Történetek

A szülei aranyvérűek – voltak. Ahogy én is. Durván 500 éves tiszta vérű, és büszke felmenőim vannak. De ugye, mint minden családban van fekete bárány. Hát ebben a családban én vagyok… Nem érdekel a rang, a mágia, a név, és a vér...

Azt hiszem, telihold lehet. Figyelek. És felfigyelek. Megpillantok két alakot a torony tetejében egy fiú és lány. Mint két galamb kik felszálltak a torony koronája alá. Turbékolnak? Egy pár, látom színjátékukat: A fiú átöleli a lányt és súg neki valamit, mire a lány kiszabadítja magát a fiú karajaiból és átmegy a torony túlsó oldalára...

- A válasz után, miszerint a Galaxisfelügyelő Szervezet célja, hogy féken tartsa az intelligens civilizációk terjeszkedését az űrben, és hogy a földlakók ezt megszegték, s ugye ezért kell visszavonni az emigránsokat a más bolygókról, az üzenetek szövegét felterjesztették az akkori világhatalom, a Dél-Kanadai Egyesült Államok elnökének...

- Nem! - suttogta, csak úgy magának. - El kell jönnie!
De maga sem hitte már igazán. A felismeréstől vigasztalhatatlanul zokogni kezdett. Könnye összemosódott a hirtelen megeredő esővel. Jéghideg cseppek gördültek az arcán, ő pedig hagyta. A hold már magasan járt, a partot rég elhagyták az andalgó párok is, csak ő volt kint egyedül. Siratta a magányát, könnyezte hűtlen szerelmesét, sírt az elveszett percekért, azért, mert tudta - többé már semmi sem lesz ugyanolyan...

Elég fessnek látta magát a dereka köré és a fejére tekert törülközőkkel, hosszú, fehér fürdőköpenyében, noha tudta, hogy ez önámítás: a ruha előnyösebbnek mutatta alakját, mint amilyen valójában. Évek óta többé-kevésbé egy kis súlyfelesleggel rendelkezett, amit néha igencsak röstellt, de annyira még nem zavarta tartósan, hogy megpróbáljon megszabadulni tőle...

Az elfek csapata sem tétovázott, fegyverüket védekezőn maguk elé emelve rohantak az ellenfélre. Zein íját megfeszítvén távolról lőtte a goblinokat. A nyílvesszői egy idő után nem találtak célba... a gonosz elfnő irányítgatta őket Zein társait leöldösvén, aki kardját előrántván rohant a többiek segítségére. Bledth a bájos, de kegyetlen elf-boszorkányt szemelte ki áldozatul...

A fiú sokáig nem vette észre az üzenetet, de amikor meglátta, hogy írás rejlik a lámpás talpán, akkor szorgosan nekiállt és elkezdte csiszolgatni, hogy fény derüljön a berozsdázott betűkre. Soká tartott, amíg az utolsó betű is levette rozsdaköpenyét és a lámpás üzenete olvashatóvá vált a szemnek...

Most viszont élvezte a pénz adta előnyöket, persze csak módjával. Nem felejtette honnan jött. A szegénység úgy ölelte körül, mint mást a parfüm, csak ez lemoshatatlannak bizonyult. Bár minden nyáron keményen dolgozott - hol pincérnőként, hol eladóként, esetleg virágüzletben - tulajdonképpen akárhol - mégis bántották őt. A gyerekek kegyetlenül őszinték tudnak lenni, és miért pont most ne lettek volna azok? ...

Jack szülei és azok szülei is, egészen a gyökerekig visszamenően mind ügyvédek voltak. Mr. és Mrs. "Karótnyelt" - magában csak így nevezte őket - majdnem szívrohamot kaptak, amikor egyetlen, pici fiúk bejelentette, hogy feleségül veszi. De persze ezt nem mutatták a "nagyközönségnek". Karen még pár könnycseppet is kipréselt magából a színjáték kedvéért, bár az is megeshet, hogy igaziak voltak, csak nem az örömé, hanem a rémületé...

Hirtelen hatalmas morajlás hallatszott, mennydörgéshez hasonló zaj, és az égbolt egy része szó szerint megrepedt. Fekete sáv jelent meg rajta. Dávid most már olyannyira rettegett, hogy ő is a tömeggel tartott, akik rendületlenül futottak tovább az eseményektől függetlenül...