Szerelem és barátság

5. fejezet

Eufrozina hazafele tartott. Félt a találkozástól. A férje úgy tudja, hogy egy zarándokúton van. Rettegett, vajon mit fog szólni a férfi, ha megmondja neki, hogy ennyi volt. Eddig is eleget kínozta, ezek után vajon mi lesz. Lehet, hogy még rosszabb helyzetbe kerül. De mindenesetre szörnyen nehéz feladat lesz. Az biztos. Meg kell tennie Anton miatt. Most, hogy már felvállalta az érzelmeit iránta, nem adhatja fel. Nem szabad pont most meghátrálnia. Küzdenie kell. Eszébe jutott, hogy milyen szörnyű volt az eddigi élete férje mellett. Már a házasságuk utáni első napon kezdődött. Soha nem hagyta egyedül Eufrozinát, ha véletlenül mégis, akkor is bezárta őt egy szobába. Minden nap így tellett. Egyre többet szenvedett. Egyre jobban fájt neki az, hogy ezzel a férfival kell leélnie az életét. Egyre jobban gyötörték az érzelmei, amik egy más valaki után vágyakozott. Férje jól tudta ezt, pont ezért tette vele a rengetek szörnyűséget.

Végiggondolta az egész életét, miközben hirtelen arra eszmélt, hogy közeledik a város felé. Felgyorsult a légzése, a szíve egyre hevesebben vert a félelemtől. Megérkeztek. Itt a vég. Elindult a poros úton hazafelé, és azon tűnődött, vajon mit fog mondani neki. Hiszen ezt nem olyan egyszerű dolog elmondani. Már messziről látta a vörös cserepes tetőt, az óriási udvart, benne a csaholó kutyát. Belépett az ajtón és szembetalálta magát Imrével. A férfi borotválatlan és csapzott volt. Áporodott alkoholszagtól bűzlött. Rosszabbul nézett ki, mint valaha. A lány elkezdett gondolkozni azon, hogy vajon miért ment hozzá. Undoron kívül már más érzést nem keltett benne.
- Mi van drágám? Már meg is jöttél a zarándok útról? – kérdezte a férfi gúnyosan.
- Igen.
- Vagy talán nem is zarándokúton voltál? Jót röhögtetek rajtam azzal a pappal mi? –üvöltötte.
Te meg ezt ho… honnan tudod?
- Az ne érdekeljen! Inkább azt magyarázd el, hogy hol voltál? Hetek óta elmentél, azt mondván, hogy egy zarándokútra mész, hogy megbánd a bűneid! Milyen álszent is vagy!! Egy hazug, csaló szajha vagy! Bíztam benned, szerettelek, mindent megadtam neked, ami tőlem telett!
- Hát nem sok tellett tőled – súgta halkan a lány.
- Hogy mondod? Az összes pénzem rád költöttem! Mindent érted tettem, úgy bántam veled, ahogy nem bánik senki a feleségével!
- Igazán? És ez melyik része volt? Az hogy senki nem megy haza hulla részegen és veri félholtra a feleségét? Vagy az hogy senki nem veszi el a felesége nehezen összekuporgatott pénzét, hogy aztán azt eligya? Vagy utcalányokra költse? Na melyik? Hadd halljam!
- Hogy merészeled ezt? Te..te kígyó!
- Gyűlöllek, mindig is gyűlöltelek! Igazad volt, nem zarándokútra mentem, hanem azért hogy a szerelmemet megkeressem! És megtaláltam!
- Akkor minek jöttél haza?! Te szégyentelen!
- Azért hogy ezt elmondjam neked! Illetve, hogy közöljem, hogy elválok és többet az életbe nem akarlak látni téged!! Nálad undorítóbb embert nem láttam még! Nézz magadba. Bűzlesz most is az alkoholtól, mocskos vagy, és fetrengsz a bűn mocsarában! Elegem van belőled!

Imre csak tétován nézett bárgyú szemeivel. Nem tudta mit mondjon erre. Kezdte úgy gondolni, hogy talán igaza van Eufrozinának és ő tényleg rossz férj volt.

- Ennyire rossz férjed voltam? Semmi jó nem volt bennem? Mit vártál tőlem?
- Semmi. Senkitől nem kaptam még ennyi fájdalmat, mint tőled. Míg mást a férje egy csokor virággal lepett meg, én verést kaptam tőled. Akkor még szeretettelek, valóban szerettelek. De ahogy az idő múlt nem tudtalak többé. Sajnálom. Olyannyira bíztam benne, hogy talán majd megváltozol, hogy még egy szál virágnak is örültem volna tőled. De nem. Most már vége. Nem szenvedek többé miattad. Van valaki, aki mindent megtesz értem. Aki figyelmes, és szeret. Én pedig szintén szeretem őt. Sajnálom, tényleg sajnálom.
- Én is sajnálom. Már most sajnálom azt, ami történni fog. De nincs más választásom. Kérlek, bocsáss meg nekem.
- Miért? Mit akarsz tenni?
- Semmit. Csak úgy a régi dolgokért bocsáss meg.
- Már rég megtettem. Harag nincs bennem, csak keserűség.
- Köszönöm. Kérlek, gyere velem, hadd adjak neked most az életben először egy ajándékot. Nem nagy dolog, de remélem, hogy neked tetszeni fog.
- Erre nincs szükség.
- Kérlek.

Imre elindult a pince felé. A lány követte. Amint leértek a férfi egy üveg italt fogott a kezébe, végigmérte a lányt, és óriási erővel pofonvágta. A lány összeesett és a hideg kőpadlóra zuhant. A férfi leült vele szemben és elkezdte lassan inni az italát.
- Igazán sajnálom, de nem engedhetlek el. Most még nem.

Mikor magához tért a lány, szörnyen sajgott a feje. A kezei meg voltak kötözve, minden porcikájában fájdalmat érzett. Ráeszmélt, innen nincs kiút, a férfi rabul ejtette. Szóval ezért kért bocsánatot. Egyáltalán nem bánta meg, amit tett vele az évek során. Most még jobban gyűlölte, mint eddig bármikor. Abba kell hagynia, nem töprenghet ezen tovább. Ki kell találnia, hogy szökhet meg innen. Amint megtette, mehet is a következő próbára. Körbenézett. Semmi nem változott itt. Volt egy ablak, amin nem lehetett kilátni a portól. Pókháló szőtte be az egész termet. Erős alkohol és füst szag csapta meg az orrát. Az ablakon ki tudna mászni, de meg van kötözve a keze. Mit tehetne? Reménytelen. Arcán forró könnycseppek zúdultak végig. Itt a vég. .. Hirtelen eszébe jutott egy mondat, amit az öreg hölgy mondott neki:
- Az álom, nem igazi. Az álomban minden megtörténhet, és meg is történik. Te irányítod az álmodat.

Igaza volt. Akkor azt mondta, hogy majd a megfelelő időben meg fogja érteni. Itt a megfelelő idő. Megtehet bármit, hiszen egy álomban van. Tehát akkor, igazából nincs is fogságban. Nincsenek a kezein kötelek. Ahogy kimondta ezt a kötelek eltűntek, mintha köddé váltak volna. Most már a boldogság könnyeit érezte arcán végigcsordulni. Talán mégis van még remény. Egy apró kis fénysugár. Léptek zaját hallotta. Körülnézett, és a sarokban észrevett egy korhadt, de erős fadarabot. Azonnal kézbe vette, és elbújt az ajtó mögé. Kinyílt az ajtó, az árnyékban egy görnyedt alakot látott meg. Eufrozina nem várt tovább, nem várta meg mit tesz Imre, ha ráeszmél, hogy ő nincs ott. Előugrott rejtekéből, és minden erejéből fejbe vágta. A férfi ájultan feküdt a földön. Végigmérve az asszony rájött, milyen szánalmas is az élete. Harcol egy talán lehetetlen szerelemért, felad mindent egy esetleges viszonzatlan kalandért. De nem tehet mást. Még ha Anton nem is szereti őt viszont, ha nem is élhet ezek után vele, ő akkor is elhagyja ezt az alakot.