Egy régi történet - 3. rész

- Jeremy, megkaptuk már a válaszüzenetet? – kérdezte Bob, az igazgató.
- Igen, azonnal dekódolja a gép.
Bob gondolkodott. Összehúzta a szemöldökét, és az állát kapargatta.
- Nem tetszik ez nekem. Mi van, ha igazat mondanak? – kérdezte költőien, de azért Jeremy válaszolt rá:
- Hát… nem én vagyok a Dél-Kanadai Egyesült Államok elnöke, de én a helyében követném az utasításait. Már ha igaz ez az egész. Persze miért is lenne átverés?
- Nem tudom, talán szórakozni akarnak velünk. Igazából van valami biztosíték arra, hogy ezek tényleg azok, akiknek mondják magukat? – kérdezte az igazgató.
- Hm. Igazából nincs.
- Jeremy, maga nem furcsállja, meg sem lepődik, hogy ezek földönkívüliek? Én már tegnap óta ezen elmélkedem, hogy… szóval… egyszerűen nem lepődtem meg. Nem keltett akkora megdöbbenést bennem, hogy „jé, léteznek ufók!”.
- 3, vagy 4000 évvel ezelőtt talán sokkal megdöbbentőbb lett volna a hír. De egyébként szerintem nincs ebben semmi meglepő. Mármint, hogy léteznek. Hisz az Univerzum olyan hatalmas, hogy szinte azt tartom elképzelhetetlennek, hogy rajtunk, embereken kívül ne létezzen más értelmes, vagy legalábbis kifejlett élő szervezet.
- Igen, végül is így belegondolva…

A számítógép jelzett, hogy az üzenet készen áll a meghallgatásra.
- Hogyhogy nincs itt most senki kettőnkön kívül? – kérdezte Jeremy.
- Mindenki az új leletet vizsgálja. A tegnapi holdkőzetszállítmányban gyémántra bukkantak, most mindenki azt vizslatja, nekem viszont az a dolgom, hogy idegenekkel kommunikáljak.
Jeremy elmosolyodott.
- Indíthatom?
- Persze. – válaszolt Bob.
- „Önök nem tudják, mi az a Galaxisfelügyelő Szervezet? Hisz minden olyan bolygóra, ahol van értelmes élet, eljuttattuk a képviselőinket, akik beszámoltak mindenről. Ez úgy 356 éve történt, ami a maguk bolygóján 4593 évnek számít. Már az óta tudniuk kéne a létezésünkről és szervezetünk céljáról.”
Az üzenet véget ért. Most mind a két férfi gondolkodásba merült. Hosszú, csendes gondolkodásba. Talán percek is elteltek, mire Bob megszólalt.
- Jeremy, maga szerint erről miért nem tudunk?
- Talán volt valami, ami miatt nem tudtak velünk kapcsolatba lépni? Megnézem mi volt 4593 évvel ezelőtt.
- Na, ilyen jó a memóriája? – kérdezte csodálkozva az igazgató.
- Mármint?
- Hát hogy első hallásra megjegyezte az évszámot.
- Ja, igen, mindig is könnyen megjegyeztem a dolgokat. – válaszolt nevetve Jeremy – Miért, maga máris elfelejtette?
- Áh, én valami 4800-ra emlékeztem hirtelen, de úgy látszik az én memóriám nem olyan jó, mint a magáé. – mosolygott Bob – Persze úgy látom a fejben számolás nem megy.
- Csak lusta vagyok most kivonogatni 6534-ből 4593-at, a számológépet sem hiába találták ki. Egyébként 1941-et írtak. Mi volt akkor? – vonta fel a szemöldökét a férfi.
- Hm… ez jó kérdés. Mindig is utáltam a törit. Nem hiába jelentkeztem fizika szakra az egyetemen.
- Nem valamelyik világháború? Már én sem tudom, legalább 20 éve tanultam ilyesmit.
- De tényleg, most hogy így mondja, valóban valamelyik világháború volt, csak tudnám melyik. Első? Második? Harmadik?
- Azt hiszem az első, a második világháború mintha az 1960-as években lett volna… vagy… várjunk csak.
- Röhejes, hogy egy fránya évszám miatt nem tudunk válaszolni egy több ezer fényévről jött üzenetre. – nevetett fel Bob.
- Hát az. Felhívom Bryant, ő nagy „történelmes”.

Jeremy maga elé vette a telefont, majd megnyomta a Bryan számához tartozó gombot. Hármat kicsöngött, majd a férfi felvette, és a képernyőn meg is jelent a képe.
- Igen? Mit akarsz? – kérdezte.
- Figyelj csak, nem tudod, mi volt 1941-ben? – tette fel a kérdést Jeremy.
- Hogyhogy mi?
- Hát hogy valami nagy esemény, mi itt az igazgatóval arra tippeltünk, hogy valamelyik világháború.
- Ja! Így már értem. A második világháború. Basszus, ezt nem tudjátok? 1939-1945-ig tartott.
- Kit érdekel? Már 4500 éve volt, abszolút nem vagyok érintett.
- Én sem, de azért, tudod… általános műveltség.
- Ez nem általános műveltség, ez fanatizmus a töri után. – mosolygott Jeremy – Na jó, egyébként köszi. Hé, te nem a laborban vagy? Bob szerint mindenki a gyémántleletet vizsgálja.
- Most jöttem ki onnan, nem valami érdekes.
Ekkor Bob közbeszólt:
- Oké, most már elég lesz, mindhármunknak van épp elég dolga, úgyhogy most letesszük. Viszlát Bryan!
- Hehe, viszlát Bob! – nevetett Bryan, majd letette a telefont.
- Na, akkor nem találtuk el, hogy az első. – mosolygott az igazgató.
- Hát nem. Talán azt is meg kellett volna kérdeznem, hogy az mikor volt?
- Isten ments! – válaszolt Bob.

******

- Szóval kiderült, hogy a Galaxisfelügyelő Szervezet képviselői, vagyis inkább követei pont háborús időszakban jöttek, és valamiért, ezt én sem tudom miért, de ebből kifolyólag nem tudtak kapcsolatba lépni velünk. Pedig itt voltak a bolygón. – mesélte az apuka.
- Fú, és itt jártak közöttünk? Vagyis a régi emberek között? – kérdezte izgatottan Peter.
- Igen.
- És nem lehet, hogy azért nem szóltak nekik akkor, mert féltek, hogy őket is lelövik?
- De, végül is lehet. Szerintem talán meg is ölték őket, talán épp egy csata kellős közepén kötöttek ki, de ez valószínű sosem fog már kiderülni. A lényeg, hogy a földiek 5713 éve nem kaptak tájékoztatást arról, amiről kellett volna.
- És utána?
- A válasz után, miszerint a Galaxisfelügyelő Szervezet célja, hogy féken tartsa az intelligens civilizációk terjeszkedését az űrben, és hogy a földlakók ezt megszegték, s ugye ezért kell visszavonni az emigránsokat a más bolygókról, az üzenetek szövegét felterjesztették az akkori világhatalom, a Dél-Kanadai Egyesült Államok elnökének.

******

- Nem, nem és nem! Nem vagyok hajlandó egy olyan nép elnyomása alatt élni, amely 30 ezer fényévre van innen, és a galaxis kiskirályává nevezte ki magát!
- 40 ezer… - jegyezte meg halkan Bob.
Bob és a Dél-Kanadai Egyesült Államok elnöke az Új Fehér Ház egyik termében voltak kettesben, így beszélték meg az ügyet.
- Nem érdekel, – kiabált mérgesen az elnök – mi nem tudtuk, hogy ez így van: pech! Most már utólag ne parancsolgassanak nekünk! Nem vonjuk vissza a többi bolygó lakosságát sem 5, sem 50, sem 100, sem 1000 éven belül!
- De uram, értse meg, hogy olyan technikai fejlettségi szinten állnak, amivel bármikor elpusztíthatnak bennünket, ha nem engedelmeskedünk. Ez nem elnyomás, ők azt akarják megakadályozni, hogy mi nyomjunk el esetlegesen más népeket azzal, hogy terjeszkedünk. – mondta a NÉFK igazgatója.
- Mégis mire alapozza ezt a hatalmas technikai fejlettséget? – kérdezte az elnök.
- Az üzeneteiket teleportálás útján juttatták el hozzánk, ráadásul hihetetlen bonyolultan kódolták az ellen, hogy mások ne tudják elolvasni, illetve megváltoztatni.
- És maga szerint ez rögtön azt jelenti, hogy bármikor jogukban áll szétlőni az emberiséget?
- Nem, de azért bizonyos betekintést nyerhetünk abba, hogy mire számítsunk, ha esetleg megtagadjuk a kérésüket.
- Kérésüket? Hisz ez parancs a részükről! És egyébként is, maga szerint hova a fenébe menjen az a 70 milliárd ember a Vénuszról, a Marsról meg a Jupiterről, meg onnan, ahol élnek?! Mert hogy a Földön nem férnének el, az is biztos!
- … erre még nem gondoltunk, uram… - hajtotta le a fejét Bob.
- Végeztem! Ezzel elismerte a saját vereségét.

******

- És az elnöknek igaza is volt. Valóban 70 milliárd ember élt akkor a Naprendszerben, és ők tényleg nem fértek volna el csak a Földön. A NÉFK és az igazgató most mattot kapott.
- 70 milliárdan?! De hisz az nagyon sok! Ma csak… hát… 5 milliárd ember él itt!
- Pontosabban 6. De hát épp ezért kellett elköltözni más bolygókra. A Föld túlnépesedett. Már nem volt hely sehol. Minden lehetséges helyen éltek emberek, de még mennyien! Az újragyarmatosított Afrikát is ellepték a fehér emberek és a civilizáció, hisz láthatod, most is tele van a kontinens hatalmas felhőkarcolókkal és metropoliszokkal.
- Miért, régen nem így volt? – kérdezte Peter.
- Nem, dehogy. Négy-, ötezer éve csak egy kietlen táj volt. Úgy értem, sivatagok, dzsungelek. Ettől függetlenül persze ott is éltek jó sokan, csak nem olyan körülmények között, mint most. Úgy éltek ott, mint az ősemberek. Hisz azok is voltak, a terület „ősemberei”, a bennszülöttei.
- De jó, ez tök érdekes. És mi lett az ufókkal? Mit mondtak nekik ezután a NÉFK-nél?
- Elmondták, hogy túl sok ember él a csillagrendszerünkben, ezért képtelenek végrehajtani, amit mondtak. Erre azt válaszolták, hogy már máshol is megoldották a problémát, úgy értem más bolygókon, csillagrendszereken, így hát mi is oldjuk meg.
- És megoldottuk?
- Nem. A helyzet változatlan maradt. Letelt az 5 év, és az emberek nem tettek semmit. Még csak nyilvánosságra sem került az egész ügy, az elnök betiltotta a terjesztését. Akkoriban szinte az egész világ a Dél-Kanadai Egyesült Államoktól függött, szóval amit az ő elnökük mondott, az mindenkire vonatkozott. És akkor jöttek a Galaxisfelügyelő Szervezet első katonai támadást emlegető üzenetei. Kaptunk még 2 évet, hogy elhúzzunk a többi bolygóról, de hiába. Ők meg nem értették meg, hogy nem tudunk mit kezdeni azzal a többször tízmilliárd emberrel. Miután a maradék 2 év is letelt, elérkezett az emberiség legnagyobb háborúja: az első galaxisháború. 6541-ben kezdődött el, és ami a károkat illeti… na ezt majd holnap.
- De hé, és nem is mondasz semmit a csatákról?
- Dehogynem. Azt nem érdemes kihagyni. – mosolyodott el az apa.

Folytatása következik