Aranyvér 2. rész

Koromhoz képes igen fejlett, vagyok. Talán betudható, annak, hogy a rettegett uralkodó, Voldemort nagyúr, lassan húsz éve halott. Így minden varázslócsaládban, helyreáll a béke, és nyugodtabb a környezet, min amilyen akkor volt. Tizenegy éves vagyok, magas százhatvan százhatvanöt centi körüli lehetek. Barna hajam van zöld szemekkel. Érdekes a mi családunk. Ugyanis mindenki hollóhátas volt a családomban. Nővérem kivétel, ő még mindig az. Anyai ágon visszamenőleg körülbelül hat, míg apai ágon, körülbelül három generációval visszamenően hollóhátas volt mindenki. Tehát logikus, hogy én is az leszek. Nem a beavatási ceremónia miatt aggódom, hanem az miatt, hogy mennyire fogok tudni boldogulni ott. Tizenegy éves koromig, mugli iskolába jártam. A gyerekek mások, mint a felnőttek. A gyerekek, hamarabb észreveszik, ha egy velük, egykorú diákkal, valami nincs rendben. Nekem is ez volt a szerencsém. Érezték, hogy nem vagyok közibük való, ezért a megfelelő tisztelettel bántak velem. Kisebb,csoportokban, bandákba tömörülve, csináltuk, a nagyobbnál nagyobb balhékat. De soha nem sikerült minket elkapni. Ügyesek voltunk és szervezettek.

De most változás fog bekövetkezni. Itt mindenki varázsló, vagy boszorkány az iskolában, nem lesz semmilyen kiemelkedő tehetségem semmiben. Félek, igen félek, attól, ami ott vár rám. Nem tudom, mire számíthatok, és ez borongással tölt el. De valahol örülök is, hogy végre kiszakadhatok, ebből a mugli szennyből. Nem nézem le a muglikat, csak annyira naivak. Mind. Apámmal megbeszéltük, hogy délután elmegyünk az Abszol útra, és megvesszük a szükséges kellékeket. Mint például a tankönyvek az üst, és sok hasonló csecsebecse. Engem nem ér felkészületlenül a dolog, hogy varázsló vagyok, mert nővérem, már ötödik évét fogja kezdeni a Roxfortban. Mindent tudok az iskoláról. Mindent.
Kora délután értünk az Abszol útra, szüleimmel, és nővéremmel. Először a Foltozott Üstbe mentünk, ahol apám hosszan elbeszélgetett Tommal a kocsmárossal.
Üdvözleteme Mr. Jhonson. De rég járt erre.
- Muszáj, mert fiam idén lesz elsőéves - felelte ragyogó arccal apám.
Valóban? - nézett rám a pult mögül. Cseppet sem volt bizalomgerjesztő a mosolya. - Ez esetben had hívjam meg magukat egy kis frissítőre.
- Nem lehet - rázta a fejét apám - sietős az utunk.
- Ahogy óhajtja - húzta el az orrát Tom.

A kocsma háta mögé érve, anyám megkocogtatta varázspálcájával az egyik téglát, ami nyomban eltűnt a falban. A körülötte lévő téglák is követték az előzőt, kisvártatva egy kapu méretű lyuk keletkezett a falban. Átléptünk, és szemünk elé tárult a kanyargós Abszol út. Legutoljára egy éve jártam erre, amikor Judynak a tankönyveit vettük meg. Mégis, most valahogy fura érzésem, volt. Most miattam jöttünk ide, valahogy másmilyen volt az utca arca. Mintha engem vártak volna. Mindenfelé mosolygó emberek integettek apámnak, aki feszes erőltetett mosollyal viszonozta.
- Nem megyünk a Gringottsba - állt meg anyám. - Van nálam pénz. Amúgy sem szeretem azokat a... gnómokat.
- Koboldok drágám koboldok - nevetett apám. Meg van nekik a magukhoz való eszük. Csak barátságtalanok a varázslókhoz.
- Én akkor sem szeretem azt ahelyett - húzta el a száját, majd vállamra téve a kezét bevonszolt Madame Malkin tallárszabászatába.
- Mrs. Jhonson - üdvözölte az idős hölgy anyámat. - Csak nem...? - nézett rám.
- De igen - válaszolt anyám. - Idén leszünk elsőévesek.
- Nagyszerű - csapta össze a kezét, és már vonszolt is fel, egy kis székre, ahol varázspálcája suhintásával méretett vett rólam.
- Addig én Judyval elmegyek a Czikornyai és Patzába - szólalt meg apám. - Megvesszük az uraság tankönyveit.
- Rendben. Három órakor találkozunk a Foltozott Üstben - válaszolta anyám. Amikor itt végzünk, elmegyünk üstöt venni, meg pálcát, meg mindenféle kelléket. - Addigra mi is végzünk.

Amíg ezt a párbeszédet hallgattam, egy lányon akadt meg a szemem. Vörösesbarna haja volt, és velem egyidős lehetett. Okos szemei voltak, és látszott rajta, hogy nagyon örül, hogy végre itt lehet. Az anyjára néztem. Magas barna hajú asszony volt. Középen kontyba csavarva hordta a frizuráját, és folyamatos instrukciókat adott a lányának, hogy, hogy viselkedjen az iskolában. Csak ők ketten voltak rajtunk kívül most a boltban. Nem tudtam hallgatózni, mert az öreg boszorkány, folyamatosan mormogott valamit, mire a tűk, elkezdtek a talár anyagába ki-be bujkálni.
- Ne mozogj - szólt rám hirtelen.
- Elnézést - morogtam vissza. A kezeim zsibbadtak már, és kezdtem nagyon unni a helyet. Ki-ki bámultam a kirakat üvegen keresztül, hátha látok, valami ismerős arcot. Tudtam, hogy ez lehetetlen, mert körülbelül, fél órája vagyok kapcsolatban a varázsvilággal. Eddig, csak családom közvetítésével, tudtam valamit arról, hogy mi mien emberek vagyunk. Szívem mélyén tudtam, hogy hülyeség, de mégis abban reménykedtem, hogy feltűnik valami osztálytárs, és ujjongva elmeséli, hogy varázsló iskolába fog járni.

Lassan telt az idő. A barna hajú lányon a boszorkány elvégezte az utolsó simítást, és miután fizetett az anyja, távoztak a boltból. Ideges lettem. Vajon látom-e még ezt a kedvesnek tűnő lányt? Jó lenne, nagyon helyes volt.
- Na... végeztünk is - segített le engem a varrónő a székről. Egy galleon tizenkét sarló lesz -, de szerintem még látjuk egymást. Az ön fia, nagyon gyorsan nő.
- Nekem mondja... - nevetett anyám. - A legutolsó Bolgár kviddicstallárját két hónap alatt nőtte ki.
Még beszéltek pár általános témáról, de aztán (tudja, hogy majdnem egy galleonnal nőtt a varangyepe fontja?) végre kiléptünk a napsütötte Abszol Útra.
- Akkor a következő állomás az üst kereskedés lesz. Ott megvesszük az üstöt, a kémcsöveket, a mérleget és... - anyám egy szuszra mondta el, és elfogyott a levegője. - És hogy visszük haza? - nézett rám huncut mosollyal.
- Tértágító varázslatot alkalmazunk a hátizsákomon, amitől kívülről normális marad, belül viszont hatalmas hely lesz. Varázslástan alapfokon három - hadartam el gyorsan. Már majdnem egy hónapja azzal gyötör a családom, hogy néhány alapvarázslatot tudnom kell, hogy ne teljesen „koboldaggyal” menjek a Roxfortba. Aztán ma megérkezett a levél, innentől anyám minden második kérdése ilyen, és ehhez hasonló kérdések voltak.
- Nagyon jó - dicsért meg -, akkor siessünk.

Gyorsan végeztünk a további bevásárlással. Legjobbat, hagytuk a legvégére: Olivandert a pálcakészítőt.
Halkan nyitottam ki az üzlet ajtaját. Egy kis csengő csilingelt valahol a bolt végében.
- Jó napot - szólt be anyám bátortalanul.
Üdvözletem. - hangzott távolról, majd léptek zaja ütötte meg a fülem. Nemsokára ott állta előttünk Olivander a világhírű pálcakészítő. A kora látszott rajta. Teljesen kopasz volt, szikár, és nagyon megviselt az arca. - Féltem, hogy itt helyben fog meghalni. - Miben segíthetek? - a hangja mégis lágy volt, minden önbizalmam visszatért.
- Pálcáért... - kezdte anyám.
- Jöttek - vágott a szavába a pálcakészítő - rámnézett. - Hasonlítasz apádra. A szemed, a szád, az arcod. Mintha csak tegnap lett volna, az amikor az édesapja bejött legelső pálcájáért. Tizenegy és fél hüvelyk Tölgyfa egyszarvúszőr. Merev. - Hm. Mindig is azt mondtam, a pálca választja a varázslót, és nem fordítva. És maga - nézett anyámra - tizenkettő hüvelyk Rózsafa. A maga kérésére Írországból hoztam ezt az egy pálcának valót. Benne unikornisfarokszőr. A maga pálcája egyedi kérem. De jól működik a pálca?
- Igen... persze - rebegte anyám. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy anyámat valamiért felelőségre vonták. Ideges lett, és szaporán kapkodta a levegőt.
- Na nézzük a fiatalurat - elővett egy pálcát. - Tölgyfa tíz és fél hüvelyk sárkányszívizomhúr.
Suhintottam vele. - Semmi.
- Hm... akkor ezt. Tizenegy hüvelyk kőrisfa Sárkányszívizomhúrral.
Suhintottam vele. – Semmi.
- Akkor... ezt. Tiszafa unikornis szarval tizenkettő és fél hüvelyk.
Suhintottam vele. - Semmi.
- Akkor... várjunk csak - mosolyodott el hirtelen -, egy sima fekete tok volt, kivett belőle egy pálcát és a kezembe adta. - Tizenegy hüvelyk. Tölgyfa unikornis szőrrel.
Suhintotam vele. Hirtelen a melegség szétáradt a testemben. A pálca kékes színnel vibrálni kezdett és kisebb robbanás hangjával kitörte az ablakot.
- Ez lesz a jó - tapsolt egyet örömében. - Kellemesen rugalmas. Csak vigyázzon. Egy ilyen pálcával is rengeteg rémtettet hajtottak végre abban az időben - sóhajtott. Az „Abban az időben” kifejezés a Voldemort rémuralmát kell érteni.
- Mire gondol? - kérdeztem.
- Egy ilyen pálcával több főbenjáró átkot követtek el, mint az összes többi fajtával együttvéve. De ha jó kezekben van, akkor viszont csodálatosan fog működni a pálca. Ne felejtse! - kiabált utánunk, miközben léptünk ki a boltból. - A pálca választja a varázslót. És nem fordítva.
- Szegény Olivander - sóhajtott anyám. - Vénségére agyalágyult lett.
De tudtam, hogy csak az elhangzottak, miatt mondja ezt.