- Pierre, sajnálom, nincs több hitel. Nekem is élnem kell valamiből.
- De Jean, ilyen történelmi időkben csak a pénzre tudsz gondolni? Forrong az egész ország, hatalmas változások és te most néhány garason kukacoskodsz?
- Igen, Pierre. Forrong az ország és miért?
- Mert nincs jog? Nincs szabadság?
- Nem. Mert nincs kenyér és garas. Nézd, én üzletember vagyok, nem forrongok, nem lázadozok, mert van garas a zsebemben. Jobb lenne, ha mindenki az üzlet után nézne, garasokat gyűjtene és nem feliratokat és röplapokat szerkesztene. Na látod, ez lenne az a bizonyos revolúció, amiről a filozófusok annyit írogatnak! Kenyér a hasban, garas a ládában és minden rendben van.
- Jean, én is üzletember vagyok, hidd el, pár nap és gazdag leszek. Csak eddig még nem váltottam aprópénzre a tehetségemet.
- Na, erre befizetek.
- Be is fizethetsz. És különben is, miért csak rajtam akarod behajtani a fogyasztást? Rajtuk miért nem? – És a sarokban ülő öreg hadfiak felé intett.
- Pszt! Halkabban! Nekik biztos állásuk van, börtönőrök, közalkalmazottak, ők rendes kenyérkeresettel rendelkeznek, mindig rendszeresen kifizetik a fogyasztásukat.
- Ja, itt a szomszédban?
- Igen, a Bastille-ban. Olyan megbízható egzisztenciák, mint az erőd falai. Na, látod. Én ebből csinálok pénzt. Itt a Bastille, benne néhány homokos, néhány dilis. Minden nap jönnek a turisták, kicsit borzonganak a börtönben, aztán amikor kijönnek, mire vágynak? Hogy leüljenek kicsit és igyanak egyet a jó öreg Pierre bácsi kávéjából! Biztos forgalom, bőséges borravaló. Kell ennél több? Na, látod. Te is kitalálhatnál valami értelmeset ahelyett, hogy itt ülsz, iszod a kávémat és mindenféle hülyeségeket írsz.
- Jean, azt hiszem, van egy ötletem…
- Mibe fog ez nekem kerülni? – Sóhajtott a tulaj
- No, még két napig hitelezel nekem, hozol két ív papírt és tollat. Aztán a haszonból százalékot kapsz.
- Pierre, az az áldott jó szívem fog a sírba vinni. Akkor még két napig várok, de aztán repülsz!
- Addigra, Jean, már gazdag emberek leszünk! Egyébként, hallottad?
- Mit?
- Kétszázötven hordó lőport szállítottak a Bastille-ba. A király onnan akar támadást intézni Párizs ellen, hogy szétkergesse az elégedetlenkedőket…
- Marhaság! – Pattant fel az egyik őr a sarokban. – Ilyet csak egy civil tud állítani. Százan sem vagyunk az erődben, javarészünket csak azért osztottak be ide, mert különben kegydíjat kellene kapnunk.
- De mégiscsak… Egy erőd, tele katonával és fegyverrel a város közepén. Persze, hogy az emberek elkezdenek gondolkodni. – Adta a lovat az öreg katona alá Pierre, miközben az egész kávéház már őket figyelte.
- Fegyverek! Még mit nem! Tudja, hogy hívjuk magunk között? Múzeumnak! A fegyverek többségét már el sem lehet sütni, csak túl nehezek ahhoz, hogy kidobjuk. Az erőd meg csak annyi veszélyt jelent a civilekre, hogy ha közel jönnek, még rájuk esik egy kő a falból… Magától szétmállik az egész. Az egész csak egy vicc. Elméletileg mi lennénk őrségben, de úgy sincs mit őrizni, nem tudnának mit ellopni, ezért inkább beülünk a kávéházba, a kaput innen is látjuk… - Még sokáig dohogott magában, hogy mit képzelnek ezek a kávéházi filozófusok a katonaságról.
Nem figyelt a sutyorgásra, ami megindult a többi vendég között, sem arra, hogy Pierre széles mosollyal az arcán kérvényt írt, majd odaintett egy fiút, hogy vigye el a városházára. Aprókat kortyolva a kávéjából nézte a Bastille előtt gyülekező tömeget.
Néhány óra múlva az erődöt elfoglalták, az őrséget, már aki nem a városban lógott felkoncolták és ünnepelték a „forradalmat”. De Pierre csak sétálgatott és mosolygott. Az igazi forradalom, amire ő készült, még hátra volt.
Beszélgetett az emberekkel, széles mozdulatokkal a falakra mutatott, munkásokat bérelt fel, pecsétes papírokat lobogtatott: a városháza engedélyét, hogy a romokat eltakarítsa.
Két nap múlva Pierre-François Palloy munkásai apró darabokra törték az erőd köveit, szépen halomba rakták, méret szerint. Közben Pierre felállított egy kioszt és hatalmas betűkkel kiírta:
„Vegyen egy darabot a szabadságból! Vegyen egy darabot a zsarnokság jelképéből! Emléknek, ajándéknak ideális!”
A forradalom lezajlott: 1789. július 16-án, két nappal az ostrom után megszületett a kapitalizmus.