Történetek

- Tudjuk, hogy nem kutya vagy. Változz vissza Sirius black, hogy szemtől szembe láthassunk! – parancsolt egyikük ellentmondást nem tűrően.

Tudják?! De honnan a fenéből?! – tettem fel magamban a kérdést.

Haboztam. Erre a kentaurok válasza sem maradt el. Büszkén felszegett fejjel előrébb léptek még szűkebbre zárva ezzel a kört...

Ah, hol vannak hát az évek? Hol vannak az ölelő karok? Hisz a dalok azt dúdolták, hogy lesznek! Ott kint! Hol vannak hát? Mond, hol vannak? Én miért nem érthetem? Miért lettem, ha mennem kell? S miért csak suttognak köröttem? Hangosabban!! Hallani akarom! Tudom már, tudom jól! De még vagyok, még én is Árny, s Fény is vagyok, még ragyog a szemem. Döcögve hullott le a porszem. Talán, talán már nincsen? De, de még van. Még vagyok, és még Idő is van. Lassú, örök folyású idő, mondták régen......

Reszketni kezdett, s mikor egy száraz ág megreccsent a lába alatt, a talaj beszakadt alatta. Egy régi csapdába esett, amit évekkel ezelőtt ástak az akkor itt élők. A gödör legalább öt méter mély volt, és néhány méter széles.
A lány nyöszörögve próbált felállni, de törött lábába bele nyílalt a szúró a fájdalom. A feje is hasogatott, s pici patakban fojt halántékán lefelé a vér, felkarcolt bőrén, a seb szélein földnyomok voltak...

Géza felökleli, és a falhoz csapja. Tomi erőt vesz magán. Két kezével, teljes erővel ütlegelni kezdi Gézát. Az ordít. Elkapja Tomi kezét, és eltöri három ujját. Tomi ügyet sem vetve a sérülésre. Ökölbe szorítja kezét és behúz egy hatalmasat Gézának. A gonosz gyerek elesik. Szájából vér buggyan ki...

S megint máshol, valaki végre leteszi a fejét kemény ágyára, s arra gondol, hogy még egy nappal kevesebb ebből a szenvedésből, könny lepi el a szemét, de tudja, bármily szürke is egy pillanat, egy nap, mely a végtelen időben csak egy apró homokszem, jön majd egy másik, egy szebb másik, mikor majd jó lesz, mikor majd meleg lesz, mikor majd szerethet. S őt is elringatja az álom, örökkévalónak tetsző messzi földre, s vágyik rá, hogy maradjon ott örökre...

Másnap reggel Dia szörnyű lelkiismeret-furdalással ébredt fel a kórházi részlegben. Azon törte a fejét, vajon Sanyi mit csinálhatott az éjjel.
Délutánra ismét esett az eső. Dia végre elszabadult a gyógyítóktól, s gyorsan magára öltötte a varázstani öltözékét, és sietve elindult órára. Menet közben kibámult az esőáztatta ablakokon.
Az ég dörögni kezdett, s villám világította be a sötét eget. Dia az ajkát harapdálta. Mi lesz Sanyival? Most is ott kószál a viharban? ...

Elolvasom »