Ház a mocsárban

1.

Egy új élet reménye

- Hello Amerika, itt van ismét mindenki kedvenc lemezlovasa Mike Elbert. Csodálatos júliusi napunk van. Az idő remek és itt mindenki kedvenc rádiójában egyre többen kérik a bombaként robbant Bill Haley remekművet a Rock Around the Clock című dalt, ami sokak szerint az 1954-es év legnagyobb slágere lesz. A hatalmas népszerűségre való tekintettel, közkívánatra itt van újra a zseniális hazai rock banda legújabb gyermeke. Hallgassátok egészséggel. - Sam alaposan feltekerte az autórádió hangerejét, s ahogy a dal elkezdődött, valósággal remegett az elegáns kinézetű Dodge Coronet karosszériája. Samuel G. Ashton nem volt átlagosnak mondható. A harmincas évei közepén járó, jól öltözött, fess férfi az ellentétek valóságos tárháza. Magas, sportos testalkata arra enged következtetni, hogy a nők kedvence. Pedig pont az ellenkezője igaz. Sosem volt az a rámenős macho fajta, sőt néha igen félénken is tud viselkedni, amivel nem igazán vívta ki a lányok csodálatát. Nehezen sikerült csak rávennie magát a párkeresésre s az első kudarcok után egy időre fel is adta. Azonban hamarosan újra kezdte és nem bánta meg, mert hatalmas szerencse érte a szerelem terén, aminek a vége az lett, hogy ma már boldog családos ember. Ha társaságban van, mindig nagyon illedelmes, tisztelettudó és maradéktalanul elítél mindent, ami nem illik az erkölcsös társadalmi konvenciók közé. Különösen az egyre népszerűbb rockzenét ítéli el, ami szerinte tönkreteszi a fiatalságot. Ezzel azonban csak jó pontot akar szerezni a társasági életben. Valójában imádja ezt az új hullámot, különösen ezt a melódiát, ami valósággal bömböl a rádióból. Azonban kétségtelenül a legnagyobb paradoxon az életében a könyvek, amiket kiad. Ez az életben félénk ember, izgalmas kalandregényeket ír vakmerő hősökről és messzi tájakról ahol még sosem járt s teszi mindezt olyan tehetséggel, hogy az utóbbi időben alaposan megtollasodott. Felhőtlennek tűnő élete viszont korántsem tökéletes. Dallas egyik legrosszabb környékén lakik ahol egyre gyakoribbak a lövöldözések a bandák és a drog. A probléma kezd elviselhetetlen lenni, különösen a felesége, Vanessa számára, aki egyre jobban aggódik ötéves kisfia Brian valamint a nemrég született Mary-Ann miatt. Nem akarja, hogy a gyerekei egy ilyen kemény környéken nőjenek fel. Boldog és nyugodt életet szánt nekik, ám eddig a szűkös pénzügyi keretek miatt a továbblépés lehetetlennek tűnt. Viszont most, hogy Sam történetei tetemes összeget hoztak a konyhára, eljött a cselekvés ideje s a karakán természetű asszony valósággal megparancsolta férjének, hogy találjon számukra egy új otthont. Heteken át bújta a hirdetéseket, felkereste a környék összes ingatlan közvetítőjét, de semmi. Egyik lehetőségben sem találta meg álmaik otthonát. Aztán ma reggel, váratlanul megcsörrent a telefon. Egy Paul Winkfield nevű ingatlan ügynök hívta azzal a remek hírrel, hogy volna egy eladó ház, ami mindenben megfelel az igényeinek. Sam kocsiba pattant s nagy reményekkel vágott neki az országútnak. Egyik várost hagyta el a másik után végig a negyvenötösön majd a tízesen mire meglátott egy táblát, amire az volt írva: PORT ARTHUR JOBBRA. Végre megérkezett. Már lassan négy órája, hogy úton van. Kezd megéhezni a lábai elgémberedtek és egyre ellenállhatatlanabb késztetést érez arra, hogy vizeljen. Mihelyt beért a városba, kikapcsolta a rádiót. Nem kívánta megzavarni ennek az idilli környéknek a nyugalmát. Csinos kis hely ez a Port Arthur. A zöldellő kertváros olyan, mintha egy magazinból kelt volna életre. Mindenütt fák, parkok, játszóterek végestelen végig. Az egymásba érő könnyűszerkezetes házak, katonás rendben sorakoznak a fákkal szegélyezett utcák mentén. Sam alig győzte kapkodni a fejét, annyira elvarázsolta ez a miliő. Teljesen felvillanyozta a gondolat, hogy a nyomasztóan nyüzsgő és zsúfolt Dallas után ez lehet az új otthonuk. Valóságos megváltás lenne a számukra, ha ezen a gyönyörű helyen kezdhetnének új életet. Meglepődött magán, ahogy így fellelkesült - anélkül, hogy bármit is látott volna - de olyannyira biztos volt a dolgában, hogy szinte felpezsdült a vére amint így előre tervezgetett. A belvárosba érve a nyugodt, csendes Port Arthur képét felváltotta a rohamosan fejlődő kikötőváros látványa. A háromszintes épületek vastagon kidekorálva reklámokkal. Mindenfele boltok, üzletek, kávézók, éttermek, mozik. Mintha egy másik világba lépett volna be, olyan volt az egész. Amint végiggördül a főutcán, hirtelen megpillantja az ingatlanirodát. Óvatosan lefordul s kényelmesen beparkol a kirakat elé. Az üzletbe belépve egy elegáns öltözetű, negyvenes férfi fogadta. - Üdvözlöm a Winkfield ingatlan irodában. - Sam rögtön kapcsolt. - Ezek szerint önnel beszéltem telefonon?
- Pontosan. Paul Winkfield vagyok.
- Örvendek. Samuel Ashton. - A két férfi diszkréten kezet rázott, majd az ügynök nyájasan az iroda másik végében álló asztalához invitálta vendégét. Sam-et alaposan meglepte ez a hely. Sehol egy titkárnő, sehol egy kávégép. Itt-ott pár darab szék a falon mindössze néhány hirdetés. Sok ingatlan irodában járt, de mind közül messze ez volt a legszegényesebb.

Az íróasztalhoz érve a két ember helyet foglalt egymással szemben s Sam rögvest a közepébe vágott. - Nos. Ön azt mondta nekem a telefonban, hogy van itt egy eladó ingatlan, ami tökéletesen megfelel az igényeimnek.
- Így van. Mindenben megfelel az ön és családja elvárásainak.
- Na és a kertváros melyik részében van?
- A kertvárosban nincs eladó ingatlanunk. - Sam egy pillanatra összezavarodott. - Nem értem. Akkor hol van az a ház, amiről beszélt nekem?
- Úgy tizenöt mérföldre innen a mocsárban. - Sam leblokkolt mintha áramütés érte volna s másodpercekig szólni sem bírt. - Maga viccel? A mocsárban? Már ne is haragudjon, de ne szórakozzon velem. Azt mondta csodás környéken van az a ház. Erre kiderül, hogy a mocsárban van? - Winkfield nem győzött magyarázkodni. - Kérem, nyugodjon meg, nem csaptam be önt. A kérdéses ház tényleg egy csodálatos környéken fekszik, valóságos festői tájon. A közelben egy gyönyörű tó, körülötte erdőség. - Sam igyekezett uralkodni magán s lassacskán lehiggadt. - Rendben. A saját szememmel akarom látni azt a festői tájat.
- Természetesen. Máris mehetünk.

Sam azt se tudta álmodik e vagy csak a képzelete játszik vele. Egy lélegzetelállítóan gyönyörű viktoriánus stílusú kúria állt előtte, teljes pompájában. A krémszínű falak a faragott oszlopokkal övezett veranda a zöldes keretű, kétszárnyú ablakok a négy vörös tégla kémény a mintás bejárati ajtó mind-mind egyetlen mesés egésszé olvadtak össze, amelyek valósággal földhöz vágták a férfit. A ház mögötti csillogó vizű tó és az azt körülölelő erdőség akár egy tündérmesében. Sam azt se tudta hová legyen az izgalomtól s azonnal meg akarta nézi a házat belülről is. Winkfield örömmel nyitott ajtót s ügyfele kisgyerek módjára rontott be az épületbe. Szélsebesen átnézett minden szobát és termet majd fel a lépcsőn s pár perc múlva vissza a bejárathoz. Winkfield jót mulatott Sam gyerekes viselkedésén s mikor ügyfele ismét megjelent, tudta mit kell tennie. - Akkor hát tetszik? - Sam csak nevetett. - Hogy tetszik e? Ez csodálatos. Varázslatos. Életemben nem láttam még ilyen csodálatos épületet. Na és ez a festői környék... hihetetlen. Mit is mondott, hogy hívják ezt a házat?
- Nelson Hall. 1831-ben építette egy Thomas Nelson nevű dúsgazdag földbirtokos.
- Hogyhogy ilyen kifogástalan állapotban van?
- Nagyon sokáig lakatlanul állt és az idő vasfoga igencsak kikezdte. De aztán néhány éve megjelent egy befektető, aki múzeumot akart létrehozni itt. A város megörült az idegenforgalmi bővülésnek így teljesen felújította eredeti állapotára. Sajnos azonban a befektető idő előtt visszalépett és az óta itt áll a ház gazdátlanul.
- Azt mondta sokáig volt lakatlan. Pontosan mikor laktak benne utoljára?
- 1882-ben. - Sam szemei kikerekedtek. - Hetvenkét éve? Miért nem lakott benne az óta senki.
- Tudja, nagyon sok ostoba babona kering erről a házról. Amolyan városi legenda.
- Na és miket beszélnek erről a házról?
- Állítólag kísértetek és démonok lakják azóta, hogy a néhai Thomas Nelson meghalt. Bizonyítani még senki sem tudta, de egyesek szerint sok szörnyű haláleset történt itt még a múlt században.
- Maga mit gondol ezekről a pletykákról?
- Őrültség, úgy ahogy van. Tucatnyi alkalommal jártam ebben a házban, de még soha nem tapasztaltam semmi furcsát vagy ijesztőt. Ez a kísértet história csupán a helyi folklór része, de sokan túlzottan is komolyan veszik, és elátkozott helynek tartják Nelson Hallt. - Sam elmosolyodott. - Legalább híres a környéken, ha már úgyis távol van mindentől. Jómagam nem hiszek a szellemekben. Ha nem látom, és nem tudom megérinteni akkor a nem is létezik, és én nem félek nem létező dolgoktól. - Winkfield buzgón helyeselt s azért imádkozott ügyfele nehogy meggondolja magát. Sam még egyszer körbetekintett majd feltette a legfontosabb kérdést. - Akkor térjünk rá a piszkos anyagiakra. Mennyiért hirdetik ezt a házat?
- A hivatalos irányár százezer dollár. - Ügyfele azt hitte rosszul hall. - Hogy mennyit mondott?
- Százezer dollár. Sokallja? - Samből kitört a nevetés. - Hogy sokkalom e? Ugye ez valami tréfa? Az elmúlt hetekben egyfolytában az ingatlan hirdetéseket bújom és ez alatt valamiféle rálátásom lett az árakkal kapcsolatban. Ez a ház ezzel a csodálatos környékkel maga körül símán megér hat-hétszázezer dollárt. Miért árulják százezerért?
- Mert így talán el tudjuk adni.
- Ezt hogy érti?
- Tudja Mr.Ashton ön előtt tizenkét vevőjelölt volt erre a házra az elmúlt kilenc hónapban, de mikor megemlítettem nekik miket beszélnek erről a helyről mind visszaléptek. Mi pedig egyre lejjebb vittük az árat, hátha így kelleni fog valakinek, de sajnos tévedtünk. - Sam alaposan elgondolkodott. Ez a ház maga a csoda. A körülötte elterülő táj pedig olyan, mintha egy mesekönyv lapjai elevenedtek volna meg. Ennél ideálisabb helyet keresve sem találhatott volna az újrakezdésre. Itt a gyerekeik békében és nyugalomban nőhetnek fel. Nincs nyüzsgés nincs szmog. Ez álmaik otthona. Ráadásul pofátlanul olcsó. - Rendben Mr.Winkfield. Készítse a papírokat. Megveszem ezt a házat most azonnal! - Paul Winkfield azt se tudta hová legyen örömében mikor ezt meghallotta. Legszívesebben átölelte volna ügyfelét, de az kicsit hülyén vette volna ki magát. Ehelyett mosolygott, hogy majd fülig ért a szája. Átadta a kulcsokat Samnek, aki elégedetten nézett körül új otthonában s nagy lelkesedéssel zárta be az ajtót. Azt már sajnos nem vette észre, hogy egy sötét árny állt a lépcső tetején s mialatt ő kilépett a házból az egyfolytában őt figyelte.