Szerelem és barátság

4. fejezet

Ahogy felébredt furcsán érezte magát. Éhes volt és fázott. Ahogy ezekre gondolt, tábortűz és étel termett körülötte. Az idős nő szavai jutottak eszébe, hogy bármi megtörténhet az álomban. Igaza volt. Evett, utána eszmélt rá, hogy egy tisztáson van. Nem itt van a helye. Neki a férjéhez kell mennie, el kell mondania az igazat. Mindenképpen. Teljesítenie kell az első próbát. Amint ez végigfutott az agyán, egy hírtelenszerű robbanást hallott. Egy törpe jelent meg előtte. Hosszú, szürke szakálla, és haja volt, fején érdekes sapkát viselt. Szemei gonoszan néztek Eufrozinára, és kaján vigyor ült az arcán. Könyörtelen hangon megszólalt:
- Nehogy azt hidd! Nem lesz itt teljesítve semmilyen próba sem!
- Te honnan tudsz erről? Válaszolj!
- Ne foglalkozz azzal kislány! A lényeg, hogy nem fogod teljesíteni a próbákat, mert én megakadályozlak!
- Szerintem nem! Hagyj engem békén!
A lány el akart szaladni, de nem tudott. Mintha bálvánnyá váltak volna a lábai. Nem erőlködött tovább, mert félt a következményektől.
- Miért teszed ezt velem?
- Hát nem is tudom. Talán, mert élvezem, ha szenvedést okozhatok másoknak. Olyanoknak, akik nekem is szenvedést okoztak!
- De hát én nem okoztam neked szenvedést!
- De igen! Még régen! Emlékezz csak vissza! Nem ismersz meg! Gondolhattam volna!!
- Még sosem láttalak! Honnan tudnám, hogy ki vagy? Eressz el, kérlek!
- Nem! Most megakadályozom, hogy megtedd a próbáidat, és akkor elbuksz!
- Miért akarod ezt? Hiszen én szerelemből cselekszem, szeretek egy férfit, ő érte teszem, meg kell mentenem őt! Kérlek, engedj el, hadd menjek!
- Valóban szereted őt?
- Igen tiszta szívemből!
- Eleresztelek! De utad nem lesz könnyű, még megpróbállak majd megakadályozni, és akkor már nem fogsz meghatni!
- Ó köszönöm kegyes úr, köszönöm!
- Menj, mielőtt meggondolnám magam!

Eufrozina szaladt, ahogyan csak bírt. A törpe pedig átváltozott egy emberalakká. Sudár, fess és sármos férfivá. Csak nézett a nő után. Némi megvetéssel, szánalommal és undorral vegyítve. Gyűlölte őt minden porcikájával, és szerette őt a szerelem legnagyobb tűzével. Választania kellett a két érzés közül. A gyűlöletet választotta. Fabatkát sem ért az élete miután így elbánt vele a szeretett nő. Úgy érezte, senki sem szereti. A felesége csak az apja késztetésére volt vele, de soha nem szerette. A lánya volt minden reménysége. De ő is utálta. Amilyen kicsi volt, olyan ellenszenves. Az anyja kényeztette el. Mindent megadott neki, amit a kislány csak akart, és minduntalan az apja ellen uszította. Sikerrel. Ez volt az ő nyomorúságos élete, amit mindenki oly szépnek hitt. Erre most még idejön Eufrozina is és bevallja neki mindazt, amit oly szívesen hallott volna évekkel ezelőtt. Most már késő. Nem fog játszani vele. Ha véghezviszi a próbákat, akkor sem lesznek együtt. Senkit nem engedett közel magához évek óta. Ezután sem fog megváltozni ez. Mióta rájött, hogy akit a barátainak hisz, ostobának és elviselhetetlennek tartják, visszahúzódó és tartózkodó lett. Akkor összedőlt benne egy világ. Akkoriban a „barátai” voltak az egyetlen kiút, ebből a szörnyű helyzetből. Minden hétvégén eljárt a kis városka sörözőjébe. Ott megismerkedett rengeteg emberrel. Mindenkit megkedvelt. Úgy gondolta és érezte, hogy ezt viszonozzák.

Aztán később, mikor már egyre többet járt arra a helyre semmibe vették. Próbált mindenkivel beszélgetni, de nem mutattak érdeklődést bármiről beszélt is. Ha szólt valakihez úgy tettek mintha nem hallanák, vagy valóban meg sem hallották. Voltak olyan emberek, akik végighallgatták siralmait, nevetséges beszédeit. Végül aztán már ők sem foglalkoztak vele. Eljutott arra a szintre, hogy már egyedül ült egy asztalnál, vagy ha voltak körülötte semmibe vették. Fájt neki nagyon, ezért úgy döntött, hogy többet nem megy oda. Inkább otthon a családjától viseli el a megaláztatást. Mástól többé nem. Egyedül jobb lesz neki, biztos volt ebben.