Történetek

- Hahó! Minden rendben oda bent?! - Dana éles hangja hallatán végigfutott a hátamon a hideg.. Aztán lepillantottam. Az ágy lepedője vörös nedűben ázott, csakúgy, mint a két rajta fekvő áldozat.. S végül az önmagát áldozattá tévő Dolly és melléjük feküdt, fehér bőrén csupán két vágás húzódott, de azokból úgy szaladt kifelé a vér, mintha sietős dolga lett volna odakint.
- Dolly... - könnyes lett a szemem, de nem sajnáltam. Tudtam, neki így lesz a legjobb. Az a mocsadék Jim meg megérdemli.....

Egy nagy ház. Sötét van kívül, belül. Hideg, dermesztő, nyomasztó sötét, szinte érezni, ahogy reszketnek, rettegnek tőle a falak. Ha lábuk volna, messzire szaladnának, a tető cserepei pedig szárnyra kelnének, és elrepülnének, messze innen, el a fojtogató, vérszomjasan vicsorgó Fagytól. Felettese, a Sötét, most hosszú ujjait kinyújtva belöki az ajtókat, s benyúlva rajta, kiszív minden életet, bekúszik a téglák közé, áthatja az épület egészét. Rettegés, félelem jár át mindent, reménytelenség...

Tizenöt évesen a lázadásom első hulláma az volt, hogy fogtam magam, és nem mentem többé iskolába. Még a negyedévi vizsgáimra sem toltam be a pofám. A következő lépés az volt, hogy csináltattam egy piercinget a szemöldökömbe, amiről nem tudott senki...

Még közelebb lépett, és szinte megéreztem a köztünk lévő kis szikrákat. Még egy-máshoz sem értünk, de így is éreztem a testéből áradó hőt. Már nem volt bennem semmilyen kétely, elhallgatott a fejemben az erkölcscsősz. Egyszerűen csak meg akartam érinteni, végig akartam simítani tökéletes mellkasán. Nem láttam be, miért kéne visszafognom magam, ezért kezemet lassan a mellkasára tettem, majd lassan, nagyon lassan végigsimítottam rajta...

Az Úr 2008. esztendejében történt. Minden oldalról megtalált a baj. A szegény embert az ág is húzza mondás rám teljesen igaz volt. Kereskedelmi szektorban dolgoztam, és mint minden céget, minket is érintett a válság. Nagy volt a fluktuáció, és tudtam, hamarosan rám is sor kerül. A tizedik és a tizenegyedik hónapban nem hoztam a minimumot, így elég erősen célozva volt, hogy az új évvel távoznom kellene. A közvetlen munkatársaimat egyesével elbocsátották. Egyedül maradtam, és mivel az nem...

Tátott szájjal álltunk, Meriel meg én. Először éreztem azt, hogy mindkettőnk ereiben egyazon vér csordogál, s ez volt az első alkalom, hogy elhittem – ugyanazt a levegőt szívjuk mi ketten. A sikolyai elhaltak lassan, a becsapott, alsó konyhaszekrény ajtajának visszhangjával együtt. Mi van ott, Meriel? Mondd, mi ez a holtra vált arc...? Gyerünk… nyisd ki...

Dobhártyám szinte érzékelhetetlen remegése indította el a végtelen kis reszketések áradatát, fejem búbjától a lábam ujjának legapróbb szegletéig. Rémes hangzavar zúzta szilánkjaira az álmomat, s ez éktelen haragra gerjesztett. Kedvem lett volna ujjaimat szorosan a kis rohadékok nyakára fonni, oly erőt kifejtve, hogy lélegzetüket tüdejükbe fojtsam. Örökre...

Nyár volt. A Nap és a Hold szinte egymást kergetve szaladtak az égen, hogy minél többet lehessenek a hegyek közt, a patak völgyében, a szépséges leány háza felett. A Nap a leány gyönyörű alakjával ébredt, és este ezzel az álomképpel tért nyugovóra. A Hold felhőtlen éjszakákon szinte nappali fénnyel világította be udvarát és a házat. Időnként a leány ki is jött a nagy fényességre, és hálás mosollyal tekintett fel az égi vándorra...

Egyszer régen, amikor még a nappalok és az éjszakák a Földön mindenütt egyforma hosszúak voltak, a Nap és a Hold mindig pont ugyanúgy ragyogott az égen. A Nap reggelenként elindult a távoli hegyek mögül égi útjára, hogy délben a legmagasabb pontjáról nézhessen körbe a Földön...

Nem értette, mért nem bassza meg inkább, vagy szopatja le magát, neki kisebb erőfeszítésbe telne, a tagnak meg hát mégiscsak jobb lenne, hiszen Orsi, tudta magáról, elég ügyes lány mindezekben, nem szoktak panaszkodni rá. Mégis, a fickó csak ritkán gerjedt be annyira, hogy egyáltalán a bugyiját levetesse vele, akkor is leginkább csak az ujjaival sóhajtozott bele a lányba. Orsi már egész beleszokott a lakótelepi kurva szerepébe, és a lakótelep is megszokta, hogy ő a sarkon áll, időnként...