Történetek

összetörök ebben a jégveremben. roppannak a csontjaim. a hús lerohad. rágnak a bogarak. miért hiányzol ennyire? jég. jeges. hosszú kínos csend. sokáig csak csend. nem tudok megolvadni. nem tudok kitörni. szakítsd át a gátakat. törd át a falakat. nekem kéne. keresztre feszítve csorog lefelé...

"Hol elcsitul majd népeknek üvöltő hangja,hol elveszik egy hangnak gitárban szőtt húrja,ott lészen majd nyughelyem,áldott pihenésem,és remélem még megélhetem áldott ébredésem."

És már jött is a következő varázslat. Ael karja, a könyökétől az ujjai végéig sisteregni kezdett, majd egy villámnyilat hajított Vayne felé. Az ember félreugrott, de ennek ellenére is megérezte azt a néhány kis szikrát, ami az oldalába mart. Talpra akart állni, ekkor azonban egy finom mívű, fekete csizma taposott az arcára.

Napos tengerparton vagyok, lágyan csapkodó hullámoktól kapom a hűs simogatást, de nem egyedül, van még ott valaki. Régen halott lány ül mellettem. Tudom, hogy csak emlék, mégis valóságosnak tetszik, azzal a meztelen, napbarnított testével, ahogy finom ívű szájával rám nevet, és haja szeszélyesen libben a szélben. Hullámos tincsei a vállán játszanak, majd a mellei között húzódó völgyhöz kóborolnak, ahol a víz tükörképe táncol.

Egy tágas, pazarul felszerelt konyhában tüsténkedem tizedmagammal. Korombeli nők, férfiak, de van pár fiatalabb is.
Még nehezen találom fel magam a többiek között, hiszen ebbe a szituba véletlenül pottyantam. Igazából helyettem itt most a kolléganőmnek kellene valakit megfőznie magának, mert ez amolyan ismerkedős-főzőcskés randi, amelyre az interneten bukkant rá.

– Ne ácsingózzatok itt már, hozzátok a disznóölő kést, elvágom a nyakát, megnyúzom, aztán lehet főzni a kecskepörköltet! Guszti azonban megállította őket. Megesett a szíve a kecskén.– azt mondjátok, kaukázusi, és hogy törpekecske?– az Gusztibátyám, vándorcirkuszosoké volt, lesett a trapézról és eltörött a lába, ezért került kényszervágásra.– Azt is mondod, hogy cirkuszos, talán még táncolni is tud? Nem engedem levágni!

Másnap indulnak. Már korán reggel jár az autó motorja. Mindenki búcsúzkodik. Gyengének és tehetetlennek érzem magam. Alig állok a lábamon a fáradtságtól. Egy szót sem szólt hozzám azóta. Még csak rám sem nézett.
Görnyedten várom, hogy én következzek a búcsúzásban...

Eddig történt: Johnetta "Johnnie" Green körül egy pillanatra sem áll meg az élet. Ezúttal régi ellenfele, Wilmington homofób polgármestere, Alexander Ballantine szemeli ki magának, hogy az ő vesztéből kovácsoljon politikai tőkét. A Ballantine által felbujtott sajtó zaklatásának következményeként azonban Johnnie kisfia életét veszti egy autóbalesetben, ami végképp arra sarkallja a visszavonult nyomozónőt, hogy felvegye a kesztyűt. Ballantine-t viszont meggyilkolják. Ráadásul épp...

– Szóval elébb a térgyemmel próbáltam meg nyomni, de egy tapodtat sem jött kifelé belőle. Aztán hirtelen begurultam, láttam a lyányt, mennyire szenved, hát kitapostam belőle, na! – bökte ki Kiss, csuromvizesre izzadva magát. Elővéve kockás zsebkendőjét felitatta az izzadságot markáns arcáról. A vizsgálótiszt a döbbenettől se köpni, se nyelni nem tudott. Visszakérdezett, mint aki nem jól hall.
– Ha jól értettem, maga világra taposta az unokáját?
– Mondhatjuk így is százados...

Egyszer minden elkezdôdik. Így van a rettegéssel is. De egyszer mindennek vége van. Csak ennek valószínüleg nem lesz vége..... boldog legalábbis nem......