Álmok gyermeke 7.

Lilith szinte reszketett a félelemtől, amikor belépett a Nagy Úr szobájába. Mert szoba volt az, nem is terem... Nem reszketett, azért annyira még meg tudta őrizni az önuralmát. Épp csak annyira, hogy mikor a Nagy Úr kedélyesen rápillantott, majdhogy’ el nem ájult a hirtelen rémülettől. Összekoccanó térdekkel meghajtotta magát, aztán csak állt, mint egy diák, akit valamiféle csínyen kaptak rajta...
- Üdv, Lilien... – köszöntötte a lányt, még egy nyájas mosolyt is megeresztve. - Nem játszom a zsarnokot és nem kérdezgetlek arról, hogyan érzed magad itt az én kis váramba zárva... Gondolom, nem túl kellemes.
- Túlzás, hogy nem túl kellemes... Rossz – felelte Lilith nyersen és undokul. Jobbik esze azt diktálta, okosan tette, hogy nem szövetkezett Mantimeusszal. De szíve azt súgta, hogy ezzel gyakorlatilag a Nagy Úr pártját fogta. Úgy akart könnyíteni a lelkén, hogy sértegette a férfit. Legalábbis megpróbálta...
- Nocsak, szókimondó kisleány! Már nem olyan gyámolatlan kis árva, mint megismerkedésünkkor volt... – a férfi elégedetten dörzsölte a kezeit, míg a lány úgy bámult rá, mint ez ütődöttre. – Na, ha már az új otthonodnál tartunk... Mesélj kicsit a régi otthonodról!
- Azért azt nem árt szem előtt tartani, hogy ez nem az otthonom... – Lilith megvetően horkantott. – A szentélyről pedig nem fogok mesélni. Ahol pedig azelőtt éltem... A fene se emlékszik már rá – összeszorította a száját és duzzogva megrántotta a vállát.
- Szerencse, hogy tetszik nekem ez a csípős nyelv, különben nem nézném el az egyezségünk megszegését... Igaz, a szemtelenkedést így konkrétan nem tiltottam, de azért nem árt észrevenni kisasszony, hol vagy... No, de hagyjuk ezt most! – a Nagy Úr kényelmesen hátradőlt a karosszékében és elégedetten nézett maga elé. – Sok mindent hallottam Rólad... Mordare nem volt teljesen megelégedve Veled...
„- Most lesz nagy baj... Sunyi, álnok kígyó, állandóan utánam leskelődött... Talán a könyvről is tud...”- Lilith pillantása rémülten rebbent ide – oda.
- Azt mondja, a tudásod és a nevelésed meg sem közelíti az elvárt szintet. De hát Mordare maga sem volt sohasem tökéletes. Vénségére még kissé b is csavarodott... – a férfi elégedetten kacarászott. Lilith csak nézett. – Ha nem azért az ő szava sem mindig ostoba fecsegés... Mit akart tőled Mantimeus? – a leány riadtan tapasztalta, hogy a Nagy Úr arca egyszeriben mennyire elkomorult. Homlokát mély ránc szelte ketté középen, szemében fenyegető láng lobbant.

„- Gyerünk, mondd el! Nem csináltál semmi rosszat. Nem tetszik Neked Mantimeus képe, most leleplezheted...”- bíztatta magát Lilith. „- De miért is mondjam el? Álljak nyíltan Nagyuram pártjára? Jól tart, hiányt nem szenvedek, épp csak fogságban tart és társnőimmel zsarol...”- Pár pillanatig úgy érezte, nem mond el semmit, de aztán megrémült. „- Ha hazudsz, rájön... Talán már rég tudja az igazat... Ez nem is arra kíváncsi, hogy mi történt... Azt akarja tudni, te milyen vagy...”- Maga sem hitte teljesen, hogy igaz minden, amit kigondolt. De azt erősen sejtette, hogy nem tud úgy hazudni, hogy a Nagy Urat átverje. A nevével még csak – csak, de ez egészen más...
- Rangot akart, pénzt, jutalmat... ilyesmiket. Nem tetszet neki, hogy elhozott, én itt vagyok, jól vagyok, jól tart, ő pedig ezért semmi jutalmat nem kap – Lilith nem hazudott. Épp csak nem mondta el a teljes igazságot. Arra utazott, hogy majd a biztonságosnak tűnő emberi gépezet rombolj magát porig. Az egyik bizalmatlanná válik, a másik terveket sző, egymást fogják el és végül ketten pusztulnak... Lilith pedig lesz a nevető harmadik, aki táncol a romokon.
- Szóval, rangot, pénzt, jutalmat... No, majd közlöm vele, hogy számíthat jutalomra. Amint észreveszem, hogy valamire való vagy – a Nagy Úr elmélyülten szemlélte Lilith arcát. - Holnaptól nem Mordare fog tanítani. Több nevelőd lesz, többet tanulsz, több témakörben... Időnként lemehetsz az udvarra, és ha valamivel elégedetlen vagy, közölnivalód támadna, kérdésed, óhajod, sóhajod van, szólj Jadenak, hogy beszélni akarsz velem és kapum nyitva lesz előtted. Ennek fényében én is bármikor hívathatlak, bármilyen okból... – Lilith egészen örült, hogy új tanítókat kap, azon az alapon, miszerint Mordarenál mindenki jobb lehet. Az viszont már kevésbé lelkesítette, hogy a Nagy Úr bármikor a színe elé cipeltetheti...
- Igen, Nagy Úr – motyogta tétován.
- Akkor vedd úgy, hogy holnapra egész napos felmentést kapsz az oktatás alól, és a vendégem vagy egész napra. na, meg ne ijedj, nem foglak vallatni, csak egy kis csevegés lesz erről – arról... Kíváncsi vagyok a véleményedre. Színtiszta őszinteséget szeretnék meg valami mosolyfélét, vagy legalább vágj okos képet, mert így egy rémült kislányra, esetenként egy besavanyodott asszonyságra emlékeztetsz... – a férfi elégedetten nevetett saját magán. A lány elhűlve csóválta a fejét. Kezdte úgy érezni, hogy egy őrült, veszélyes, komoly pszichés befolyással bíró, birodalomépítő diktátor karmai közé sodorta a Sors. Hirtelenjében nem tudta eldönteni, mi a jobb: egy nedves, sötét börtön mélyén feküdni, esetleg rabszolgalányként élni, vagy kettesben „teázni” egy bolonddal. Az előző talán izgalmasabbnak és kevésbé életveszélyesnek tűnt... De nem volt abban a helyzetben, hogy válogasson.

- Na, eredj te kis rémültke! – a Nagy Úr szabályosan ajtót mutatott a lánynak (bal kezének mutatóujjával az ajtóra bökött egy királyi mozdulattal). Lilith meghajtotta magát, aztán kiiszkolt a szobából... Végig szaladt a folyosón, majd kifulladva berontott a saját szobájába. Hasravágta magát az ágyon és a párnába markolt.
„- Selene, segíts! Könyörgöm, kérlek, találkoznunk kell! Most... kell... beszélni...” – gondolta kétségbeesetten. Váratlanul erős ütést érzett a fejében belül. Ez megadta a kezdő lendületet – az ágy megbillent és csukafejest ugrott a sötétségbe. „- Nem hittem volna, hogy ez ennyire fáj!”- utolsó gondolata ez volt, mielőtt elnyelte volna az Álom...