Smaragdzöld (2.Fejezet)

2.Fejezet

Egy szó, egy határozott hang, mely a fülemhez ért. Csak egy pillanatra, mert nemsokára már semmit sem hallottam. Éreztem, hogy végigreng testem minden rostja. Elájultam.
Csodálatos hirtelenséggel tért vissza tudatomba a mozgás és a hang, dobogó szívem viharos mozgása és a dobogásnak hangja fülembe. Akkor szünet, és minden eltűnik. Aztán megint hang s mozgás és érintés, mely átfut testemen. Sejtésem sem volt, mi történt és mennyi ideig voltam eszméletlen állapotban. Mindeddig szememet még nem nyitottam ki. Éreztem, hogy hanyatt fekszem. Kezemet kinyújtva magam mellett, éreztem, ahogy ujjaim közt csiklandósan végigsimulnak a bársonyos fűszálak. Lassan és félve nyitottam ki résnyire szemem, s máris behunytam, mert vakítóan tűzött a nap. Lassacskán hozzászoktam a verőfényes sugarakhoz, feltámaszkodtam alkaromra és körültekintettem. Egy rét közepén hevertem, fejembe éles fájdalom nyilallt. Minden valószínűséggel leütött. Vagy csak álmodtam? Lehetetlen, valóban fáj, tapogattam meg koponyám kidomborodó részét. Kérdések százain töprengtem, és értelmes magyarázatot kerestem az esetre. Rápillantottam karórámra, és meglátva, hogy milyen sok idő telt el, gyorsan felpattantam. Útközben, míg hazaértem, végig zakatolt elmém, s érzékszerveim felfokozott állapotban voltak. Alig értem haza máris a munkahelyemre igyekeztem. Éppen csak arra jutott időm, hogy átöltözzek és egyek valami keveset.

Feladatomra sem tudtam koncentrálni, s ahogy egyre sötétedett, beugrottak azok a képek, melyeket a kamrában átéltem, szinte tisztán magam előtt láttam a lányt és rémült mégis kiszámíthatatlan pillantását. Félálomban ültem a rám várakozó nagy papírhalom felett, szemem előtt összemosódtak a betűk. Az ajtócsapódásra riadtam fel. A főnököm volt az, közölte velem ideje hazamennem. Látván kimerült arcom, egy hét szabadságot javasolt, mondván, majd meglesz az a munka. Összepakoltam a papírkupacot és beraktam az aktatáskámba, majd taxit fogtam. Az hold lustán világított a koromfekete égen és az autó halk moraja megnyugtatta zaklatott lelkem, mint csecsemőt az édesanyja dúdolása. A taxi fékezése zökkentett ki édes ábrándozásomból és a hang: Megérkeztünk! Komótosan felvánszorogtam a lépcsőn, majd kulcsom után kotorászva, nehézkesen kinyitottam az ajtót.

A táskát lomhán leejtettem az ágyam mellett, majd elterültem, mit sem foglalkozva az öltönyömmel, az álom súlyos malomköve nehezedett a szemeimre.
Madárcsicsergésre ébredtem, és ragyogóan szép napnak néztem elébe. A tegnap csak egy lidércálomnak tűnt, mintha meg sem történt volna. A színek élénkebbeknek tűntek, és az ablakon kinézve az a kérdés merült fel bennem: Mindig is ilyen kék volt az ég, és a fák valóban ilyen zöldek voltak? Szinte smaragdzöld és felette a türkizkék ég, átjárta a testem egy gondtalan, elégedett érzés. A reggeli után rögvest neki is álltam az papírmunkának és röpke 2 óra alatt készen is voltam vele: Jöhet a szabadság. A megérdemelt szabadság, apropó mikor is voltam utoljára szabadságon? Midőn ezen morfondíroztam, megszólalt a mobiltelefonom, azonmód utána kaptam.

Baráti társaságom egyik tagja hívott hogylétemről kérdezett és egy erdei piknikre invitált a hétvégére. Kapásból beleegyeztem, hisz úgy sem volt semmi tervem.