Történetek

A világ minden tájáról idesereglett emberek kis csoportokra válva ültek asztalaiknál, és egyszerre legalább tíz különböző nyelven folytatták eszmecseréjüket. Szinte a bejárat mellett az egyik asztalnál néhány lelkes indiai fiatalember ecsetelt valamit nagy hévvel, az egyik sarokban mintha orosz szót hallottam volna, de az is lehet, hogy ukrán vagy valami más szláv nyelv szófoszlányai ütötték meg a fülem. A legérdekesebb mégis az a belsősarokban lévő asztal volt, ahonnan jellegzetes német...

Szemem lehunytam, csak pár pillanatra, s mikor kinyitottam, tömérdeknyi hattyú táncolt a vízen. Ekkor a hattyú újra fényalakká változott, s kézen fogott. Ekkor minden újra fényes lett, a szürkeség és a feketeség eltűnt. Újra béke honolt a tájon. Átléptem a vízesésen, s beléptem egy… egy meseországba. Amit láttam… leírhatatlan. Csodás volt, egy… egy álom. De csak pár pillanat volt az egész. A fényalak eltűnt, s mesevilágom összeomolni látszott...

Raven egyébként hozzászokhatott volna, hogy a legtöbb férfi nem tudja megjegyzés nélkül szemlélni tökéletes alakját. Most azonban mindenki a fülkéjében ült és dolgozott, így Raven végre egyedül maradhatott, s két tenyerére támasztva állát újra elmerülhetett gondolataiban. Előtte hevert a sok idomtalan csomag, levelek tucatjai. Ahogy nagyot sóhajtva lehajtotta fejét, tekintete megakadt egy címzés nélküli fehér borítékon...

- Rangot akart, pénzt, jutalmat... ilyesmiket. Nem tetszet neki, hogy elhozott, én itt vagyok, jól vagyok, jól tart, ő pedig ezért semmi jutalmat nem kap – Lilith nem hazudott. Épp csak nem mondta el a teljes igazságot. Arra utazott, hogy majd a biztonságosnak tűnő emberi gépezet rombolj magát porig. Az egyik bizalmatlanná válik, a másik terveket sző, egymást fogják el és végül ketten pusztulnak... Lilith pedig lesz a nevető harmadik, aki táncol a romokon...

- Akkor mit szeretett volna kérdezni? – hangja még mindig kifogástalanul nyugodtan csengett.
- Azt hogy...miért? – ugyan azt kérdeztem én is tőle, mert nem tudtam mért kellett anyámnak meghalnia, mért nem inkább az...
- Tudom, most az járhat a fejében, vajon mért nem az apját lőtték le az anyja helyett...

Minden tökéletes volt. Kezdett elborulni előttem a világ, és láttam rajta, hogy ő is nagyon élvezi. Néha felszisszent a hátát markolászó körmeim miatt, de nem szólt, nem zavarta, azt csináltam, amit csak akartam, néha hosszú hullámos hajába is beletúrtam. Kis idő után a tempó még gyorsabb lett, s éreztem, ismét a fellegekben járok, felnyögök a kéjtől, s az Ő hangja egyesül én hangommal...

Miközben Hermione is megérkezett, Harry és Ron kisegítették a vízből, Malfoy ugyanazokat a lila lángnyelvecskéket küldte végig a csatorna hosszában, amiket Piton is használt a Borgin & Burkes-ben. A lángnyelvek néhány méterenként sorban hosszú tűzcsíkban, kör alakban végigfutottak a csatornán. Mikor az utolsó lángocska is elenyészett, Malfoy elindult, Harry, Ron és Hermione pedig követték...

Tiéd a világ, amíg nem tudsz a létezéséről, de amint feleszmélsz, az elméd rácsok mögé szorul. Állj be a sorba, mondják, mikor ők lázadók. A szabadság ellen lázadnak. Eldobják személyiségük, és a sablont veszik fel helyette. Azt mondják később te is ilyen leszel. Ha hagyod tényleg ez következik be. De ha megérint a blues...

Ismét ordítás töltötte meg a füleket, fájdalmasan, hogy szinte bántotta Harry agyát. Hermione és Ron elfordították tekintetüket, de szinte minden halálfaló maszkjának szemrései mögül elégedett csillogást lehetett felfedezni.
Voldemort megint hamar befejezte a kínzást és egy pillanatra körbenézett a többieken, majd leguggolt Piton elé, aki zihálva próbált felállni...

- Miért akarsz elzavarni? Nem veszed észre, hogy ezzel csak fájdalmat okozol nekem?- kérdezte Ő csendesen, és éreztem, maradni akar. Fene tudja, miért.
- Én okozok neked fájdalmat? - kérdeztem csodálkozva - Hiszen Te okozol nekem folyamatosan kínszenvedést azzal, hogy vagy, hogy érzel, hogy folyton akkor jössz, amikor nem kellene! Most úgy érzem, végleg száműznöm kell Téged az életemből, mert csak bajt hozol rám...