Nem csókolnak Pesten könnyen - V. rész A kézfogó

Szombat délelőtt Dénes professzor otthona egy felbolydult méhkashoz volt hasonló. Mindenki a szombatra készült, a szakácsnő és a konyhalányok halat pucoltak, előkészítették hozzá a tölteléket, csirkét kopasztottak, petrezselymet és répát szeleteltek a levesbe, tésztát dagasztottak, Klein-né a szakácsnő marhaszegyet csontozott, néha kevert egyet az ebédre szánt lencselevesen. Az előszobát Jóska a mindenesfiú foglalta el, a cipőket tisztította, az ebédlőben, a cselédlányok Tarnai úr, a lakáj vezetésével az ezüstöt tisztították, a ház hátsó traktusában a mosóasszony az ünnepi abroszt vasalta, a ház megtelt a fűszerek, a leves, a hús szagával, mindenütt edénycsörgést, kapkodó parancsszavakat, cipőkopogást lehetett hallani. Dénesné egy hadvezér elszántságával uralta ezt a káoszt, komor arcal járt fel-le, utasításokat adott, ellenőrizte azok betartását, szidott, veszekedett, kiabált, határozottan rossz hangulatban volt. A tegnapi szerencsétlen délután után nem tudott beszélni a férjével, aki miután a vendégek elmentek, bölcsen bezárkózott a dolgozószobájába, késő éjszaka tért nyugovóra, majd reggel a szokottnál korábban távozott, gondolván, hogy délutánra talán kissé nyugodtabb lesz az asszony. Nem is tévedhetett volna nagyobbat, ahogy teltek az órák a neje egyre dühösebb lett.
- Mennyi az idő Steiner úr? - kérdezte a komornyikot.
- Tizenegy óra asszonyom.
- Köszönöm. Tehát másfél óra múlva itt lesz - csóválta fejét. - Ez az abrosz gyűrött - simította végig a hófehér, hibátlan damasztabroszt, amit az esti vacsorára szántak - Vasalják újra, förtelmesen néz ki.
- Fél tizenkettő - nézett az ebédlő órájára, harminc percel később - Még egy óra. Tarnai úr tegyék el a meissenit, a vacsorára a Rosenthal készlettel terítünk.
- Dél van - hallgatta a Városmajori templom harangjait a szalonban - Fél óra múlva itt kell lennie. Tíz perc múlva melegíthetik a levest. Csak ketten eszünk ma, a gyermekeim házon kívül ebédelnek.

Dénes professzor az elmúlt 35 évben minden áldott nap, pontosan fél egykor érkezett haza, megebédelt, majd visszament a klinikára, kivéve a pénteket, amikor délben véget ért a munka. Ez ma sem volt másként, fél egykor kifizette fiákerest, átsétált a kerten, majd az előszobában odaadta a komornyiknak a kabátját, kalapját és a botját.
- Jó napot kedvesem - üdvözölte a dühtől vörös arcú feleségét.
- Beszélnem kell magával most - sziszegte az asszony köszönés nélkül.
- Láttam ma egy autómobilt a Margit Körúton - mondta a professzor, aki mint oly gyakran most sem figyelt a feleségére - Életveszélyes találmány, ész nélkül száguldozott fel s alá, és egy fickó rohant előtte, egy piros zászlót lengetett és azt ordította, hogy félre Girhes, félre Ráró, félre minden gyalogjáró, meneküljön aki bír, jön az autómobil! Micsoda ostobaság, semmi jövője nincs
- Beszélnünk kell!
- Ráér, a Talmudban meg van írva, a jó hír megvár, a rossz meg úgysem szalad el, egy másik bekezdés szerint pedig.
- Még egy Talmud idézet és felrobbanok - szakította félbe az asszony.
- Egy másik bekezdés szerint - folytatta rendíthetetlen nyugalommal - rossz hírt nem mondunk szombaton, vagy azt megelőző délután. Egyszer egy rabbi.
- Maga szándékosan bosszant engem? Magát ez szórakoztatja?
- Megint félbeszakít kedvesem, amit nem szeretek - mosolygott Dénes professzor - Tehát élt egyszer egy híres rabbi, a feleségével, aki önnel ellentétben jó asszony volt és nem szólt közbe amikor a férje beszélt.
- Hogy lehet egy ilyen bolond emberrel együtt élni - temette Dénesné az arcát a tenyerébe
- Nagyon is bölcs ember volt, ő írta az első értekezést a születés szabályozásról és a család tervezésről, 1500 évvel ezelőtt.
- Ez nem lehet igaz
- Én sem hittem, amíg el nem olvastam róla annak a német fickónak, Schulmeisternek, a Heilderbergi egyetem szülészeti klinikája igazgatójának a könyvét. De visszatérve, a rabbira, neki és a feleségének hosszú évekig nem született gyermekük, végül már mindketten öregek voltak, amikor született két gyönyörű fiuk, akik azonban pár évvel később, apró gyermekekként meghaltak. Szombaton történt, a rabbi nem volt otthon. Az felesége csak azután mondta el, hogy mi történt, hogy a rabbi elmondta a szombatot lezáró imát, mert szombaton nem mondunk rossz híreket, tehát várnia kell holnap estig.
- Ez nem ér rá, erről most kell beszélnünk - kiabált az asszony kétségbeesetten.
- Pszt! - tette a professzor az ujját a szájára - Elriasztja a szombat angyalát.
- Az isten áldja, meg, ne csinálja ezt velem!
- Pszt! - ismételte meg a mozdulatot, majd megállt az ebédlőasztal mellett, a kezét a ebéd fölé tette, és elmondta az asztali imát - Áldott légy, örökkévaló istenünk, a világ királya, aki táplálja az egész világot jóságával, szeretetével és irgalmával, ő ad táplálékot minden élőnek, mert örökké tart a szeretete, áldott légy örökkévaló, aki mindenkit táplál.
- Ámen - zárta le az imát az asszony - Beszélhetünk végre?
- Ha a tegnap estéről akar beszélni, márpedig mi másról akarna, akkor el se kezdje! Döntöttem, és nem fogok vitatkozni. A lányom férjhez megy Barna Aladárhoz, tegnap igent mondtam Julikának, ma pedig a fiúnak, aki végre tőlem is megkérte a kezét. Este idejön egy barátjával és a nagynénjével és még vacsora előtt megtartjuk a kézfogót.
- Nem lesz semmiféle kézfogó - szólt közbe az asszony
- De lesz, és erről nem tűrök további vitát. Én vagyok az apja, én döntök arról, hogy kihez megy férjhez, nem vagyok köteles meghallgatni a véleményét lelkem!
- De hát mégis ki ez a fiú? Ki ajánlotta? Hol a schaden, a közvetítő? Nem lehet csak így dirr durr bele megkérni egy tisztességes lány kezét. Ez sértés a családnak.

- Én vagyok a Schadenje - csapott a professzor az asztalra - Rendes, becsületes fiú, kiváló orvos, biztos jövedelem, rabbi nagypapa, mégis mit akar még? Nem elég magának az én ajánlásom?
- Mogyoródi is orvos
- Mogyoródi egy kretén, egy élősködő, szó sem lehet róla. Különben is maga akarja Annust egy vadidegenhez, egy keresztényhez hozzáadni. Hogy is hívják azt a gyászhuszárt? Bányavárosi?
- Bánáti Tóbiás
- Még jobb - legyintett a papa - Mit tudunk róla, azon kívül, hogy az idióta öcsém ajánlotta?
- Az apja gyarmatáru kereskedő
- Katolikus gyarmatáruskereskedő? Ez legalább olyan nevetséges, mint egy zsidó kőműves. Ez vagy szélhámos, vagy egy senki kis trafikos a Király utcában, méghogy gyarmatárú kereskedő!
- Nemesi család - próbált tovább érvelni az asszony - III. Béla király leszármazottai
- Hú de jó - csapta össze a tenyerét a professzor -, és gondolom, hatalmas birtokaik vannak, egy egész hold és hét szilvafa valahol Bivalytekerő környékén, ez már igen. Egy valamit mondjon el lelkem, a magyar nemesség mióta foglalkozik olyan alantas, megalázó, nyomorult pórnak való tevékenységekkel, mint ipar, kereskedelem, tudomány, művészetek? Nem szennyezi ez be a makulátlan családfájukat?
- Ne gúnyolódjon, nagyon rendes család - mondta a mama erőtlenül.
- Keresztények.
- A király és a miniszterelnök is keresztény.
- Mint ahogy azok is, akik annak idején Berdicsev-ben felégették az otthonunkat. Rokonszenves figurák voltak, miközben elhajtották az egy szem tehenünket, és furkósbottal verték az amúgy is már félholt apámat, azt kérdezték tőle, na büdös zsidó, hol van most a seregek ura? És maga egy keresztényhez akarja adni a lányunkat.
- Most nem Annusról van szó.
- Hanem arról, hogy az egyik lányunkat hozzáadná egy teljesen ismeretlen katolikushoz, aki lehet, hogy egy szélhámos, de az sem kizárt, hogy tolvaj, iszákos vagy perverz, a másik lányunkat pedig elakarja tiltani egy makultálan, jómódú zsidó orvostól, akiről szinte mindent tudunk és aki ellen az az egyetlen kifogás hozható fel, hogy először nem magát kérdezte meg, arról, hogy a lányunk hozzá menne e? Nem látja az égbekiáltó ellentmondást Gizella?
- Ki nem állhatom ezt a Barnát, akárki is volt a nagyapja - morogta a mama
- Nem érdekel, ma ide fog jönni, megkéri Julika kezét úgy, ahogy kell, és maga kedves lesz vele. Térjünk vissza Annusra.
- Mit akar vele? - kérdezte Dénesné egy kissé ijedtebben, mint ahogy ettől az oroszlánhoz hasonló asszonytól már megszokhattuk.
- Megtiltom ezt a házasságot - mondta komoran a professzor. - Ne nézzen így kedvesem, jól hallotta.

- Dehát miért? - kérdezte az asszony kétségbeesetten.
- Maga miatt szerelmem. Tegnap úgy gondoltam, ha Annus szereti azt a majmot, menjen hozzá. Igyekeztem nem gondolni azokra az ellentmondásokra, amik körülveszik ezt a fiút. Imádom a lányaimat, Annust különösen, de eddig csak a baj és a szégyen volt vele, viharos szerelmek, kapcsolatok, kellemetlen beszélgetések, sok fejfájás. Menjen csak férjhez, én tovább szerethetem felelősség nélkül, a viselt dolgai miatt pedig fájjon csak a férje feje. De a makacssága drágám, az a bolond dac amivel elakarja üldözni Julika vőlegényét, aki minden szempontból ideális jelölt, azokhoz a hülyékhez képest akiket maga ajánlott, arra késztet, hogy kézbe vegyem a lányaim sorsát, és megakadályozzam, hogy tönkretegye az életüket
- Én teszem tönkre az életüket?
- Ne szóljon közbe, döntöttem, vitának, fellebbezésnek helye nincs, most valóban hajthatatlan vagyok. Figyelmeztetem lelkem, ha este nem viselkedik megfelelően, ha botrányt és jelenetet rendez, Pest egyik legpletykásabb asszonya előtt fogom megalázni és rendre utasítani. Megértett?
- Ne aggódjon, nem lesz botrány - sziszegte az asszony.
- Ajánlom is. Annussal is maga beszél, meg mondja neki, hogy ez a házasság ostobaság, nem támogatjuk, nem engedjük, mondjon le róla, ha hisztériázik, pofozza fel vagy öntse nyakon egy pohár vízzel, a lényeg, hogy estére szedje össze magát, önt teszem felelőssé kedvesem, ha tönkreteszi a nővére kézfogóját. A kézfogó vidám és örömteli esemény, nem akarok feldagadt arcokat, kisírt szemeket és vörös orrokat látni.

- Nem lesz könnyű. Annus szereti ezt a fiút.
- Mióta érdekli ez magát?
- Nem érdekel, de sok bonyodalmat okozhat.
- Ez csak egy ostoba fellángolás - legyintett a papa - Hiszen alig ismerik egymást
- Február óta udvarol neki, az a Makács nevű fiatalember mutatta be őket egymásnak at egyetem jubileumi bálja után.
- Ki az a Makács?
- Az a fiatalember, aki tegnap itt volt teán és vacsorán Bánátival.
- Az az egérarcú nyikhaj? Gondolhattam volna, hogy az ő keze van a dologban. Romlott jellem, azonnal tudtam, amint megláttam. Tehát február óta tart. Mikor tudta meg?
- Tegnap délután.
- Tehát azt akarja mondani, hogy legalább egy félévig udvarolt az én, vagy a maga tudta és engedélye nélkül? - kérdezte gúnyosan a férje - És ennek a szörnyű inzultusnak az ellenére mégis beleegyezett, hogy a lányunk feleségül menjen hozzá? Gizella kedvesem, 30 év házasság után maga még mindig tud nekem meglepetéseket okozni. Hónapokig titokban tudták tartani? Hónapokig becsapták és kijátszották magát? Ejnye drágám, úgy látszik öregszik.
- A szarkazmus az ön korában inkább visszataszító, mint mulatságos - mondta Dénesné sértődötten.
- Pedig szerintem kifejezetten szórakoztató, ahogy folyamatosan ellentmond sajátmagának.
- Az, hogy rajtam élcelődik, nem javít a helyzetünkön. Van fogalma, mivel jár, ha egy szerelmes bakfislányt, aki már beleélte magát abba, hogy férjhez megy, eltiltok a kedvesétől? Ha azt hiszi, ennyiben fog maradni a dolog, ha azt hiszi, Annus majd csak úgy belenyugszik, hogy elrepült a madár, amit fogott, akkor nem ismeri a lányát. Annus ostoba, felelőtlen és szerelmes. Veszélyes kombináció, könnyen esztelenségre csábíthatja.
- És ha ez a fiatalember gátlástalan, márpedig miért ne lehetne az, hiszen, semmit nem tudnunk róla - szólt közbe a professzor - akkor ebben a kiszolgáltatott helyzetben hamar ráveheti Annust valamilyen őrültségre.
- Ezért kell hagynunk, hogy összeházasodjanak.
- Nem hagyjuk! - csapott az asztalra a férj - Ez mind a maga a hibája! Hozza helyre, nem érdekel, hogy teszi, de nem akarok botrányt és pletykát!
- Ez az utolsó szava?
- Igen, ez - mondta a professzor, majd félretolta tányérját, megtörölte a kezét és a száját, majd felállt az asztaltól - Vissza kell mennem a klinikára. Estére, álljon minden készen, úgy ahogy kértem
- Dehát péntek délután itthon szokott maradni.
- Ez a nap más, mint a többi. Köszöntem kedvesem.

Barna doktor napja, a délelőtti eseményeket leszámítva nyugodtan telt. Beszélt a leendő apósával, rendet rakott a rendelőben, megzabolázott egy váróteremnyi terhes amazont, délben együtt ebédelt Várnagy barátjával a Kék Medvében, beszámolt az eddig igencsak mozgalmas napjáról, délután meglátogatta Margit nagynénjét, gyűrűt vásárolt, sürgönyt küldött Sopronba, Drága mama stop A két libát megkaptam és köszönöm stop Nősülök stop Magda és Rózsi legkésőbb holnap jöjjenek Pestre stop Szerető fia Aladár szöveggel. A váratlan eljegyzés gyors döntéseket igényel. A mama frászt fog kapni, csak úgy lehet megnyugtatni, ha a Barna doktor nővére Magda és a húga Rózsi Pestre jön, megnézik a menyasszonyt, majd hazamennek és elmondják a mamának, hogy minden rendben, a leendő menye tisztességes jóházból való úrilány. Ezzel együtt vasárnap viszonozhatja a pénteki vendéglátást. Igen, ez remek ötlet, vasárnap ebédre hívja Déneséket, bemutatja a testvéreit, mindenki elégedett lehet. Mindenki kivéve őt. Át kellett gondolnia, hogy hogyan fogja átrendezni az életét, mennyibe fog kerülni az eskeüvő, mert Dénes professzor legidősebb lánya ugyebár nem mehet férjhez akárhogy. Egész délután fel-le liftezett a gyomra, ideges volt, türelmetlen, goromba a személyzettel, Rosner kisasszonnyal, a postással, ha nem lett volna tennivalója, egészen biztosan megbolondul. A helyzeten Margit néni csak rontott. Barna örült volna, ha az utat csendben teszik meg, az Aggteleki utcától Margit néni Városmajori házáig, majd onnan fel a Kis-Svábhegyre. A Városmajorig Várnagy tartotta szóval, igyekezett bíztatni, bátorítani, majd onnan a Svábhegyig Margit néni kerepelt megállás nélkül.

Margit néni a doktor anyai nagynénje, a hatvanas évei elején járó, testes, sőt hatalmas darab asszony volt, vastag karokkal, oszlopnak beillő lábakkal, rengő tokával, állandóan vörös arccal. Várnagy, Barna és a kocsis csak együttes erővel tudták ezt az irdatlan nagy, súlyos testet betuszkolni, majd Dénesék háza előtt kiszedni a konflisból.
A Dénes család kijött eléjük az utcára. Nem nyújtottak túl vidám látványt, a professzor igyekezett jókedvet erőltetni az arcára, Dénesné koromfekete selyemruhájában, hátán, vállain egy csipke nagykendővel kellően ünnepélyes benyomást keltett volna, ha nem vág olyan arcot, mintha temetésre készülne, ugyanez vonatkozott Barnabásra is, aki szemmel láthatólag zavarban volt és igyekezett kerülni Barna doktor tekintetét. A lányok, Annus és Julika hosszú, fehér taft és csipkeruhát viseltek, a hajukat pedig az anyjukéhoz hasonló, bár jóval kisebb Gibson vagy abroncs kontyba fogták.
Miután üdvözölték egymást, túl estek a kölcsönös udvariassági formaságokon, Dénes professzor betessékelte a társaságot a dohányzószalonba, ahol már mindent előkészítettek a kézfogóhoz. Dénes professzor, a felesége, közöttük pedig Julika leültek a kanapéra, Margit néni és Barna pedig a velük szemben elhelyezett két, párnázott karosszékbe. A székek és a kanapé között egy kis asztalka volt, rajta egy üveg bor és egy sima, dísztelen ezüstpohár.

- Először is - kezdte Margit néni, miután bepréselte magát a székbe. - Szeretném megköszönni mindannyiunk nevében, hogy meghívtak minket a gyönyörű otthonukban és, hogy megosztják velünk a szombat szentségét
- Miénk az öröm, hogy megtisztelik az otthonunkat - mondta Dénesné szárazon
- Fel kell tennem önöknek néhány kérdést.
- Csak tessék - bólintott Dénes professzor.
- Készen áll Julianna lányuk arra, hogy elhagyja a szülői házat, hogy feleségként, és anyaként folytassa tovább az életét?
- Készen áll.
- Jó szívvel fogadnák, ha Aladár unokaöcsém feleségül kérné a lányukat?
- Áldanánk a seregek urát, a nagy szerencséért ami, a lányunkat érte.
- Megengedik, hogy Julianna lányuk Aladár unokaöcsém felesége legyen?
- Megengedjük - mondta Dénes professzor majd felállt és bort töltött az ezüst pohárba és Barna elé tolta. Barna ivott egy kortyot és a poharat Julikának adta. Minden szem a lányra szegeződött, mert ha nem iszik a borból, azzal visszautasítja a házassági ajánlatot. Julika gondolkodás nélkül, egy hajtásra kiitta a maradék bort.
A bor után jött a kendő és a gyűrű. Julianna egy hófehér kendőt adott Barnának, aki pedig gyűrűt húzott az ujjára, majd gyengéden megcsókolta a lányt.
- Mazeltov, jó szerencsét - kiáltotta Dénes professzor, majd átölelte először a lányát, aztán Barna doktort
- Mazel und Brohe, szerencse és áldás - mondta Dénesné beletörődve a helyzet megváltoztathatalanságába és nagy kegyesen hagyta, hogy a leendő veje kezet csókoljon neki.
Margit néni boldogan ölelte keblére és fojtotta meg kis híján Julikát és Barnát, a többiek nem vetemedtek efféle látványos érzelem kitörésekre. A kézfogón szokás volt, hogy az ifjú párt egy kis időre kettesben hagyták, most is ez történt. Miután a család kivonult, Barna átült a lány mellé, Julika hozzábújt, a fejét Barna vállára hajtotta, aki megfogta a lány kezét. Ebben, a fiatal jegyespárok számára lehető legilledelmesebb pózban ültek egy darabig.
- Boldog Julika? - törte meg Barna egy idő után a csendet.
- Ó nagyon - mondta mosolyogva a lány. - Nagyon megkönnyebbültem, olyan cirkusz volt itt délután, hogy azt hittem nem lesz ma semmiféle kézfogó.
- Mi történt?
- Beszéljen halkabban, nyitva van az ajtó - súgta a lány.
- Észre sem vettem.
- Csak nem gondolja, hogy zárt ajtók mögött hagynak minket kettesben? - kérdezte a lány mosolyogva. - Olyan világ még nem született.
- Kívánja, hogy átüljek a székbe?
- Nem, ez így pont megfelelő. Ne aggódjon, majd jelzek, ha valami illetlenséget csinál.
- Nem gondolja Julika, hogy tegeződnünk kellene? Elvégre mégis csak férj és feleség leszünk
- Tegezzen ha kedve tartja, de attól tartok komoly tiszteletlenség lenne magával szemben ha visszategezném. Nálunk nem szokás tegezni a férjünket.
- Akkor maradjunk a magázásnál. Nos, lelkem mi is történt ma délután?
- Anyám megtiltotta Annusnak, hogy hozzámenjen Bánátihoz.
- Hál istennek, ezt akarta nem?
- Nem éppen így akartam, hogy megtörténjen. Na mindegy, férjet kell neki találnunk minnél hamarabb.
- Szép dolog az önzetlenség kedvesem, de a saját kézfogóján, nem azon kellene töprengenie, hogy kihez és mikor fog féjhez menni a húga.
- Miért az jobb lenne, ha vigyorognánk, idétlenül gügyögnénk, mindeféle állatnévvel illetnénk egymást és ostobaságokat suttognánk egymásnak?
- Eljegyzésen ez a szokás.
- Ugyan már drágám, ez komoly és ünnepélyes dolog igyekezzünk méltósággal eleget tenni neki. Mert kedves Aladár, mától vége a könnyelmű, gyermekded életnek!
- Fogódz Malvin jön a kanyar! - sóhajtotta Barna és elengedte a lány kezét - Kezdődik az új élet
- Így van

Ebben a pillanatban furcsa zaj, csattogás hangja szűrődött ki a szomszéd szobából. Dénesné ütött össze két fakanalat, régi szokás szerint így figyelmeztetve a fiatalokat, hogy több időt töltöttek kettesben, mint illett volna.
Az ebédlőben már megterítették az asztalt a szombati vacsorához. A fehér damasztabroszon Rosenthal porcelán étkészlet, ezüst evőeszközök, két gyertyatartó, az asztal közepén két kalács egy hímzett kendővel letakarva. Miután mindenki elfoglalta a helyét Dénesné, meggyújtotta a gyertyákat.
- Áldott légy örökkévaló istenünk, a világ királya, aki megáldottál minket parancsolataiddal és megparancsoltad, hogy szombat este gyújtsunk gyertyát - imádkozta halkan, a szemeit eltakarva

Ezután Rózsi a cseléd, vizet és mosdó edényt hozott, Dénes professzor felgyűrte az ingujját, megmosta és megtörölte a kezét, majd bort töltött egy gazdagon díszített ezüst pohárba.
- Áldott légy örökkévaló istenünk, a világ királya, aki megáldottál minket parancsolataiddal, és aki megajándékoztál bennünket a borral és a szőlővel - citálta a Kiddus-t, a zsidó boráldást, majd körbe adta a poharat, és míg a többiek ittak, levette a kendőt a kalácsról.
- Áldott légy örökkévaló istenünk, a világ királya, aki megáldottál minket parancsolataiddal és megajándékoztál minket a kenyérrel - áldotta meg a Bárheszt, a szombatra sütött, fonott, krumplis kalácsot, majd tört belőle egy darabot, sóba mártotta és megette, majd adott belőle a jobb oldalán álló Barnabásnak, és a balján álló Barna doktornak.
Miután elvégezték ezeket a szombaton kötelező szertartásokat, a cselédek behozták a vacsorát, a töltött halat, a gőzölgő, aranysárga tyúkhúslevest, a főtt marhaszegyet és a süteményt.

Odakinnt gyenge, sápadt fénnyel lassan világítani kezdtek a gázlámpák, a Síp, Wesselényi és Kazinczy utca bérházaiban meggyújtották a szombati gyertyákat, a Dohány utcai zsinagógában elmondták az ünnepi imát, a Ferencesek templomában Angelusra harangoztak. A legtöbb polgárcsalád, köztük a miniszterelnök és a felesége, színházba vagy operába igyekezett, aznap szinte mindenhol telt házzal játszottak, az Operában a Bohéméletet, a Nemzeti Színházban Erkel Gara Máriáját, a Népszínházban pedig a Thúry Borcsát, Blaha Lujzával a címszerepben. Az utcák ugyanolyan zsúfoltak voltak mint délben, sőt megkockáztatom a hazafelé vagy a szórakozni igyekvő emberek miatt még nagyobb volt a forgalom.
A Nyugati Pályaudvarra befutott a trieszti vonat, az egyik első osztályú kupéban egy alacsony, tömzsi, igencsak nyúzott orvossal, táskájában a pekingi osztrák követ Von Riedl báró titkos jelentésével, amit sürgősen át kellett adnia a budai Sándor Palotának és a bécsi Ballhaus Platz-nak, vagyis a magyar miniszterelnöknek és az osztrák-magyar közös külügyminisztériumnak.
Budapesten csendben szállingózni kezdett a hó.