Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Csodálatos éjszakán sok csoda történik.
Tényleg legyen végre vége aminek már eleve vége kéne, hogy legyen. Itt az utolsó fejezet,...
A hegy tetejéről már csak lefele vihet az út.
Mélyen lesújtott minket ez az orvtámadás ami másodszor érte nemzetünket az Amerikaiak részéről...
Vágytól vezérelt éjszaka.
Friss hozzászólások
vinzso: Köszi, beküldtem a második rés...
2020-08-08 21:42
aveon: Ötletes!
2020-08-08 15:04
aveon: Hiányzik belőle a történet.
2020-08-08 15:03
aveon: Jó volt.
2020-08-08 15:03
aveon: Nem rossz.
2020-08-08 15:03
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

A szellemtelep

Újpest munkáskerület volt - ez annyit tesz, hogy sokan dolgoztak itt, akik többsége már halott, vagy nyugger, ahogyan mondani szokás. Nagyon le van pukkanva az egész városrész. Van egy pár öreg fószer, ott őgyelegnek a Szellemtelep szélén, mocskos gúnyákban, és azt mesélik, hogy amikor a kenyér kettőötven volt. Vagy kevesebb. Ők ilyen nagyon elavult arcok, a ruhájukba, bőrükbe beleivódott a panelszag, a zsír és az olaj szaga, és az alkoholé meg a cigarettafüstté. Mindig arról beszélnek, hogy ők építették fel ezt az országot. Csak hogy a váci úti gyáraknak ma már nyomuk sincs, plázák és irodák épültek, és a kocsmákban nem lehet rágyújtani. Nem tudnak mit kezdeni ezzel a világgal, és hamarosan meg fognak halni. Álmaikban biztosan hallják még a gyárszirénát, az angyalföldi állomáson átdübörgő tehervonatok zaját, és hiányzik nekik. Szegények. Meg fognak halni.



A Szellemtelep, vagyis a Pozsonyi Lakótelep, tízemeletes dán típusú panelokból áll. Monolitok a fehér égben, az átkozott föld fölé nyúlnak, amely valaha temető volt. Amikor épült, legendákat pusmogtak róla, hogy kísértetek járják. Ez, azt hiszem, igaz lehet. Mert én ugyan nem régen lakom itt, a közepén, a kilencediken, de már engem is megérintett a hely iszonyata. Itt éjszaka minden elferdül. Nem tudok rendesen aludni. Valakinek a keze mindig motoz a kilincsen. Kinek a keze lehet?
A hűtőmben kiégett a lámpa. A mosógép elromlott. Nem cigizem, de mindig érzem a bűzt, mintha éjszaka valaki ülne az ágyam szélén, és eregetné a füstöt. Ha kinyitom az ablakot, télen is meleg levegő áramlik, szörnyű, nyálkás meleg, és a távolban látom a kéményt, az erőmű kéményét. Vörös lámpa villog a tetején, olyan, mint a Szem, Mordor szeme. És én is hallom a vonatok zúgását, pedig éjszaka már nem járnak, és napközben is csak egyetlen vonatpár, Esztergom felé. És mégis, hajnaltájt feldübörögnek a régi dízelek.
Igyekeztem tudomást sem venni ezekről a dolgokról, de a helyzet napról napra romlott. Nem akartam elfogadni, hogy lehet valami a régi legendákban, de a tények magukért beszéltek. Inni kezdtem, hogy elcsitítsam mélyről jövő szorongást, ami elfogott majd minden alkonyatkor.
Egy reggelen a hideg padlón térdelve, a porcelánistenbe kapaszkodva térdem magamhoz.
Borzalmasan fáztam, és reszkettem egész testemben. Az agyam zsibbadt kocsonyává fagyott. A számban pállott íz, előttem a kagylóban a gyakran látott, gőzölgő halom.
Virsli, kenyérmaradványok, gyomorsav. Sör. Félek, kikészültem. Teljesen.
A fejem. Szétesik a fejem.
De nem. Fel tudtam állni, és kiöblíteni a számat. A szájadat, ahogyan nagyamám mondta, öblítsd ki a szájadat. De az én nagyanyám sosem mondott ilyet. Valaki másnak a nagyanyja volt?
Lehúztam a WC-t valahogy, és visszamásztam az ágyba. Feküdtem, és hallgattam a várost: az autók tülkölését a félig lehúzott redőny mögött, és éreztem is: az emberek szagát, a húsfalodáét odalenn, ahol már zabálták a munkások a véres hurkát, rá a csavaros kiflire.
Hirtelen leesett az egyik polcról a nagymamámtól kapott porcelántányér, és darabokra tört a vetemedett parkettán.
Félek. El kell költöznöm innen. Ez itt egy dimenziókapu a múltba, ahol minden büdös, szürke és ijesztő. De meg kell várnom a tavaszt. Hová is mehetnék?
- 68’-ba költöztem ide. Őslakó vagyok, bizony – mondta kuncogva valamelyik nap egy vén Malac, aki mindig kacsingat a fiatal lányokra, akiket magam is kívánok. Szívta a büdös cigarettáját a lombjuk vesztett fák alatt, úgy mondta ezt. – Bizony, 68, az jó év volt. A fiatalok meghülyültek, és én sem voltam sokkal idősebb náluk. De én tudtam, mi az a tisztesség.
Merőn nézett rám, én pedig úgy éreztem, rám hajolnak a panelházak, és otthagytam őt. A játszótér mellett különös lukakat vettem észre a földben. Nem mertem beléjük nézni.
Nem tudom, ma milyen nap van, de tegnap, amikor hazaértem, kiégett minden villanykörte.
Éjszaka aztán borzalmas ordítást hallottam odalentről.
- Gyere ki bazdmeg, gyere csak ki! Kurvaélet! A nyálkás anyádra esküszöm, hogy…
És borzalmas sikoltás szakította félbe a hörgő hangokat. Semmi visszhangja nem volt – a vasbeton itt valahogy elnyel mindent – de valami tocsogott. És cuppogott.
Rettegtem, vacogtam a sötétben. Mikor eljött a hajnal, óvatosan kikémleltem az ablakon, de csak a játszóteret láttam, és egy kislányt, aki magányosan hintázott.
Felvettem a kabátomat, és leszaladtam a lépcsőn. A liftet nem mertem használni. Túlságosan nyekeregtek a kábelek… és túl sokszor gyűlt tócsába a vér a padlóján.
Meleg, délszaki szél fújt, és a hajnal vörösre festette az égboltot a budai hegyek alatt. A kislány még mindig ott ült a nyikorgó hintán, cipője orrával a mélyedésben összegyűlt szemetet rugdosva. Haja a szemébe lógott, és sírt.
- Mi a baj? – kérdeztem tőle.
Felnézett. A szemében ott volt az utóbbi évszázad minden naplementéje.
- Nem jött el hozzám – mondta fátyolos hangon. – Minden éjjel eljön pedig. A dédim. Itt van alattunk. Mindig kimászik. De most nem.
Dermedten álltam. És egyszerre megjelentek a szellemek.
Micisapkák és lódenkabátok, olajos szagú nehéz öltözékek, sápadt arcok és ráncos kezek látványa tört át az idők ködén. Megfáradt munkások, fiatal nők, kiknek remek teste elveszett a konfekciós ruha formátlanságában. Gyerekek, akik üres kenyérhéjat rágcsáltak. A múlt szép, azt mondják, de én ebben semmi szépet nem láttam. Rettegtem, és éreztem, közel állok az ájuláshoz.
- Szövőgyárban dolgozott. Tüdőtágulása volt, úgy halt meg, egyedül, még mielőtt megszülettem. A dédipapit kettévágta a vonat, még 52’-ben. Azt hiszem, sokat szenvedett, mert lassan vérzett el, és a gyárak füstje a szemébe szállt, amikor haldoklott.
A kislány leugrott a hintáról, és elindult felém. Az arca mérhetetlenül szomorú volt, de a szeme tályogos. Úgy gondoltam, talán ő is halott. Nyüszíteni kezdett, mint egy kutya, és kinyújtotta a nyelvét – láttam, hogy hatalmas, fehér kelések borítják azt.
Sarkon fordultam, és elfutottam. A gyár szirénája riadót fújt, és lábam között egy ötéves tervek eredményeit harsogó újságot fújt át a szél.
Rohantam, és semmit sem láttam, de egy idő után éreztem, a levegő tisztul, és a szívem dobogása lassan elcsitul. Mikor felnyílt a szemem, már az ismerős környéket láttam: egy Spart, egy CBA-t, és két Százas Boltot.
Leroskadtam egy kerítés mellé, és csak néztem, néztem a semmibe. Mellettem hangos csörömpöléssel vonult el a 14-es villamos.
Mögöttem valaki kitárt egy ablakot, és hangok szűrődtek ki a lakásból. Valaki feltett egy régi lemezt:

És kiabált, és kiabáltam
és zörgött kint végig az utcán
a villamos, már nem is tudnám
hogyan is volt azután

az ablakon, csak ennyi biztos
az ablakon kikönyököltem
és magamban így könyörögtem
adj uram, másik lakást

Kicsit talán el is bóbiskoltam. Egy rendőr térített magamhoz, azt hitte, csövi vagyok, és berúgtam. Megnyugtattam, hogy nem. De elmondtam neki, hogy szeretnék elhúzni innen a picsába. Ő bólogatott, és közölte, hogy ezzel ő is így van. Elég jó fej rendőr volt.
Felkeltem, és remegő lábakkal elindultam vissza a Szellemtelepre. Dél körül járt, úgy éreztem, most biztonságos. Össze akartam csomagolni a cuccaimat, és elhúzni innen, mielőtt leszáll az éjszaka. Mielőtt visszatér a kislány, vagy a múlt, a bűzös árnyaival.
Hasonló történetek
4663
Ekkor megpillantott valami mélyen kavargó sötétséget érkezni a folyosó másik végéből. Elkezdett futni, lábai önkéntelenül mozogtak, előre a lámpakapcsoló irányába. Nem tudta, miért csak, hogy el kell érje a kapcsolót, hogy újra fény legyen...
4876
Fejük egyre közelebb került egymáshoz. Az angyal név szerint Cerbeusz kezét Zita arcára tette és megcsókolta a lányt. Csókjuk tiszta volt, fölemelő és szenvedélyes. Érezni lehetett benne a szerelmet. Gyengéden csókolták egymást...
Hozzászólások
További hozzászólások »
Marokfegyver ·
Szocreál stílus és sztori, érdekes színfolt.

BURGONYA ·
MEGLEP HOGY EGY ÉV UTÁN KIIZZADTAM MAGAMBÓL EGY ILYEN BAROMSÁGOT ÉS NEM FIKÁZZA LE MINDENKI! TALÁN ÉRDEMES LENNE ÍRNOM VÉGRE VALAMI IGAZÁN JÓT
bakos1022 ·
Ez csakis rajtad múlik. Az olvasók, és mi is örülnénk neki. Az igazán jó írások emelik az oldal színvonalát, és ezzel több érdeklődőt is vonzanak.

pirosho ·

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: