Történetek

A harang megkondult. Hangja gyászos volt. Egy lélek magányát hirdette. A világ egy percre megállt. A sötét éjszakába beleköltözött a magány. Az emberek tanácstalanul kémlelték az eget. Hulló csillagát keresték, de hiába. Az ő mennybemenetele nem vonta maga után a csillagok búsulását. Csak az emberek kíváncsiságát. A fény felé tartva visszatekintett a földre. A táj egyre messzebb került tőle, s olyan érzés fogta el, mintha nem is ismerné, azt a dombot, ahol sokat járt kora hajnalokon, vagy...

Belebokszoltam a sziklafalba, ismét teljesen elvesztettem az eszemet, el sem ért az agyamig, ahogy sorozatot döngölök a sziklafalba, aztán egyszer csak összeroskadtam a fájdalom könyörtelenül belenyilallott a kézfejembe, még a vészjósló reccsenést is hallani véltem, eltörtem a kézfejemet. A kín megnedvesítette a szemem sarkát, az idegek teljesen megbolondultak a kézfejemben, a fájdalom végig lüktetett az ereimben...

Fiatal volt még az idő Torm Deal, a tornyok- és a hősök országa felett, mikoron négy nagy uralkodó kormányozta a vidéket. Egymás testvérei és barátai voltak, békesség honolt tartományaik felett. Úgy tűnt, a harmónia megingathatatlan. A két király, Phaldron és Lucio azonban végzetes titkot hordozott magában, s erről senki sem tudhatott...

- Kérem, hagyják abba. - kérte szinte suttogva lesütött szemekkel Trini. - Még csak most vagyok itt. 20 évesen az első VB-men, de büszkén, és mindent meg fogok tenni.
- Ez a beszéd. Ez így helyes. - szólt Evan. - Na de a többiek sem kis piskóták. Tulajdonképpen az itt ülő kis csapatra mondhatom, hogy Amerika legjobbjai közé tartoznak...

- Abaszisz messze van jó uram, és a veszélyt nem kéne keresnie minden áron! – Abdul felvette a ritmust, gondolván, nehogy már azt higgye, hogy Abasziszban nincsenek jó vitapartnerek. Abaszisz büszke nép, ne vágjanak szavába, főleg ne egy elf...

Evan figyelte őket továbbra is, de közben Trinire gondolt. Nem tudta mit tegyen, hogyan óvja meg. Abban biztos volt, hogy nem fog szólni se Stanleyről, se Olivierről neki, mert elvonná a figyelmét a VB-ről, és lehet, hogy félne. Elég rég óta ismerte a lányt, és tudta Triniről, hogy minden új helyzettől fél, és még sosem volt barátja. Biztos volt benne, hogy kedvenc tanítványa nem tudná hogyan kezelni a helyzetet. Majd idővel. Majd az idő eldönti mi lesz...

Kiérnek a vén hídhoz, amely alatt a rózsaszín folyó halad magával sodorva az édesvízi sellők hulláit arcukon a letörölhetetlen vigyorral. A gyár beleengedhette a mérget, mert megfenyegette a várost, különben továbbáll Kínába. A part szélén öregemberek húzzák ki a testeket és dobják fel őket a lovas kocsira. Aki követi az elejtett lócitromokat a városszéli üzemhez juthat. Itt csinálnak belőlük konzervkaját, majd olcsón eladják Afrikában...

- Nézd, most elárulok neked egy nagy titkot, amiről az órán nem beszélnek, mert csak az anyaggal foglalkoznak.
- S mi az? – kérdezte a lány megilletődve.
- Ha hiszel magadba és bízol, bármit elérhetsz. - Eszti elnevette magát a sokszor halott közhelyen – Tudom, ezt már számtalanszor halottad, elérheted, amit Mazsola vagy a többi tanár gondol ki neked, vagy a többieknek, de amit ti szeretnétek, arról nem regélnek. Igaz? ...

Csütörtökön volt huszonnegyedike, így Sanyinak volt még egy kis ideje. Az ajándékokat már hétvégén megvette, legalább ezzel nem kellet bajlódnia. Amikor hazaért meglehetősen fáradt volt, ez okból rögvest álomra hajtotta a fejét. Éjszaka elég kellemetlenül aludt, hiszen azért mégis csak egy tanárát meggyilkolták, ráadásul pont az ő távozása után...

Már megint feküdt az asztalán és sírt. Közben azon gondolkodott, hogy mit csináljon, miért van ez így, és miért bünteti meg őt a sors. Néha egy kis vidámságot csalt a szemébe, hogy egy-egy könnycsepp lecseppent az asztalra. Csak sírt és nem akarta abbahagyni, mintha egy kést fogattak volna a szívében. Amikor visszagondolt arra az átkozott pillanatra, rázkódni, remegni kezdett, és az el-elhaló sírása is újra kezdődött. Hosszú ideig kínozta magát ezzel, majd hirtelen felült, és letörölte...