The Children of The Ice and The Fire in The Darkness- A Jég és a

2. fejezet

Miután a szemébe néztem, elájultam Valami földöntúli erő sugárzott azokból a szemekből, de éreztem, hogy meg akar védeni, és hogy közéjük tartozom. Akármik is voltak, akkor is azt éreztem, hogy ők az én családom.

Lassan sikerült kinyitnom a szemeimet. Kissé össze voltam zavarodva. Nem értettem, hol vagyok. De valahogy mégsem féltem. Gondoltam, hogy azoknál lehetek, akik elhoztak. Csak az nem volt tiszta, hogy miért is... de talán tudat alatt mégis tudom.

Felültem. Kicsit szédültem, körbenéztem, egy szép szobában voltam. Narancssárga falak. Kifejezetten tetszett ez a szín barnás és a vérnarancs keveréke, vagy nem is tudom, de tetszett.
A szobában a vörös, a barna és a fekete szín uralkodott. Pont ahogy én szeretem, az a vicces ebben, hogy az erőm miatt is tetszik a vörös szín. Bármikor tüzet tudok gyújtani. Nem igazán értem az okát, de így van. Talán a nagyanyám révén lehet ez a képességem. Mikor kicsi voltam rengeteget mesélt nekem a boszorkányokról, és a képességeikről. Van egy olyan gyanúm, hogy nagymamám révén lehet valami képességem.

Felkeltem az ágyból, sehol senki. Ugyanabban a ruhában voltam, amelyikben elraboltak. Mert bele gondolva ez mégis csak emberrablás.

Az ajtóhoz ballagtam, de zárva volt. Így arra lehet következtetni egy csöppnyi ésszel, hogy nem akarják, hogy elhagyjam a szobát. Na szép! Még egy szobába is kényszerítenek.

Csak most jutottak eszembe a tegnap este történései, eddig csak az a kék szempár jutott eszembe, de most...

„Nem láttam sokat a bambikból is körbe néztem, minden hol csak a sötét fák.
Ez szép is volt csak hogy valami hívogatott, Valakik a sötétben. Nem hittem volna, hogy lehetnek ott valakik, de voltak. Arra ösztönöztek, hogy oldalra pillantsak. Egy farkast láttam. Elindult az osztály felé, majd a veszély éretem az egekbe ugrott, és az egyik, amelyik villogott a szemével előttem termett. A szemembe nézett, majd elájultam”
Ez történt.

De akkor mi történt a többiekkel? Vajon élnek még egyáltalán? És az a farkas mit akart? Biztos, hogy nem puszit adni, meg teázgatni.
Egyre inkább kavarogtak bennem a kérdések és az aggodalom. Hol a fenében vagyok? És miért raboltak el?

Kétségbe esésemben elkezdtem verni az ajtót.
- Engedjenek ki! - kiáltottam és dörömböltem az ajtón kitartóan. De még mindig nem jött senki sem. Meguntam az ajtó verését, inkább leültem az ágyra és próbáltam megnyugodni. Nem nagyon ment.

Úgy 20 perc bambulás után, kulcs forgatást hallottam a zárban. Valaki kinyitja. Kinyílt az ajtó. Egy nagyon nem szimpi srác jött be. 20 év körüli lehetett. Vöröses haja volt, szőke melírrel. Erős testalkatú. Méreg zöld szemei voltak, amik gyűlölködve néztek rám. Csak gyűlöletet és megvetést éreztem mikor rám pillantott.

Fel ugrottam az ágyról.
- Kivagy? És miért hoztatok ide? És miért? És mit akartok? - kérdeztem egymásután elhadarva kissé a tömérdek kérdést.
- Először is fogd be a szádat. Én nem mondok semmit az más dolga. De ha itt fogsz egész nap visítani, akkor kiharapom a nyakadat úgy vigyázz - mondta fenyegetően, majd megvillantotta a fogait és a szemét. Fel izzottak a szemei, vörösesen. A fogai pedig megvillantak a fényben. A tépőfogai nyúltabbak voltak, mint az átlagé. Nem értem micsoda ő? Milyen lény?
- Vámpírok kicsi lány, úgy, hogy jobban jársz, ha viselkedsz amennyiben nem áll szándékodban a vacsorám lenni. Annyit kell tudnod, hogy nem a kedvesség minta képei vagyunk. Ne próbálkozz szökéssel, mert nagyon megjárod.
A lehető leges legjobban áll a szénám, de nem értem ez a fickó nem az volt, aki elhozott. Bár igaz nem igazán láttam az arcát csak a szemeit. Azokból pedig nem ez a gyűlölet áradt felém, hanem szeret éhség, és magány,nem pedig düh és gyilkolás vágy.
- Jól van, de hol vagyok?
- Jó helyen, de megmondtam, ne próbálkozz szökéssel, mert megjárod.
- Értem – mondtam, higgye csak azt, hogy megijedtem, és a fenekemen maradok, rossz emberrel kezdett. Meg fogok szökni, és kész.
- Akkor pá,majd este benézek,- mondta és becsapva az ajtót maga után kifáradt őfelsége.

Annyira pöffeszkedő, hogy az már fáj. Ne szökjek meg, mi? Egy nagy francokat, hogy nem. Velem nem fog szórakozni az biztos. Fel sem világosít, hogy miért vagyok itt, hogy mit akarnak tőlem, és még arról sem hogy hova keveredtem. Ez már több mint felháborító. Hú, nem hittem volna, de most kb. olyasmi lehet, mint 5 éves koromban, mikor elkezdtem hisztizni, ez durva volt. Mivel kiment ez a tetű már kezdhetek gondolkodni a szökési terveimen.

Oda sétáltam az ablakhoz, szerencsére az nem volt leláncolva vagy lezárva. Így simán sikerült kinyitnom. Kint egy hatalmas parkszerűség volt, fák, bokrok és néhány tavacska. Tényleg nem értem hová keveredtem. Lehet ez a vámpírszöveg csak humbug, és egy gazdag kis ficsúr villájában vagyok, közben meg kameráról jókat röhög a bénázásaimon. Minél hamarabb el akarok tűnni innen! Kezdtem bevágni a hisztit, ez nála már aggasztó, ijesztő vagyok, mikor hisztizek. Az ablakkal mázlim volt ugyan is két emelet magasban lehettem. De mégsem jelentett problémát leugrottam és mivel képes vagyok gyorsabb mozgásra is az erőm használta kor így a levegőben voltam az egyik pillanatban. A másikban pedig már a földön. Karcolások nélkül. Kívül állók nem nagyon láthattak ebből sokat. – Na akkor spuri. A távoli kapu és a kerítések felé vettem az utamat. Mivel azt mondta vámpírok, nem hinném, hogy nappal az ablakon árgus szemekkel gubbasztanak az ablaknál, és azt figyeli a tűző napba nézve, hogy mikor spurizok el.
Már láttam a kaput így oda surrantam. Neki futottam a kerítésnek és nehezen de sikerült onnan is épen a földre érkeznem.

Sajnos egy hatalmas erdő közepén lehetett ez a villa így most filozofálhatok azon, hogy, hogy melyik a helyes irány a szökés szempontjából.

Ha az út mellet megyek, akkor, ha valami vámpír vagy vámpírcsatlós jön erre, akkor koppanok, ugyanis tuti felvilágosították, hogy én rab vagyok vagy a másik variáció, hogy nem járkálnak erre felé emberek. Szóval a legésszerűbb megoldásnak az erdőben az út melleit rész lett. Ha meg jön valaki, akkor még beljebb megyek a bozótban, akkor már csak nem szúrnak ki, remélem.

Bemásztam a bozótosba és haladtam előre. Nem mertem megkockáztatni, hogy csak szimplán az úton baktassak. Viszont szétszurkáltak hülye tüskék. Itt - ott eléggé szépen megvágta azok a vackok. Szerencse, hogy mindezek ellenére ott maradtam ugyan is jött 3 nagy furgon lesötétített ablakokkal. Talán ezek is vámpírok lehetnek.

Nem nagyon töprengtem ezen tovább, próbáltam minél hamarabb elkerülni attól a villától. Szerintem az egy vámpír tanya lehet, vagy fogalmam sincsen, hogy mi. Már dél körül járt mire kiértem valami autópályára, már nagyon hulla voltam. Két napja ettem utoljára és már órák óta baktatok szomjan. Lassacskán kerülgetni kezd majd az ájulás. Már érzem is csak említeni kellet, de nem állhatok meg amíg csak bírok addig mennem kell.

Kezdett esteledni, nagy nehezen végre kiszúrtam egy benzin kutat. Csoda rengeteget sétáltam. Már kezdtem azt hinni, hogy egy másik bolygón vagyok ahol nincsenek kutak. Ahogy közeledtem. Egy csapat fiatal banda hangoskodott a kút előtt. Egyik kezükben pia a másikban kés. Na ez nagyon nem festett jól. Hátra mentem a WC-hez, egész nap visszatartottam, nem vadállat vagyok, hogy a szabadba gugorászak és úgy engedem ki a felesleget. Miután elvégeztem a dolgomat éppen ki akartam menni a mosdóból, mikor sikoltozásokat hallottam meg vérengző vonyítást.

A vér is megfagyott bennem. Jesszusom. Beugrottak a szemem elé a képek. Képes voltam mások fejébe is bele látni bár ez kissé nehézkesen ment, de sikerült szinte mindig. Marcangolták valami farkas szerű lények azt a lányt, meg a kutas fiút. Ennyi volt ki is léptem a tudatukból. Rettenetes látvány volt, szétmarcangolt emberek, vér, lógó belek, és egyéb belsőségek, elkapott a hányinger.

Az tuti, hogy veszélyben vagyok. Látták, mikor erre jöttem. Nagyon remélem, hogy nem emlékeznek rám, mert akkor végem. Az erőmet még nem igazán tudom használni, menekülésre sem nagyon van esélyem, síkterepen vagyok, mérföldeken keresztül. Kocsi nélkül nekik az is van., mellesleg farkasok még pluszba 10pont előny nekem meg mínusz 2000 kb.

Leültem a földre, és gondolkodni kezdtem. Mi volt az ajtó túl oldalán?
Két három kamion volt a parkolóban, nem messze a mosdótól, odáig talán eljuthatok, és a vezető fülkében vagy a lerakodótérben esetleg eltudnék bújni. A mosdó nem biztonságos, lehet látták, mikor eljöttem errefelé.

Feltápászkodtam a földről, lassan kinyitottam az ajtót, szinte hangtalanul. Ott is állt nem mesze a parkolóban a kamion, de még egy személy kocsi is ott ácsorgott. Na akkor gondolkodás, ha elbújnék, akkor olyan helyre, ami kevésbé lehet megtalálni, de a személy gépkocsi az nem valami jó búvóhely. A kamion viszont annál inkább. Akkor a kamion alá bemászok, csak van valami olyan része, ahová fel lehet kapaszkodni. Csak nem néznek már be oda. Legalább is nagyon remélem, az életem múlhat rajta. Oda ballagtam és bekúsztam alá. Sajnos nem tudtam meg kapaszkodni. Vajon nyitva van a kamion ajtaja? Egy próbát megér. Könyörgöm, legyél nyitva! Ekkora mákom még életem bennem volt. Láss csodát nyitva volt. Fogtam magam és bemásztam. Lekuporodtam az ülés elé, és csak reménykedni tudtam, hogy nem találnak rám. Ugyan is megint bele pillantottam az egyik elméjébe, és egy lányt keresnek, hosszú szőke hajú, zöldszemű. De szuper ez a leírás pontosan illik rám. Kiléptem a tudatukból és megpróbáltam elaludni. De féltem is, lehet, ha most elaszom, többé nem ébredek fel folyamatosan csak ez járt a fejemben. Úgy 10percnél tovább nem bírtam magammal visszalopakodtam ez elméjükbe, már a kocsikat nézték. Úristen mindjárt ideérnek. Elkezdtem remegni, mint a nyárfalevél. Mi lesz, ha megtalálnak?