Pásztortanyán 5

Mikor lecsillapodtak, Ila megborzongott. Hirtelen metszően hidegen szurkálta végig meztelen melleit a levegő. Ilián levette az ingét és odaadta neki, aztán egy szó nélkül felállt és megindult jobbra a karámok felé. A lány nem akart utána nézni. A földet bámulta maga előtt, aztán sóhajtott egy egészen aprót és bal felé vette az útját.
De attól a naptól kezdve a változás szemtelenül tolakodva bevette magát közéjük. Ilián azon kapta magát, hogy munka, alvás, evés és gondolkodás közben is be- bevillan neki Ila képe. Ahogy hátracsuklik a nyaka, ahogy nyög, ahogy  az élvezettől homályosan csillog a szeme, ahogy a mellbimbói dacosan merednek előre és ahogy éhesen és nedvesen szorítja a farkát. Nem bírt megnyugodni. Újra és újra megkísértették a villódzó képek és már alig tudott másra figyelni. A lány, ahogy máskor is mintha tudná mi zajlik a fejében, gyors és kaján  pillantásokat vetett rá, akárhányszor csak a közelében volt. De nem jött oda soha, nem szólt hozzá és nem kereste a közelségét. Iliánnak nem volt nyugta. Kétszer olyan erősen kívánta a lányt most, hogy belekóstolt az émelyítő ízébe. Egyik nap kint volt már a nyáj és a juhászok is, csak az ő birkái álltak még az itatónál, mikor eszébe jutott, hogy a tarisznyája a kunyhóban maradt. Gyorsan megindult érte. A küszöb előtt megtorpant. Ila a kisasztal fölé hajolt és a lapját sikálta egy ronggyal. Dereka minden mozdulatára delejesen tekeredett és feneke hátrafeszült, ahogy előrenyúlt, hogy elérje a túloldalt is.
A lány gerince mentén hirtelen végigbizsergett a felismerés, hogy nincs egyedül. Fejét lassan oldalra fordította és rándult egyet a belseje, ahogy felismerte Iliánt. Tudta, hogy a férfit ingerli a testtartása és ezt dacos elégtétellel élvezte. Lassú mozdulatokkal folytatta a takarítást. Hallotta a közeledő lépéseit és egyre erősödött benne az a szikrázó feszültség, amit a jelenléte okozott a belsejében.
Érezte, ahogy felgyűri a szoknyáját egészen a derekáig.
Ne mozdulj – szólt rá megakadó hangon a férfi és ő megdermedt.
Érezte az érdes kezét siklani a derekánál, hallotta, hogy halkan reped a szövet, aztán lehulló bugyi megcsiklandozta a combjait. Az ösztönei hol menekülést, hol bizalmat parancsoltak. De ahogy megérezte a férfi merevedését, földbe gyökerezett lábbal átengedte magát neki.
Durván döfte belé és mégis ragacsos lucskos ujjongással öntötte el az érzés, hogy így teletömi. Egy pillanatig nem kapott levegőt, úgy érezte fuldoklik. Szinte fájdalmasan lüktetett, ahogy Ilián az egyik kezével a mellébe, másikkal a nyakába markolva hátulról baszni kezdte. Hallotta a saját és a férfi rekedt alaktalan hangját. Minden kemény döfésére nekinyomódott az asztalnak, úgy érezte a térdei remegve összecsuklanak a kíméletlen ereje alatt. Az agya kábán de teste minden porcikájában szétolvadva, remegve visszhangozta az ütemét. Aztán valami furcsa tompaságon át tudatosult benne, hogy a Ilián egész teste megfeszül, majd rázuhan, az ő arca pedig nekinyomódik a nedves asztallapnak. Egy tétova, darabos érintést érzett végigsiklani a haján és utána eltűnt a súlya és eltűnt ő is. Émelyítő kökényvirág illatot hordott be valahonnan a szél.
Most már megtorpanás nélkül csörtetett előre a tavasz. És ez mindenen meglátszott. Egyedül az öregember nem változott semmit ott fönt a hegyekben. Vagy ha változott is nem vette észre rajta senki. Ugyanúgy járt a nyájjal, ugyanúgy szívta este a pipát és ugyanolyan súlyos és megtörhetetlen volt a hallgatása.
Ezért volt, hogy úgy megütközött rajta Ilián, mikor az öreg azt mondta neki egyik reggel.
Szépen nyúlj ahhoz a lányhoz azt tanácsolom!
Ilián elbámult. Nem azon, hogy az öreg tud róluk, tudott az sok mindent, hanem azon, ahogy hozzászólt a dologhoz.
Leszegte kicsit a fejét. Nem mondhatta, hogy nagyon szépen nyúlt volna Ilához. Olyan szükségleteket keltett benne, amiket nem igen tudott szépen kielégíteni.
Ménás a tekintetét kereste. Keményen szólt újra.
Tragédiád nem csak neked lehet. Ezt jegyezzed meg!
Ilián arca elfelhősödött. Az öregember még visszaszólt indultából, de most már csöndesen és fáradtan kicsit.
És ne vegyed félvállról. Nem gyermek az már régóta.
Elrágódott az öregpásztor szavain. Meghökkent, hogy így a szívén viselte a lány ügyét. Mióta ismerte az öreget azóta úgy ismerte, hogy nem üti bele az orrát más dolgába. Főleg nem ilyesmibe. Az egyetlen olyan megmozdulása, ami jelezte, hogy nem hagyja teljesen közömbösen, hogy mi történik másokkal az az volt, hogy felhozta az esztenára. És most szinte gorombán belekötött, hogy vigyázzon erre a lányra. Ilára. Ha ilyesmit tett a vénember, biztos volt benne, hogy erős oka van rá. Sokat adott Ménás szavára.
Harsogó májusi nap volt, mikor Iliánnak egy ellő birkához kellet sietnie. Nehezen jött a bárány, a jerke szemében megpattantak az apró erek az erőlködéstől. A juhász próbálta kihúzni a kis patákat, de az anyaállat erősen rugdalózott fájdalmában és félő volt, hogy kárt tesz magában és a kicsinyében is.
Ila sétált odébb az erdő szélén, gondolkodva, tudomást sem véve a körülötte lévő világról, kezében egy vödör kishallal, amit a hajnaltól fogott a patakban. Összerezzent, mikor a nevét hallotta attól a kérges mély hangtól, aminek a hallatán nyomban megbokrosodott a szívverése. Felkapta a fejét. A férfi a nyáj mellett egy birkával bajlódott.
Gyere ide! - kérte halkan és kicsit tartózkodóan.
Lerakta a halakat és odasietett.
Én lefogom, te meg húzzad, mikor érzed, hogy nyomja! - jött az újabb eligazítás.
Komolyan bólintott rá. Letérdelt az állat farához.
Húzzad fel az inged ujját, mert véres lesz- utasította a férfi és ő megint engedelmeskedett. A három kívánsága után hallgattak. Csönd lett, csak az öreg birka nyögött és szusszant fel néha fájdalmasan, de csak halkan és törődően.
Ila szorította a hüvelykujjnyi vékony lábakat, amik iszamósak voltak a vértől és a nyálkától és lassan meg-megszakítva húzni kezdte a kisbárányt. Tompán remegtek a gondolatai a félelemtől és az iszonytól, hogy valami kárt tesz az állatban.
Hosszú ellés volt. Mindkettejükről csurgott a verejték és átitatta a bőrüket a faggyú savanykás szaga, mire végre kicsusszant az estlen újszülött. Gyenge volt, de éles hangon bégetett és igyekezett lábra kászálódni. Ilián óvatosan odatolta az anyja tőgyéhez. Alkarjával megtörölte a homlokát. Lassan a lányra emelte a pillantását. Csak most ért el az eszéig, hogy ilyen közel van hozzá. Ha kinyújtaná a kezét épp elérné azokat a neveletlen melleit. De nem mozdult.
Volt ebben a tündéres lényben valami hideg fénnyel fel-felparázsló erő, ami nyugtalanítóvá és delejessé tette. Eszébe vágott, hogy milyen érzés volt ezt a lányt dugni. Állkapcsán megvonaglott egy izom, ahogy erőlködve türtőztette magát. Szerette volna hanyatt vágni a földre és addig baszni, amíg el nem ájul.
Mégis alig hitte, hogy ez volt az a feszes húsú, nyögdécselő, éhes és csípős csitri, akit a fának, aztán az asztallapnak tuszkolt. Otrombának érezte magát, ahogy most nézte és ez ráncigálta megint a zsigereit az az akaratos dühös ösztön.
Pedig most Ilián úgy látta, hogy hűvös, komoly és nehéz gondolatok gyülekeznek a szemeiben. Vászonszoknyája fodrozódva terült szét a füvön körülötte. Karjaival átkulcsolta a térdeit és lomhán előre hátra ringatózott. A véres kezét nézte, majd azt figyelte, ahogy az anyaállat nyalogatta a kicsinyét áfonya-lila nyelvével.
Köszönöm- mormolta Ilián.
A bilincses kék szemek várakozóan villantak rá. Olyan volt, mintha szeretne valamit mondani, de csak hallgattak. Egy darabig állta a férfi tekintetét, kicsit felhúzott szemöldökkel, aztán, hogy Ilián nem mozdult, rándult egyet keserű türelmetlenséggel a szája, felállt, kicsit hátra libbentette rengeteg-sötét haját és visszaindult a halas vödörhöz.
Ilián dühös volt magára. Szerencsétlennek és szánalmasnak találta, hogy nem moccan. De mint valami kemény mészréteg a csökönyösség és a bizalmatlanság lerakódott a belsejében és nehézzé tette a mozgását. Az a megvető rándulás a lány arcán úgy érte, mint egy arculcsapás. Darabosan kelt fel. Eleinte súlyos, aztán hosszú és sebes léptekkel Ila nyomába eredt.
Mikor elérte, elkapta, maga felé fordította és megcsókolta. Édes volt az íze és finoman remegett a kezei alatt. Ölelve tartotta hosszan. Később erőt vett magán lassan elengedte és visszaballagott a birkákhoz.