Történetek

Az öröm nem vetette fel a családot. Anyám leányanyaként szült, apám csak a nevét adta, a szeretetét nem. Egy éves voltam, mikor anyámmal elköltöztünk egy új lakásba. Eleinte ketten voltunk, később jött egy férfi, aki szeretett minket. Anyám óvónőként dolgozott, főiskolára járt, így „apu” vigyázott rám. Mosolyogtam sokat, tudtam, vele boldog vagyok. Éreztem, hogy egy Család vagyunk. Anya, Apa és én. Sajnos a boldog heteket, hónapokat felváltotta az üresség...

Egy szép nagy német juhász vigyázta a házat. Hűséges kutya volt, szerette mindenki. Ugatott egyfolytában, ahogy soha nem szokott. Nyugtalan volt! A kutyák hamarabb megérzik a bajt, mint az emberek. Mintha valaki, vagy valami figyelné a házat kívülről...

- Septienna hogy van? – kérdezte tőle Tamika.
- Még mindig sír – hangzott a válasz. – Meg tudom érteni. Én is így voltam az első szerelmemmel. De még most nem rossz neki. Majd, ha agyilag is felfogja. Az a pillanat, amikor belevág a felismerés, hogy a szerelme nincs többé. Onnantól kezdve lesz neki rossz – mondta a tanácsadó. Pirosan világító szemeit, szomorúan jártatta a két fiatalon...

Három év elteltével, még mindig ugyanúgy szeretem, már amennyire képes vagyok én erre. Milyen furcsa az élet fintora. Sors. Végzet. Léteznek egyáltalán ilyen dolgok? Ha igen, bizonyára egyszerre találtam meg mindkettőt, a zuhany alatt ázó, rózsaszín hajzuhatag tulajdonosában Shindo Shuichiben. Ez a kölyök, örökös kitartásával olyan gátakat tört át amelyekre senki nem volt képes 10 évig. Sensei, vajon ő mit érzett? Ezt soha nem fogom megtudni...

Egy osztálytársnőm mondta nékem egyszer, hogy az élet nem más, mint egy tompa ceruza. Ezzel tökéletesen egyetértettem. Hogy miért is? Mint mindenki a földön egyszer mi is elfogyunk, nyomtalanul, emlékezés nélkül. Senki sem fogja tudni, hogy letteztünk, hogy voltunk, hogy tettünk valamit a többiekért, igen érted is, aki majd kétszáz háromszáz év múlva olvasod e üzenetet...

A hegy aljában, a deákvári fasor egyik autójavító műhelyében G. Balázs portás a műszakváltáshoz készülődött. Az eseménynaplót becsukta, és félretette, amíg a váltótársa meg nem jön. Nem írt bele semmit, még annyit sem, hogy "szolgálatom alatt érdemleges esemény nem történt". Nem, mert... igazság szerint, tényleg nem történt semmi, soha semmi nem szokott, kivéve, amikor csőstül jön a baj...

Seholsepusztai lány vagyok, nem kifejezetten kívánatos, de a suliban mindenki meg akart dugni, meg a postán is, és a kocsmában is, ahol táncolok. Ugye, iskola után. Valaki gyorsétteremben süti a húspogácsát, valaki szórólapozik, én meg ketrectáncos vagyok, hát nem tökéletesen realisztikus? De persze még szűz vagyok. Az igazi nagy-nagy szerelmemmel akarom elveszteni az ifjúság világát jelképező, betonkemény, zsákvászonvastag szűzhártyámat. Hja. Hát nem romantikus?...

- Gyilkos! – üvöltötte magából kikelve, mire Matthias úgy ugrott föl helyéből, mintha tűzbe ült volna. Amint hátranézett, Zoe sáros arcát és dühtől parázsló szemeit látta meg. A lány vicsorgott, de hallgatott.
- Zoe, mióta vagy itt?
- Te gyilkos! Mindent láttam! Igen, tudd meg, hogy nem mertem idejönni, de láttam mindent, és mindenkinek el fogom mondani az egész világon, hogy kioltottad a legjobb barátnőm életét, hidegvérrel, esélyt sem adtál neki! Mit ártott ő? Mi...

- Arra gondoltam, hogy keresek egy bábát, de nincs egy fillérem sem, az angyalcsinálás meg drága, meg aztán félek is tőle.
- Azt nagyon jól teszi Mancika. Még csak az hiányzik, hogy egy ilyen sarlatán kése alá feküdjön. Még hogy bábák, tudatlan öregasszonyok, közönséges hentesek koszos, mocskos műszerekkel, lepusztult józsefvárosi bérkaszárnyák poloskáktól hemzsegő hátsó traktusaiban. Ha nem vérzik el a kaparás közben, akkor utána vérmérgezésben, görcsök között hal meg. Eszébe se...

A lány felébredt, de nem az ágyában találta magát. Arcát különös, sós víz mosta. Egy parton volt. Körülnézett, a látvány elszomorította, úgy érezte, mintha a saját érzelmeit tükrözné a táj. Már vagy egy órája lehetett ezen a különös, borzalmas helyen, amikor egy ösvény felé vette az irányt, nem érdekelte, bármilyen sötét is az...