Történetek

Létezik, tudom... Érzem... az általunk ismert univerzum egy távoli szegletében, nem kötik gúzsba sem a tér, sem az idő korlátai. Ő a megtestesült szabadság. Lassú, kimért léptekkel halad. Érzem, ahogy percről percre közelebb ér hozzám...

Az óra 12:45-öt mutatott. Hát igen. Szemem égett a fáradságtól, de fent kellett lennünk, mivel a gépünk 04:30-kor indult. Szerintem nem is tudtam volna aludni az izgatottságtól. Kinéztem az ablakon. Szemben az Erdő terpeszkedett, méltóságteljesen, mégis vészjóslóan. Nappal az Erdő gyönyörű, és üde látványt nyújtott. A házunkig lehetett érezni a fenyő, és pézsma illatot. Sokan azt beszélték, hogy -az öregember is -farkasok élnek benne. Sose hittem el. Senki nem találkozott velük. Én se....

A kopácsolás egyre hangosabban dübörgött. Éreztem, hogy a meztelen talpam alatt rázkódott a padló, és láttam, hogy a beépített szekrény ajtaja minden egyes dörrenésnél megremegett. Egyre inkább úgy éreztem, hogy a zaj forrása nem a szomszéd szobában volt. Mintha egyenesen a szekrényemből jött volna a különös és egyre hangosodó lárma. Lassan a szekrényhez léptem és megfogtam a kilincset. A markomban éreztem, ahogy mindegyik kalapácsütésnél meg-megremegett a szekrény. Óvatosan kinyitottam...

Bhárata országa barátságosan fogadott - finom gyapjúszálakból font szavanna ruhát öltött, vállára teacserjét tűzött, dús, csúcsos haját a nap sugarai meg a szél fodrai fésülték, hullámait, a hó és a jég készítették, csábító derekát lelógó szikrázó selyemszalag díszítette, a Brahmaputra vize hímezte - majd Teaházba hívott Assamba!

Eleinte moccanatlanul ült a lócán, s tekintetét megosztotta az ablak és a járókában gőgicsélő, véle incselkedő pucér kisfiúval. Az öreg csak nézte a gyereket, fészkelődött a kanapén, majd elvörösödve hirtelen mozdulattal felállt, s a járókához lépett. Szemeiben valami állati, vad párás melegség fénylett fel. Vad indulat munkált benne. Nagy durva szőrös kezeivel hirtelen megragadta a csöppséget, kiemelte az ágyból, s az arcához közel víve, hirtelen magához szorította, miközben szemeiből...

A műszerfal elsötétült és a fényszórók is kialudtak. Még néhányszor döccent az öreg Ford, majd a motorja végleg leállt. Hangtalan gurultam tovább, majd az út szélére kormányoztam az autót, és lassan megálltam.
– Az ördögbe! – dühöngtem.
Ennél rosszabbkor nem is makacsolhatta volna meg magát ez a vén csataló. Próbáltam újraindítani, de az önindító rekedt köszörülésén kívül semmilyen életjel nem hallatszódott a motortérből. Vártam egy keveset, majd ismét megpróbáltam beindítani...

Hová vezet az anyagi javak hajhászása, egy kiégett, megkeseredett világban.

Egy esős délután szülötte ez a kis írás.

Az észak-karolinai Wilmingtonban egy brutálisan megkínzott holttest kerül elő a tengerparti fövenyről. Az áldozat egy prostituált volt, aki a közeli leszbikus bárban dolgozott. Johnetta Green nyomozónő és társa, Pizo Petrillo azonnal beleveti magát az ügybe, az azonban nehezebbnek bizonyul, mint arra bárki számított volna.
Az áldozatok száma növekszik. A titokzatos elkövető modern hasfelmetszőként gyilkolja a leszbikus prostituáltakat, a rendőrség pedig látszólag tehetetlen. Johnetta...

Felruházva azokkal a tulajdonságokkal, amiket én adtam neki. Nem ismerem, soha nem beszéltem még vele, hangja csak egyszer ütötte meg a fülem. Nem tudni, milyen a természete, mit szeret, mit gyűlöl, mitől undorodik, mire vágyik, mi bírja őt nevetésre vagy éppen lehangoltságra. Mégis, a maga teljes homályában, van benne valami magával ragadó. Valami gyenge. Valami erőteljes. És egyetlen pillantásából kiolvashatom a világ minden apró titkát. Ez az én Anyeginem.