verte, amely ráfagyott a rácsokra, s az üvegre különös mintákat rajzolt. A férfi az ágya mellett álló üvegért nyúlt, az olcsó, karcos borért, amelyből három üveggel ivott meg minden nap december óta. Akkor érezte először, hogy felfeslik a világ, mint egy turkálóban vett ruhán a varrat...

A várva várt nap végre elérkezett: a nap, amit elejétől a végéig az erdőben fognak tölteni a lányok! a reggel kellemesen hűvös volt, mindenki minden hasznos és fölösleges csomaggal felszerelve várt az iskola előtt a még érkezőkre, vagy az indulásra. Zoe úgy érezte, ha akart volna, akkor se tudott volna többet olvasni és megjegyezni a tóról, az erdőről, és a mocsárról. Rengeteget gyakorolt: úgy vélte, már felismeri a legtöbb növényt, és a felükről tudja, hogy milyen nyavalyákra jók, még...

A vámpíroknak nem tetszett, hogy pont egy ilyen fiatal férfi kezdi felfedni kilétüket a világban, ezért úgy döntöttek, hogy cselekednek. Egy este mikor Daphneé épp Andreéval találkozott volna, különös dolog történt. A lány sietett a fiúhoz és mikor már közeledtek volna egymáshoz, Daphneé holtan esett össze. Andreé odarohant hozzá. A nyakán két szúrást látott…

- Zoe! Évek óta nem félek a lidércektől, tudod nagyon jól!
- Te nem, de én még egy picit igen… az a kék lángocska a sötétben… olyan ijesztő tud lenni!
- Majd ha a napsütéses tavaszon az erdőt járod Matthias tanár úrral, kérd meg, hogy magyarázza el neked, milyen is egy lidérc, és utána már nem fogsz félni. Ártalmatlanok, tényleg, csak kissé szeleburdik. A mocsár viszont álomszép tavasszal! Majd egyszer megint kimegyek, kijöhetnél velem, és elmondanád, amiket Matthias...

Mint egy tátongó lyuk állok és meredek a semmibe. Már nem vagyok húsz éves, nem vagyok fiatal, mégis üres vagyok. Nincs szerelmem nincs életem. Amióta elhagyott már nem érdekel más. Vágyaimat szajhákkal elégítem ki, és nem érdekel más csak a vég. Ha rá gondolok is soha sem a szép időkre. Nem a nyári éjszakákra, amint ajtó mellett szeretkeztünk. És nem is a boldog sétákra. Nem az eljegyzésünkre, azokra a boldog kék szemekre és nem is a bőre bódító illatára, a kék köves gyűrűre, amit az...

A lápi tündérek pedig a rét tündéreinek szülői. Matthiast teljesen elbűvölte a tavi tündér, és elhatározta, hogy így vagy úgy, de eggyé válik vele. Nem a testét akarta, dehogyis csak azt… a lelkét, az elméjét, minden kis rezdülését, egy test, egy lélek akart lenni vele. Tudta persze, hogy ez lehetetlen. Ő halandó, Ülaia pedig olyan lény, aki örökké él, csak lelke nincs. Matthias mindig a tó környékén bóklászott ezután, reménykedve, hogy újra megpillanthatja a csodálatos lényt...