Remi a rapid játszma vége

Kisütött a nap, az elrejtő köd felszakadozott, de a tigris ott maradt. A járdaszegélyen egyensúlyoz, hosszú elnyújtott mozdulatokkal, figyelve nehogy véletlenül is lelépjen. A mágus tanoncai reszketve bújnak meg a kapualjban, várjuák mikor megy tovább. Hirtelen a semmiből ugronak elő a vadállatbefogók, hogy visszavigyék az idegszanatóriumba és ott békésen gyógyszereket legelészhessen. Olyan gyorsan történt. Dühében sír és karmol de már a háló foglya. A tű belemélyed a húsába és már mohón aludt. A földigérő zöld kabátos tanoncok megkérik a befogókat hadd gyűjtsék be a tigris arcáról a még felnemszáradt könnyeket. Befogók megengedik. A mágust mindenki tiszteli. A jól ismert technikával Bodo a legidősebb becsalogatja az üres fiolába a sírás maradványait. Aztán a befogók a horkoló testet a vállukra veszik és eltűnnek a girbe-gurba utcák útvesztőiben. A tanoncok is folytatják az útjukat, hogy felleljenek újabb könnycseppeket. A mágus majd gyöngyöket készít belőlük és eladja drágán a gazdagoknak.

Kiérnek a vén hídhoz, amely alatt a rózsaszín folyó halad magával sodorva az édesvízi sellők hulláit arcukon a letörölhetetlen vigyorral. A gyár beleengedhette a mérget, mert megfenyegette a várost, különben továbbáll Kínába. A part szélén öregemberek húzzák ki a testeket és dobják fel őket a lovas kocsira. Aki követi az elejtett lócitromokat a városszéli üzemhez juthat. Itt csinálnak belőlük konzervkaját, majd olcsón eladják Afrikában.
A rózsaszín massza parfümillata belengi az egész várost
ihletet adva a szerelmes versek íróinak. A tanoncok nekifeszülnek a korlátnak, nézik az elúszó holtakat és magukba szívják a halál édes illatát. Könnyük lecsöpög az állukról bele a folyóba. Micsoda pazarlás! Hirtelen észbekapnak és mielőtt kifogynának, a fiolába terelgetik az utolsó néhányat. Bodó tanácsára betérnek Az elveszettek kocsmájába és abszintot isznak ájulásig. Álmukban a sellőkről álmodnak, dús kebleikről. Mellettük a nagypapa, kezüket fogja az a jólismert nagypapa kéz és kenyérbelet dobálnak a halfarkú gyönyörű nőknek mint a hattyúknak.

Bodó magányosan ébred reggel, a társak már mind elmentek. A kocsmáros eléteszi a számlát. Bodó bosszút esküszik. Az utolsó aranytallérja is a kocsmáros kérges tenyerébe vándorol. Nehéz a feje, sétálni megy. Az este hideg volt, emberek szoborrá meredve fekszenek, gugolnak vagy állnak. Nem mozdulnak többet. Szemöldökük tiszta zúzmara. -Te is így jársz ha nem viselkedsz-figyelmezteti az anyuka rosszalkodó gyerekét. Mert a rosszak bűnhődnek, a jók boldogok és örökké élnek.

Senkiházi Bodó kitéved a parkba ahol bocók bújnak meg ilyenkor. Közülük kettő épp ping-pongozik. Se ütő, se labda de tisztán hallani a pattogást. Hívják játszani de most nincs kedve. Odébb nők fekszenek nyakig elásva, próbálnak fotoszintetizálni. Egy csermelyre lesz figyelmes, azon kenuznak végig a hangyák. A forrás egy fehérszakállas öregember. Pontosabban jéghideg szürke szemei. A fiolái már mind tele vannak. Két hétig szenvedett mire teletöltötte őket. Most egy pillanat alatt feltölthetné az összeset. Az öregember észreveszi, hogy nézik. Rájön, hogy sír és azonnal elzáródnak a csapok. Olyan mint a prérifarkas a mesében, csak addig tudja a levegőt taposni míg rá nem jön, hogy nincs alatta föld és akkor elkezd zuhanni.
- Sajnálom, hogy elállt. Tudom maga a mágus tanonca... Vigasztalásként itt egy doboz... . Túl sokáig volt nálam... Vegye el kérem...

Bodó eleinte szabódik, végül elfogadja. Az öreg eltűnik a fák rengetegében. A fiú kiváncsian kinyitja a dobozt. Egy remete van benne épp magával sakkozik. Rapid játszma, remi a vége. Szemrehányóan felnéz:
- Kérem hagyjon magamra, muszáj azon meditálnom hogyan remizhettem önmagammal.
A mágus nagyon fog örülni neki.