Bloody love-Véres szerelem: 10 fejezet: the last fight

10 fejezet: the last fight



Nicholas:

- Te rohadék most megfizetsz mindenért! – üvöltöttem.
- Talán egyszer, de nem most - mondta Gábriel, és szavára valami iszonyatosan undorító lények támadtak rám.

Hasonlóak voltak az emberekhez, de iszonyatos dögszag áradt belőlük, mint az aszalódott hullák a nap alatt. Valamiféle zombik voltak, de valami nem stimmelt az eddigi hullajelölt zombijaim közül, egyiknek sem világított vörösen a szeme és nem bűzlöttek kilométerekről.

Rám támadtak, én pedig vissza, de nem igen ment a hárítás, sokan voltak és nem éppen a leggyengébbek. Mellesleg ez a szag mintha kábítana. Egyre gyengébbnek és bambábbnak érzem magam.

Livy:

Valami iszonyatos ez a bűz. Nem értem minek lehet ilyen szaga, ami ennyire intenzív, hogy álmomba is beférkőzik. Nem bírtam ezt a bűzt, valami furcsa érzés fogott el. A tűz és a szél susogták, hogy elő akarnak törni, hogy pusztítani és tombolni akarnak.

Meg magyarázhatatlan tombolási vágyat éreztem. Csukott szemeim előtt a tűz lobogott. Az, ami mindent elemészt, ha akarom, és mindent elpusztíthat, ha úgy óhajtom, de aminek épen kell maradnia azt nem bántja a tűz. Hiszen ez a tűz is én vagyok.

Lassan kinyitottam a szememet, a képek láttán még inkább hívogatóvá váltak a lángok. Az oldalamra fordultam és hagytam előtörni a lángokat

Nicholas:

- Hát ez meg mi az isten? - üvöltötte Fábián. - Mi a franc? – kérdezte.
- Hehe, hogy mi? A segítség – mondtam.
- Hé, de hát nem nekünk kéne őt megmenteni? - kérdezte Fábián.
- Dehogy is nem, de ismerhetnéd már annyira, hogy tudjad milyen lobbanékony természet, és ez szó szerint értendő.
- Hát igen – mondta Fábián.
- Hihetetlen - Mondta elképedve Wolfgram.

A leginkább Gábriell pofázmánya az érdekes. A lángok megpörkölték egy picit, csak sajnos a szemétláda kitért a lángtenger elöl.

- Na, mi az Gábriel? Ugye, hogy mennyire éget a tűz, ha játszol vele – kérdeztem. Gábriel meg sem szólalt, kardot rántott ellenem.
- Szóval végre kezedbe veszed az irányítást és megtámadsz? Ideje volt már. - mondtam

Előrántott egy gyönyörű vörös márványkővel időzített markolatú kardot. Én is úgy szintén. Valahol már láttam azt a kardot az biztos. Csak tudnám hol.

Előállt védekezési pózba, én úgyszintén, elsőnek ő támadott. Kardal előre nekem esett, én meg felfelé az ő kardjának lendítettem az enyémet, így kivédtem a támadását. És ez így folytatódott ezek a mozdulatok váltakoztak hol, ő hol én.

Végül sikerült halálosan megsebeznem. Egyenesen a szíve alá céloztam sikeresen. A vére kibuggyant ő pedig hátrált.
- Mi az tán megsebeztelek? – kérdeztem.
- Hehe, hiába minden számodra fent marad az ajándékom - mondta Gábriel. Kezét a sebére tapasztotta melyből csordogált a vöröslő vére. Száját gonosz vigyorra húzta, és úgy mondta a mondani valóját.
- Nem értem miről beszélsz - néztem rá.
- Majd megtudod idejében. - Egy utolsó döféssel akartam végezni vele, de eltűnt, mint akit a köd nyelt el- most mi történhetett? És mire célzott?
- Hé Nicholas gyere, ébredezik - mondta Fábián, haboztam aztán szóltam.
- Rendben megyek – mondtam.


Livy
Ez az üresség rettenetes mintha belülről marna és emésztene. Sosem éreztem még ilyet. És ez a vágy... Ölni akarok.. De mi ez a hang?
- Ébredj, kérlek, már vége van. - mondta valaki, aztán mintha közelebb hajoltak volna. Ez az illat.
- Ébredj - nem bírtam magammal, felébredtem. Kinyitottam a szemeimet. Ő pedig magához ölelt. Éreztem a lüktető vérét és azt az erőt, amit rejt. Az életet. A nyaka mellé emelt én pedig bele haraptam, éreztem, hogy meglepődött. De nem bírtam abba hagyni. Ki akartam oltani az életét. Azt a parazsat, ami az életet lüktette benne. Hiába akartam abba hagyni, egyszerűen nem ment.
- Azonnal fejezd be! - üvöltött rám Wolfgram és Fábián. Nicholas hagyta, de ők nem. Leszedtek róla, és lefogták a kezeimet. Mikor Nicholas felkelt a földről valami meg változott rajta. Egyáltalán nem volt megtörve, mintha örült volna annak, hogy ittam a véréből.
- Vámpír lettél... - mondta Nicholas, döbbenettel. Ö csak nézett rám. Nem bírtam, ha nem jutok vérhez, akkor össze fogok esni. Elviselhetetlen ez az érzés. Lassan sötétülni kezdtek a fények, és a hangok pedig mintha Zek beszélt volna, de már nem értettem semmit sem.


Nicholas.
- Ugye tudod, hogy ez mit, jelet? - kérdezte Zek.
- Igen tudom - mosolyodtam el. - De elárulnád, hogy miért csak páholyból nézted a műsort?
- Nem nekem valóak már ezek a csaták, vén vagyok már az ilyenekhez. Inkább maradok a háttérben - mosolygott az öreg
- Most már ő is közénk tartozik. Az éj gyermekei közé... - mondtam.
- Igen, de furcsa, legutóbb is vámpírrá tették és most is, pedig te farkassá akartad tenni.
- Igaz, de úgy tűnik, a sors mindig közbe szól - mondtam
Hát erre célzott Gábiell. Az ajándéka fent marad, amíg ő él. Ez igen csak bosszantó egy bizonyos szempontból. Érzem az ereiben ezt a bűzt, Gábriell szagát. Jobban belegondolva, már nem is mosolygok azon, hogy vámpír lett.

- Hozzátok a lányt- szólt Zek, és kiindultak a teremből, de én negáltam.
- Mennyetek csak... - Zek megállt és hosszú percekig éreztem a gerincoszlopomon a két fúródó szempárt.
- Jól van, de ne maradj le nagyon.


A falak mintha meséltek volna, az a régi pompa és csillogás, ami egykor e falak között virágzott már a múlté. Itt nőtt fel Livym, 17 évig e falak között. Aztán az én kavarásomnak hála elhagyta a családját, és vadásznak állt.

Mikor megismert közelről, akkor még a farkasokat tartotta a legaljasabb lényeknek, amik léteznek, de idővel sikerült rádöbbentenem néhány dologra, hogy nem minden faj egy színű, mert vannak árnyalatok, és hogy a gonoszságnak és a kegyetlenségnek nincsenek határai. Megtanítottam rengeteg mindenre annak érdekében, hogy ha nem lennék, akkor ő maga is elboldoguljon.

Tanításaim nem voltak hiába. Nagyszerűen megállt ő a két lábán is, bár eleinte még így is fogni akartam a kezét, de rájöttem, nem lehet. Rengeteget segítetem neki, amiben csak tudtam. Felajánlottam neki hogy költözzön hozzám. Így is lett.

Nem kellet sok idő és teljesen elcsavarta a fejemet. Mindenre rá tudott venni, amire csak akart. Én pedig hagytam magam. De egyes dolgokban nem. Két évvel később már babát várt. Mindennél jobban vigyáztam rájuk. De Zigreal közbe szólt. Megtudta, hogy gyereket vár. És mindennél jobban megijedt, hogy lekerül a hatalomról, hogy ha a gyermek megszületik. Meg támadtak minket és meg ölték, a gyerek is meg halt és ő is. Négy hónapos volt. Itt történt. Zigreal Livy testvére volt. Mindenképpen hatalmon akart maradni. Félt, hogy ha megszületik a gyerek, akkor hatalmasabb erővel fog bírni, mint ő. Ezért inkább megölte a húgát is és a gyereket is.

Sajnos csak úgy, mint Livynek neki is megvan az a képessége, hogy újjászületik, és ennek hála nagyon nehéz végleg eltüntetni a föld színéről.

Miután meghaltak teljesen magamba zárkóztam, elmentem és lemészároltam a falut, szenvedést és jaj sikolyokat akartam hallani. Nem bírtam feldolgozni a történteket, hogy mindketten meghaltak. Majd hogy nem eltelt 50év és újból felbukkant. A lelke visszatér és újjászületettet. Egy új világ nyílt meg bennem.

Most már a 20. századot írtuk és nem a 18.-adikat. Az arca a haja a szemei, ugyan olyanok voltak, mint régen és a többi esemény az mostanáig történt.

Az emlékeken merengve a termet pásztáztam végig, a sok szép emlék bölcsőjét. De ebből elég, sok volt most már a nosztalgia. Elindultam a többiek felé. Kíváncsian várom, hogy mit hoz majd a jövő, így hogy Livy vámpír lett...

De annyi biztos, hogy Gábrielel és Zigrealal még csak most fog elkezdődni az igazi harc...


(Nem tudom, kinek örömére, kinek bánatára, de itt az utcsó fejezet, már készül a következő széria, azonban az sokkalta jobb lesz ennél, a fejezetek 5-6-7oldalra fognak kinyúlni, azonban azt a fantasy kategóiába fogom feltölteni, a címe :
Az Éjszaka Démonjai - The Demons of the Night
Jó olvasást majd ehhez a szériához is. Ehhez mivel utcsó volt, kérnék véleményeket=D