Történetek

"A függőség átka az, hogy sosem ér jó véget, mert a legvégén bármi is volt, ami a mennybe repített, már nem esik jól, és fájni kezd. Nem számít, mennyire fáj valami, van, hogy elengedni még fájdalmasabb."

- Csak azt szerettem volna közölni, hogy az Inferno is megtudta, hol rejtőzik a Grál. Nem tudjuk hogyan, de megtörtént. – mondta inkább csak a padlónak, hiszen nem tudott volna úgy a másik kettő szemébe nézni, hogy azok testét csak egy takaró fedi.
Tamika és Rion rémült pillantást váltottak egymással. Fel akartak pattanni az ágyból, de még idejében észbe kaptak, és befejezték a vészes műveletet...

Három család érezte úgy az ifjú Kharrel koronázásakor, hogy itt az alkalom. A három családfő összedugta a fejét hadvezéreikkel, és olyan tervet kovácsoltak a trón megdöntésére, amely tökéletesen hatékonynak és egyszerűnek látszott. Amelynek minden emberi számítás szerint ragyogóan kellett volna sikerülnie.
Rejtély maradt, hogy miért vallottak mégis kudarcot...

Mindig siettem befejezni a munkámat, hogy vele lehessek. Személye volt a legnagyobb motiváló erő. Gyorsan dolgoztam és precízen, mert soha nem akartam utólagos javításokkal húzni az időt és ez a főnökeimnek is tetszett. Én így hatottam rá. Megvolt benne az a különös erő, mely a valódi művészeket az átlagember fölé emeli. Sok versében és egyéb művében megemlített. Én voltam az állandó pozitív hős. A végén már csak egy dologtól kellett félnem. A végtől. Voltam annyira racionális, hogy tudjam...

Az első megrökönyödések után, a meglepődés helyét átvette valami egészen más, de nem volt biztos önmagában. Nem tudta eldönteni mit tegyen és mit nem. Itt volt az a férfi, aki egy egész életre tönkretette, miközben egy másik férfi vágyát szívta magába. Rhys követelőző volt ugyan, de nem durva. A szájával csodákat művelt, nyelvével a mennyországba repítette, kezei pedig az öntudatlanság határára sodorta...

A düh és a félelem zamatos keveréke hatotta át minden egyes porcikámat, éreztem sikoltva lüktető ereimben, a szívemben, az izmaimban. Nem volt elég, hogy kijutottam, az évmilliókban gyökerező ösztönök tovább akartak hajtani. „El! El innen messzire!” - üvöltötték, én pedig remegő lábakkal, félig futva, félig kúszva engedelmeskedtem nekik...

Misi szíve hevesen vert. Elgondolkozott, most mit keres itt valójában, miért kell neki itt állnia a tanárok előtt. Szigorúan méregették a diákot, akibe belefagyott a szó, s már didereg, a szája is kiszáradt, szólni nem tudott.
- Felelj! - ordított rá az egyik kerekarcú ősz tanár. Misi összerezzent, próbálta magát összeszedni, de nem ment. Úgy szédült, úgy meg volt ijedve. Bántani akarják? Nem bánthatják! Nyilas Misit senki nem ütheti meg! Veled nem lehet kikezdeni. Ő becsületes,...

A férfi szúrós szemekkel nézett a zokogó lányra. Eszébe jutott, hogy annak idején az anyja is hasonló helyzetben volt. Kissé morbidnak tartotta, hogy Kathrine Thomson lánya ugyanabba a hibába esett, mint annak idején az anyja, és neki Perselus Pitonnak kellene rendbe hozni az esküdt ellenségének lányának életét...

Tamika összekészített mindent, szólt az őket kísérő katonáknak is. Csak párat visz magával, ha erősítés kell, majd szólít lényeket. Nagyon izgatott volt. Minden tagja bizsergett. Tudta, hogy kemény harcnak néznek elébe és, hogy sokan nem élik majd túl, de ezt inkább kihívásnak tekintette. Szerette a kihívásokat és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a végén az övé és Rioné legyen a Grál...

- Tanci néni, miért pont egy ilyen alakot kaptunk idegenvezetőnek – fakad ki a fiú. – Nem lehet másikat kérni?
- Ez a fazon úgy néz ki, mintha az ükapja lenne – csatlakozik Dániel is. – És a neve is… Zebulon Oldamúr.
- Nem tudunk másikat kérni – szól rájuk Juli néni. – Ő most itt az egyetlen idegenvezető. Nyafogás helyett inkább figyeljétek, mit mondd. Bizonyára nagyon érdekes történetek vannak a tarsolyában...