The Children of The Ice and TheFire in TheDarkness- A Jég és a

The Children of The Ice and The Fire in The Darkness- A Jég és a Tűz Gyermekei A Sötétben




A dolgok változnak...
Új szereplők lépnek a porondra, látszólag talán semmi közük egymáshoz
De csak látszólag...
Két lány, kiknek sorsa először összefonódott, majd szétvált úgy tűnt mindörökre
De a jég és a tűz egymás nélkül mit sem ér....
Mi történik, mikor maga a jég és maga a tűz megtestesítője összefut?
Vajon melyik győzedelmeskedik
Vérfarkasok és Vámpírok kezére jut e két gyermek
S így újra összefonódnak sorsaik
Vajon mi sül majd ki ebből? Olvasd el, és megtudod




1 fejezet.


Csendes az este. Csak néhány baglyot lehet hallani. A tücskök ciripelését (meg annak az istenverte szúnyognak a hangját valahol a plafonon.) Látom a napsugarakat, ahogy besüt a fény a résnyire nyitott ablakon, narancssárga csíkokat festve az ágy végébe és a padlóra. Szép kontrasztot adva ezzel a szobának. Hajnalodik, lassacskán lustán, de elő bújik a nap a buja bárányfelhők mögül. Lustán még kicsit bambulom a narancssárga fényeket, aztán lassan felülök az ágyban, rettenetesen rosszul aludtam. Mióta ezen az istenverte helyen vagyok, fáj a fejem, és rémálmaim vannak esténként, ami esetleg még hagyján, de egyfolytában úgy érzem, hogy figyelnek. Mintha valaki minden lépésemet árgus szemekkel figyelné, még akkor is mikor teljesen egyedül vagyok. Ez a „figyelnek érzés" pedig eléggé kiakaszt. Á mindegy. Nem akarom a reggelemet is rögtön ezzel elrontani, elég a fejfájás. Még egy ideig bambulom azokat a megnyugtató fényeket, ahogy a padlón játszanak, aztán az ablakhoz kómálok. Kinyitom teljesen. Lábujjhegyre állok és kinézek az ablakon az erdőre. Gyönyörű a kilátás. Nem tudom miért, de ez a hely egyszerre vonz és taszít, riaszt el. Egyben gyönyörű és félelmetes. Furcsa, na mindegy. Szép ez a hely ez fix, csak azért nem bánnám, ha minél hamarabb tűznénk innen a francba.

A fények sárgásan virítanak a fák lombjain, de csak a tetejükön. A szép érzetemre még rádob egy-két lapáttal, hogy enyhén köd is van. Szép a táj.
- Te már fent is vagy? - kérdezte Niki, kómásan a takarója mögül.
- Igen, én is csak pár perce keltem fel. Egyébként meg jó reggelt!
- Neked is... - mondta, aztán visszafordult a párnájába. Kijelentve, hogy ő még lustulni fog.. Niki 15 éves szöszi kis csaj. Egy suliba járunk. Barátomnak nem nevezném, de jóban vagyunk. A szobában még szinte mindenki alszik, kivéve engem meg talán Nikit, de lehet ö már vissza is aludt. Mivel erdei táborban vagyok egy szobában 4-5-en vagyunk. Nem is rossz ez így. Esténként mindig valami jó kis történetet mesél valamelyik hibbant csirke az elmebajos kis fejecskéjéből. Kezelésre szorulnának szegénykéim. Például tegnap este Kitti elővezette:

- Van egy tábor messze a falutól kilométerekre, és a kisgyerekek meg a nagypapinál vannak kint a semmi közepén, és mind 11 éves kislányok. Kinéz az ablakon este az egyik, mert valami pucér bácsi futkározik az udvaron. Erre a buta naiv kis lányok kimennek és besétálnak az erdőbe, ott pedig ez a pucér bácsika megerőszakolja őket egyenként, aztán a barlangjába viszi őket és feldarabolja mindet.
Na basszus, ha egy ilyen történet épp elmére vall, akkor nem akarom tudni, hogy milyen az elmeháborodott.

Itt az ideje kiverni ezeket a kis angyalkákat a gyönyörű csillámporos kis álom világukból. Hehe, gonosz vagyok.. Lassan, csendben közeledek Nikihez, gyorsan lerántom róla a takarót, és az ajtóhoz szaladok útközben pedig a többiekről is lerántom takarót.
- ÁÁÁ, add vissza!
- Bibibí, nem! Ébresztő! Reggel 6 van, ki az ágyból! – ettől a kis gonoszkodástól egyből jó kedvem lett. Hiába, a legszebb öröm a káröröm.
- Na ne már, legalább add már vissza még egy 5 percre! - könyörgött Dóri.
- Nem , felkelni!
- Én kinyuvasztalak – mondta fenyegetve, de kómásan Vivi. Egy kisebb házisárkány szunnyadozik benne időnként.

Dóri szintén 15 éves, mint Niki és Kitti. Vivi meg én is barátnők vagyunk, és jóban voltunk dórdiáékkal is velük osztozkodunk a szobán. Dóri a kis vöröske, barna szemekkel. Átlag testalkatú. Niki a szöszi a vörös csíkjaival a hajában talán inkább ő is vöröses, minthogy szőkés, mert rengeteg a hajában a vörös melír.. Kittinek barnás színei vannak, ő kisportolt, jó testalkatú. Vivi meg sötétszökés hajú, barna bambi szemekkel. Állandóan fogyni akar, csak nemtom hová, mert ha tovább fogyózik, akkor már csontkollekció lesz. De ő tudja. Én kis szerény magamat hagyom utoljára. Szerény személyemet Líviának hívják. Eredetileg barna vagyok, de festetem a hajamat szőkére. Valahogy magamon nem szeretem a barna színt.. Zöld szemű vagyok, de mikor mérges vagyok akkor van, hogy bebarnul. Érdekes, én észre sem vettem, az egyik barátom mondta.

- Jól van, itt vannak a takaróitok, de ha nem másztok ki, mire visszaérek akkor megint letépem rólatok! - odasétáltam a táskámhoz és kikaptam belőle a fehérneműt, zoknit, nadrágot, meg egy felsőt is, aztán elkaptam fogmosós cuccomat és kimentem a fürdőbe.
Nagy nehezen még a kócos lomboncomat is sikerült kifésülnöm. Minden reggel kb 20 percet szenvedek vele. Felöltöztem. Egy kék felső, fekete farmer és egy fehér kardigán. Fogat mostam, aztán másztam is vissza a szobába. Jé, és láss csodát, már öltöztek ezek a jó madarak.
- Jé felkeltetek?
- Igen, mivel Emma néne bejött és üvöltött.
- Aha, üvöltős vén majom. Kár, hogy nem megy el a hangja. Az az egész világnak egy megváltás lenne - mondtam.
- Hát ez az - mondta Dóri
- Na jó menjünk, mielőtt vissza jön ez az állat, és megint elkezd üvölteni - mondta, aztán már mentünk is le a lépcsőn, ki az udvarra a természetfelettié, vagy nem tudom hogy mondjam, egy nagy erkélyen asztalok meg padok mint az éttermeknél, csak ez jóval nagyobb volt.. Leültünk a hülye srácok meg kukoricát dobáltak a hajunkba. Na, mondanom sem kell, nekünk sem kellet több! Csak az, hogy kihozzák a kaját.
- Kaja csata!! - üvöltötte Krisztián. Mindenki megkergült és egymást dobáltuk kajával, de csak kukoricával meg szotyival, szalámival meg kenyérrel már nem akart dobálózni senki sem. Vivivel és Nikivel gyorsan kimenekültünk a háborús részlegből. Nem hiányzott a ruhámra kaja. Meglapultunk az egyik bokorban.. Oda nem dobálóztak.
- Ezek nem normálisak! - mondtam lesajnálóan
- Hát hihetetlen, hogy érettnek kinéző 17-18 évesek kezdjenek egy kajacsatát.
- Jé, ott jön Emma néni, na most kapnak a képükre – kuncogtam. Na, az üvöltözős állat tanárnőnek sem kellet több, elkezdett ordítani.
- Mit csináltok ti? Észnél vagytok? Étellel dobálózni? Azonnal álljon le mindegyik! - üvöltötte teli torokból. Hát szegénykéim, ami most már rájuk azt nem lehet nem kibírni süketülés nélkül. Mi gyorsan felspuriztunk a szobánkba, hátha nem vett még észre a tanárnő. Még a lépcsőn is hallani lehet a kegyetlen hangját. Cigizik a tanárnő, és már nem 20 éves, olyan 50 körül lehet, mikor elkezd rendesen beszélni, na az komolyan olyan, mint mikor a varjúk támadnak a dinnye földre. Mint apáméknak a könyvelője. Ott voltunk a nő lakásán, mert valami cégbe bele akarta venni anyumékat, mikor már az ajtóban álltunk én háttal voltam a nőnek, apám pedig menetem át és már hátráltunk ki, és ott győzködte apumat és már annyira dumált, hogy elkezdtem röhögni, de csak apa látta a nő nem. Cinkes is lett volna. Apa meg vigyorgott. Mikor meg már mentünk le a lépcsőn, akkor majdnem megfulladtam úgy röhögtem. Emma néninek is hasonló hangja van. Gyerekek legnagyobb örömére.


Nemsokára feljött az emlegetett tanárnő és üvöltött, hogy hogy nem mentünk le enni. Ha meg azt mondjuk lementünk, akkor is kiakad és, üvöltött volna, mert hogy belekeveredtünk a csatába. Mindig van valami baja.

Reggeli után elmentünk megnéztünk a faluban egy fazekas mestermunkáit. Gyönyörű edényeket készített.. Egy idős 68 év körüli asszony volt a készítőjük. Fiatalon kezdte el érdekelni a fazekas mesterség, így kezdte el. De nem is akárhogy erre a pályára hajlott, mert tényleg volt hozzá érzéke.

Nemsokára eljött az este, a napot elbohóckodtunk. A srácokat pedig Emma néni megtiszteli a jelenetével este. Szegénykéim, ha meg pisszennek már azért is le lesz üvöltve a fejük.

Már javában beköszöntött a szürkület, de nekünk a teljes sötétség kellet vadlesre mentünk. Bambi rokonait, őzeket készülünk meglesni.
- Gyerünk, mindenki szedje össze magát és irány a földszintre, innivaló legyen mindenkinél! - szólt be Emma néni.
- Szuper, indulunk a lesre! - mondta Vivi.
- Ja tök jó, de hidd el, ha találunk is kis bambikat, úgyse fogunk látni a Neander-völgytől - mondtam, de persze remélem nem így lesz. Szeretnék már igazságtalankodni bambit, nem csak mesében. Lementünk a földszintre, és mint mindig a sor végére vánszorogtunk. Olyan 1 órás séta után elértünk egy etető helyre, egy tisztásra láttunk rá az útról. Mint mondtam nem sokat láttunk a bambikból, de valamicskét azért mégis.
- Nézd, Vivi, ott vannak a rokonaid! - mondtam.
- Hát igen, az erdőbe húznak vissza a gyökereim - mondta.
- Ja, ja neki oda húznak a gyökerei a civilizáción túlról - mondta Dóri.
- Ezzel most mire célzol? - háborodott fel.
- Semmire, semmire...
- Na azért.
- Csend legyen, elijesztitek az őzeket! - szólt ránk a vadász.
- Nem is ijesztetjük el, hanem Emma néni - mondtam.
- Hát ö.... van benne valami - suttogtuk.
Mivel a bambikból nem láttam valami sokat, így szétnéztem az úton. Sötét erdő, olyan szép nyugodt, békés, mintha csak hívogatna. Annyira szerettem volna most elmenni. Elmenni a többikétől, be az erdőbe, valaki vár ott rám. Mintha az életem függene ezen. Balra pillantottam. Egy farkas kezdett kibontakozni a halovány fényekben. De ez. Ez nagyobb volt egy farkasnál. Valami ösztönzött, hogy visszanézzek az előbbi helyre. Néhány vörös szempár villant meg a sötétben. Vártak rám, hívtak, úgy éreztem, meg akarnak óvni valamitől. Talán a farkas... Elindult felénk.
- Gyere... – suttogták, elindultam feléjük, a farkas pedig elkezdett rohanni. Ekkor ott termet előttem az egyik, amelyik villogott a szemével. Megfogta az államat és a szemembe nézett. Csak a tekintetét láttam, elbűvölt az a kék szempár. Megszűntek a hangok, a fények, minden kiesett és körbeölelt a sötétség. De nem bántam, hiszen éreztem, közéjük tartozom, ők az én családom.