Történetek

Az ártéri erdő szélén megálltak: meleg nyári este volt, a fürdőzők már lassan pakoltak, éppen kikötött pár méterre tőlük egy kenus csapat. Olyan este volt, amikor a levegő sem mozdul, minden csendes, minden lusta, hát nem mentek tovább, lustán nézték, ahogy a vízitúrázók tábort vernek. Minden olyan természetes volt, nem vettek észre semmi furcsát, csak amikor az egyik nő feléjük jött, akkor látták csak meg, hogy teljesen meztelen. Nem jött zavarba, elment mellettük és mosolyogva rájuk...

A Vámpírok és démonok élete folytatódik...

A kápolna felett egy vén diófa. Amikor alatta mentünk el, pont elénk esett egy szem dió, a Kedvesem felvette és az arcom elé emelte:
- Szagold meg! – nevetett.
Megszagoltam, finom illata volt, mint valami keleti fűszernek. Elsőre az jutott eszembe, hogy a szenvedélytől égő női testnek van ilyen illata, de ezt nem akartam kimondani, így csak ennyit mondtam:
- Finom.
- Finom? Neked csak ennyi? Ez a világ legfinomabb diója! Gyerekkoromban még az egész hegyoldal tele...

Cím: Fűzágak

Felhasznált kérés: 5. kérés, első és második ötlet

Korhatár: 18+

Műfaj: dráma, családi, kisregény

Figyelmeztetések: lelki terror, nemi erőszak, brutalitás

Megjegyzés: Készült a Tavaszi Ajándékozós Izére 2013-ban

Tartalom: Egy idős asszony számot vet múltjáról, ami egy megnyugtató jövő felé vezeti életének alkonyán.

"Karen olyan nyugodtan ült a padon, ahogy csak bírt, miközben már vagy századjára nyomta be az újrahívás gombját. Azóta sem tudta elérni Pizót. „Gyerünk már, Pizo! Vedd fel azt a telefont, hogy leordíthassam a fejedet!” – gondolta, miközben hallgatta a telefon hangját, míg az foglaltra nem kapcsolt.
– A fenébe is! – nyögött fel.
A megjegyzése magára vonta a mellette ülő idős hölgy figyelmét. Becsukta a könyvét, és felé fordult.
– Valami gond van, kedveském?
Karen...

A menyasszonyom. Jogosan játszadozhatok vele...

Velence talán több mint aminek látszik…

"Karen tárcsázta Pizo mobilját, miután a kapitányságot hívva megtudta, hogy ő és a kapitány házon kívül vannak.
– A fenébe is, Pizo! Hol jársz? – morogta, amíg a telefon egy örökkévalóságnak tűnő ideig csengett ki. Dühösen tette le, és belépett a repülőtér termináljára, hogy megkeresse a gépét vissza Észak-Karolinába.
Miután keresztül kellett mennie az ellenőrzésen, a frusztrációja csak még hevesebbé vált, és azon kapta magát, hogy az egyik biztonsági őrrel...

...majd elmúlik ez is. Rákosi alatt még rosszabb volt, mégsem hagytuk el a hitet, pedig akkor tényleg sok múlt rajta. Kádár alatt sem fogjuk.

„Megtehettem volna. Soha nem fogjuk fel igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket.”