Egy összekócolt hajú, átlagos kinézetű, kék szemű fiú felébred reggel.
A szeme majd leragad, el is alszik egy öt percre, de az esze arra utasítja, hogy ébredjen! Félhomály üli meg a szobát. Azt a kis szobát, hol ő minden egyes napját kezdi és ahol mindegy egyes napját befejezi. Az ő szentélye eme szoba, senki sem alakíthatja, az ő világa rejlik benne.
Ő Shin. Látszólag teljesen átlagos, mások szerint dilis, egyesek szerint egy vesztes esetleg pancser. Sosem szerette az embereket. Amíg kisgyerek volt teljesen rendben voltak. Sok barátja volt és sokan szerették, kitűnő tanuló volt. . rosszul érezte magát ezen a reggelen, elkapott egy csúnya influenzát, de nem akart otthon maradni, dacból végig akarta robotolni a hetet. Beszedte a gyógyszereit, összepakolta a szükséges holmikat, melyeket ugyanoda és ugyanolyan sorrendben helyez el minden reggel. Kicsit életuntan tekint a világra, pedig még csak 15 éves. Elhagyva a házat már nem érzi egyedül magát. A régi rutin része volt, hogy egy egész kiskora óta ismert barátja várja a ház előtt és együtt mennek a buszra, de senki ott. . sötét az utca hisz korán reggel van. Végignéz a szomszéd házakon, emlékek sokasága önti el. Szívesen gondol vissza rájuk, idővel minden emlék megszépül, tartja a mondás. Ropog a hó, ahogy lépdel egyenest előre alaptempóval. Az utca végén jobbra fordulva már látja a templomot, a reggeli törzshelyét. Felmegy a lejtőn, leül a templom mögötti padra és rágyújt. A nikotin reggelente felpörgeti, és egyből gondolkodásra késztetik. A parázs fénylik a sötétben, dermesztő a hideg. Biztonságban érzi magát, hisz erre úgysem gyakran járnak az emberek főleg nem ilyenkor és ilyen időben. Tipikus magányos farkas, az egyedüllét lételemévé vált az évek alatt... minden 6 éves korában kezdődött.