v
Tettünk... igenis tettünk. Éltünk úgy, mint ezer éve, ugyanazokkal a vágyakkal beteljesülve és ugyanazokkal az álmokkal élve. Mint te! Gondolj csak bele, hogy az a ceruza csak forog és forog a kezedben. Megfogod a hófehér papírt, és óvatos betűkkel ráírod életed perceit. A hegye egyre csak tompul és tompul, míg végül meg kell faragnod. Mert az élet igeis ilyen, ha nem teszel érte, s annak élsz, ami a jelen az élvezet a mámor és a többi, akkor lassan elfogysz, eltompulsz. Csak akkor lehetsz újból teljes, ha a kárhozattól mentesen megfaragod az életedet. Jóváteszed vétkeid, és éled tovább az életed. Sajnos semmi sem tart örökké, s akárhányszor is írsz, akárhányszor is faragsz, lassan elfogysz, mint a ceruza ott a kezedben. Eltűnsz nyomtalanul, mint a jéghideg hó, midőn elsöprő erejével megérkezik a bömbölő oroszlánként lecsapó március és elfojtja a tél emlékét, kitörli és harcol ellene, de az csak újból győzedelmeskedik midőn összes erejét latba véve összeroppantja a nyár termését az életet.
Hogy miért is írtam le mindezt? Talán hogy okulj? Áh nem, neked nincs szükséged az okulásra, hisz ember vagy, semmiben sem különbözöl tőlem, vagy a föld túloldalán lévő kortársadtól, csak egy valamiben… neked saját ceruzád van, s akkor faragod meg mikor te akarod, hisz az Isten szabad akaratot adott nékünk egy feltétellel, hogy meg kell haljunk.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
- Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte az orvos.
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...
- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem......
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...
- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem......
A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Hozzászólások